2020-02-08

Aly & AJ: Attack of Panic (2020)

Aly & AJ

A pánikrohamhoz hasonló, amilyen gyorsan szállítják a dalokat a Michalka testvérek, azaz Aly & AJ, akik 2017-ben tértek vissza szintipopos hangzással. A 2019-es középlemezen látszódott, hogy egyre inkább csiszolódnak a műfajon belül, a mostani dal pedig igazi fülorgia a javából.

Aly & AJ: Attack of Panic
Cím: Attack of Panic
Előadó: Aly & AJ
Kiadó: saját kiadású
Megjelenés: 2020. február 7.
3 perc

A duó az elején is nagyon minőségi anyagot tett le az asztalra (2017 – Take Me), mostanra viszont kiteljesedni látszanak: a 2017-es EP jó, míg a tavalyi EP hibátlan volt, és az idei évre ígért LP is fényesen kezdődik. Legalábbis a felvezetőül szolgáló, pszichedelikus érintésű Attack of Panic szintipopos hangszerelése tökéletesen illeszkedik a szöveghez, amelyben AJ a verzéken keresztül jellemzi a pánikroham tüneteit, majd Aly a bridge-ben ad kiutat neki. Az egész nyomasztóan élvezetes.

Értékelés: 5/5




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-07

The Pussycat Dolls: React (2020)

The Pussycat Dolls

A 2010-es évtizedben brutálisan felkapott lett a nosztalgia, avagy hozzuk vissza régi előadók régi zenéit, és csináljunk úgy, mintha nem telt el volna közben tíz-tizenöt-(netalántán) húsz év. Vagy éppen a velejáró gázsi a fő mozgatórugó. Ebből a Pussycat Dolls sem maradhatott ki.

The Pussycat Dolls: React
Cím: React
Előadó: The Pussycat Dolls
Kiadó: Access Records
Megjelenés: 2020. február 7.
3 perc

Csakhogy a cicababák a Spice Girlsszel ellentétben újra be szeretnének törni, és erre azért van meg minden esélyük, mert a diszkográfiájuk amolyan R&B összemosódva a dance-poppal még nem kopott ki teljesen a mai trendekből. És a Reacttel tényleg elkaptak valamit: az már a novemberi X Factor-fellépés utolsó pillanatában – amikor is pár másodpercet előadtak az akkor amúgy még befejezetlen nótából – kiderült, hogy képesek megtalálni magukat 2020-ban. Ennek ellenére a React nem maradéktalanul tökéletes: hiányzik belőle az az átütő erő, ami például a Buttonsben megvolt. A verzék a mélyebb hangfekvéssel viszonylag antiklimatikusra sikeredtek, kompenzálásként pedig a refrént meg lehetett volna még inkább nyomni produceri oldalról. Ettől függetlenül teljesíti mindazt, amit a Pussycat Dollstól várni lehet, mert szexi és kacér. Szóval üdv újra itt, hölgyek, a popipar hiányolt benneteket.

Értékelés: 5/4




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-03

Meghan Trainor: TREAT MYSELF (2020)

Meghan Trainor

Körülbelül másfél évet csúszott megjelenéséig a szóban forgó lemez, Meghan Trainor máris elkezdte hibáztatni saját menedzsmentcsapatát az esetleges bukásért. Pedig csak a minőségre kellett volna ránézni, mivel a címmel ellentétben önkényeztetésről egyáltalán nincs szó rajta...

Meghan Trainor: TREAT MYSELF
Cím: TREAT MYSELF
Előadó: Meghan Trainor
Kiadó: Epic Records
Megjelenés: 2020. január 31.
15 dal, 46 perc

Állítólag azért tolódott a projekt, mert Trainor nem bírta abbahagyni a dalok írását. A végeredményt hallva viszont nem világos, mi tarthatott ennyi ideig, mert nem kell ahhoz különösebb erőfeszítés, hogy ugyanazokat a szavakat ismételgesse egymás után másodpercről másodpercre. Így aztán mondanivalóban is megragadt egy ponton: az úgy vagyok jó, ahogy vagyok, az éljenek a nők és a nehéz dolog a szerelem tematikákat már harmadszor sulykolja belénk Trainor, ezúttal teljesen kockázatmentesen: például az urbánus zenei rajongókat megcélzó Wave Mike Sabath-tal képtelen egy normálisan kivitelezett refrént szállítani, a Nicki Minaj-os Nice to Meet Yából pedig csak a cím elsuttogása miatt vésődik bele az emlékezetbe. A héten visszatérő Pussycat Dolls első dobása itt található meg, mivel beugrottak a Geneticsbe vendégszerepelni (habár csak Nicole Scherzinger hangját lehet hallani benne – úgy tűnik, hogy ő mostantól mindenhol Pussycat Dollsként lesz akkreditálva), és dobnak egyet az albumon, illetve a korábban kikerült No Excuses kegyetlenül fülbemászó ritmusa miatt kiemelkedő, az újak közül meg a Billie Eilish-re hasonlító Babygirl és a Workin' on It erősíti a pozitív oldalt. A legtöbbször viszont felkúszik a szemöldök a fejtetőig, mint a címével már alapból büntető Funknál, a Rihanna nagyon korai munkásságára (értsd Music of the Sunra) emlékeztető Lie to Me-nél, az érthetetlenül reggae-s Another Opinionnél, valamint a skizofrénhajlamos Evil Twinnél.
A TREAT MYSELF egészének milyenségét az előző albumon lévő egyik dal címével lehetne jellemezni: NO.

(U.i.: Hála a jó égnek, hogy az eredetileg bejelentett borítót lecserélték.)

Értékelés: 5/2




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-01

Kesha: High Road (2020)

Kesha

Az eredetileg január első felére tervezett, de végül utolsó hetében megjelent High Road visszacsalogatja a Keshában elbúvó partiállatot, aki – talán a múltbeli sérelmekre hivatkozva – nem engedi át magát teljesen az érzésnek, hanem inkább öntudatba pakolva lövi ki magát az országútra.

Kesha: High Road
Cím: High Road
Előadó: Kesha
Kiadó: Kemosabe Records
Megjelenés: 2020. január 31.
16 dal, 52 perc

A 2017-es Rainbow amolyan komoly lemez volt részben felnőttes témákkal; többnyire arról, hogy producere, egyben mentora és kiadójának feje hogyan használta ki őt. Művésznevét Ke$háról Keshára cserélte, ezzel együtt pedig az elektropop-vonalat is elhagyva a természetesebb hangzás felfelé fordult, de múltja a mai napig kísérti őt, legalábbis ez látszik a legújabb High Roadon. Az énekesnő most még egy dalban is kollaborál régi önmagával: a Kinky egy igazi bulihimnusz, aminek rappelős betétjét Ke$ha szolgáltatja. De az első kislemezként kikerült Raising Hellt is ide lehetne venni a Timberrel való folkos, gospeles párhuzamával. (Ugyebár a Timber volt az utolsó megjelenése a dollárjeles név alatt.) A Rainbow stílusából is meglehetősen merít: a címadó refrénje szinte ugyanúgy hangzik, mint az előző címadó refrénje, csak hangszerelésileg jobban át van ültetve korunk zenéjébe, plusz ide is bekerült egy Ke$ha-szerű versszak. A korábbiakat a My Own Dance hozza még vissza, melyben Kesha azzal fölényeskedik, hogy nem táncol úgy, ahogy fütyülnek neki. Ennek ellenére néhányszor azt kívánhatjuk, bárcsak szót fogadott volna másoknak: a már említett My Own Dance dalszövegi kivitelezése Blah Blah Blah-i mélységeket súrol, a Rainbow óta legalább egy kötelező countrydal szerepét itt megkapó Cowboy Blues ritmustalan és egyáltalán nem ragadós, a Shadow pedig a címéhez nem is állhatna közelebb. Az innováció hiányával szemben mégis Kesha nyerseségétől működik az egész: a vélhetően Bonnie McKee-nek beszóló, laza szerkezetű Honey nyerő, de a csúcsot a nagyívű refrént kapó Little Bit of Love és a videojáték alapokon elterülő Birthday Suit adja. Az utolsó pillanatban (konkrétan a lemez megjelenése előtti napon) még egy szerzemény helyet kapott a dallista legvégén, a Summer, melyet a Macklemore mellett híressé vált, Prayinget is jegyző Ryan Lewis rakott össze: a zárás könnyed hangvételével megerősíti, hogy Kesha életvidám személyisége valóban visszatért.

Értékelés: 5/3,5



Fotó: Dana Trippe

Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legújabb bejegyzésekről!

Rendszeres olvasók