A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #7hétfőn. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: #7hétfőn. Összes bejegyzés megjelenítése

2018-07-30

7 eurovíziós előadó, akinek a karrierjét még mindig követem

Conchita

Attól, hogy az eurovíziós dalverseny véget ér, nem jelenti azt, hogy az előadóktól is el kell búcsúznunk. Az alábbi hét énekes mind képviselte országát, és a verseny után továbbra is figyelem a tevékenységüket. A cikksorozatban eddig megjelent részeket alább találhatod, vagy fentebb a #7hétfőn címkére kattintva elolvashatod őket.

A legutóbbi részek:


 1. Lena (Németország, 2010 / Németország, 2011)

A felsorolt európai sztárok közül Lena az, akit naponta követek, és azonnal meghallgatok bármi újat, amit kiad. Győzelme óta még mindig az egyik legnépszerűbb előadó a hazájában, volt márkaarca többek között az Opelnek és a L'Orealnak, énekelt egy betétdalt a Fák jú, tanár úr 2-ben. Négy albumot jelentetett meg ezidáig, az ötödik Geminit három éve húzza. Ha pedig ki kellene emelni egy számot a diszkográfiájából, az nem a Satellite lenne, hanem a rádió-kész Traffic Lights a Crystal Skyról: az énekesnő a városi forgatag közepén vár az igazira.

2. Tom Dice (Belgium, 2010)

Nyolc éve Tom Dice a hatodik helyet zsebelte be az oslói versenyen, az eredménnyel pedig megszerezte Belgium egyik legjobb helyezését. Dice-nak négy albuma van, a legutóbbit, a Better Dayst idén adta ki, ami feldolgozásokat tartalmaz. Az énekes legjobb dala még mindig a Me and My Guitar: a fiú egy szál gitárral énekel az álmairól, hogy egyszer majd híres lesz – és igen, ekkor még Ed Sheeran nem volt sehol.

3. Alexander Rybak (Norvégia, 2009 / Norvégia, 2018)

Alexander Rybak az idei versenyben nem volt akkora favorit, mint 2009-ben, amikor is rajtcél győzelmet aratott a Fairytale-lel, megdöntve a legtöbb pont rekordját. Dalaiban szereti az európai hangzásokat, a hegedűje szinte az összesben felcsendül, és gyakran viccelődik, mint a fentebb lévő Oah-ban.

4. Eleni Foureira (Ciprus, 2018)

Ebben az évtizedben Ciprusnak kétszer is drukkoltam, legutóbb idén a Fuegónak. Pedig Eleni Foureirának nincs sok köze az országhoz: Albániában született, Görögország nevelkedett, utóbbiban állítólag az egyik legnagyobb popsztár. Diszkográfiája görög nyelvű dalokkal van tele, amikkel én személy szerint nem tudok mit kezdeni, ám idén májusban nemzetközi szerződést kötött a Sony Musickal, ezért hamarosan jönnek az angol szerzeményei, amiket már alig várok.

5. No Angels (Németország, 2008)

A No Angelst már az Eurovízió előtt ismertem, ugyanis ők voltak (vagyis még mindig, csak nem aktívak) Németország legsikeresebb lánycsapata. Az évtized elején feloszlottak, de örökségük bizonyára sokáig ki fog tartani. A versenyen elhangzott Disappear egyértelműen az egyik legrosszabb daluk, élőben elénekelni szinte lehetetlenség, így nem is csoda, hogy az utolsó helyek egyikén végeztek 2008-ban. Mivel 2001-ben debütáltak, nekik is vannak olyan dalaik, amik úgy tizenöt évvel ezelőtt még menőknek számítottak, ma már viszont gázok... Mindenesetre a Someday még mindig a menő kategóriát erősíti.

6. Levina (Németország, 2017)

Nem hiszem, hogy Levináról fogunk valaha is többet hallani az első albumán kívül, mivel még a németek sem voltak túlzottak kíváncsiak rá, ezért valószínűleg a karrierje sem fogja továbbhúzni. Egyébként ő egy roppant tehetséges és ígéretes a német leányzó, ez a debütáló albumából is kitűnik, ámbár azért az közel sem volt sallangmentes... Az Echót tavaly a Last.fm szerint kétszázharmincháromszor hallgattam meg, szóval nekem abszolút bejött.

7. Conchita (Ausztria, 2014)

A szakállas nő, ahogy ismerjük őt, pedig Conchita több annál, hogy a kinézete alapján azonosítsuk. Legalábbis bemutatkozó albuma, a barokkpopot ötvöző Conchita abszolút megér egy lejátszást: annyira kifinomult és elegáns, hogy nincs is szüksége alteregóra, hogy felfigyeljenek a zenéjére, mert a zene is tud beszélni helyette. Egyébként a lemezen az eurovíziós győztesdala, a Rise Like a Phoenix a leggyengébb darab, nem illik a többi szám közé, érezhetően összecsapott lett. Conchita (aki hivatalosan is elhagyta vezetéknevét, a Wurstot) idén októberben fog jelentkezni új albummal.


Fotó: Markus Morianz / TNRB

2018-07-16

2018-07-09

7 dal a felnőtté válásról

Britney Spears
Új rovat indul a Popuszon, méghozzá minden hétfőn hét dalt, albumot, előadót vagy egyebet fogok bemutatni egy adott téma alapján. Az első bejegyzésben hét olyan dalról lesz szó, amiben az előadó a gyerekkorát elhagyva a felnőttlét felé vezető úton megtalálta a szabadságát.

1. Britney Spears: Overprotected

I don't need nobody telling me just what I wanna
What I, what, what, what I'm going to
Do about my destiny
A dalszöveg azt taglalja, hogy Spearsnek nincs szüksége senkire, hogy beleszóljon az életébe.

2. Shinedown: Second Chance

Tell my mother, tell my father
I have done the best I can
To make them realize
This is my life
A zenekar legnagyobb slágerében arra ösztönöz bennünket, hogy éljünk az álmainknak, és hallgassunk a szívünkre – még akkor is, ha a szüleink ellene vannak.

3. Lady Gaga: Hair

I've had enough, this is my prayer
That I'll die livin' just as free as my hair
Lady Gaga már gyerekként is tudta, hogy olyan szabadnak született, mint a haja.

4. Janet Jackson: Control

Got my own mind
I wanna make my own decisions
When it has to do with my life, my life
I wanna be the one in control
Jackson karrierjét gyerekkorától kezdve az apja irányította, de most, hogy felnőtt, már a saját kezébe veheti az életét.

5. Kelly Clarkson: Breakaway

I'll spread my wings, and I'll learn how to fly
I'll do what it takes till I touch the sky
And I'll make a wish
Take a chance
Ballagások, bankettek, szalagavatók örök klasszikusa a lakóhely elhagyásáról és az álmok megvalósításáról.

6. Britney Spears: I'm Not a Girl, Not Yet a Woman

But if you look at me closely
You will see it in my eyes
This girl will always find
Her way
Az énekesnő azt is kijelentette, hogy ne kezeljék őt többé gyerekként, mert tinédzserként már közelebb van a felnőttséghez.

7. Julia Jacklin: Coming of Age

See I had a life in my head
I'd be pushing up that hill
Until those toes bled
Now I gotta learn this new stage
Habár Jacklint meglepte az, hogy felnőtt, gyerekként voltak álmai arról, hogy hogyan szeretné élni az életét, és most végre megteheti.

Fotó: Xray

Rendszeres olvasók