2020-04-30

Diana Gordon: Wasted Youth (2020) – Albumkritika

Diana Gordon

Diana Gordon (egykoron Wynter Gordon) nagyjából tartja a minden évben legalább egy dal felállást. Most egy újabb EP-re, a Wasted Youth-ra gyűltek össze a szerzemények; a szóban forgó anyag megmarad az előző Pure témájánál: a múltbeli sérelmek és a korai felnőtté válás ismét központi szerepet játszanak.

Diana Gordon: Wasted Youth
Cím: Wasted Youth
Előadó: Diana Gordon
Kiadó: Warner Records
Megjelenés: 2020. április 3.
8 dal, 20 perc

Azonban a Wasted Youth még maturáltabban szól, mint a Pure: az alapjaiban R&B ugyanúgy keveredik trappel, mint countryval, rockkal és egyéb gitáros műfajokkal; Gordon énektechnikája is nagyon hasonló Alanis Morissette-éhez. Ez főleg a Rollin akusztikus verziójában hallható, de a Wasted Youth vagy a Tell Myself is jó példa erre. Viszont az egész a Pure közeli tökéletességét már nem tudja hozni: a Rollin és a Sad Boys kivételével egyik szám se kelti fel annyira a figyelmet, hogy azokhoz később is visszatérjünk. Itt nem csak a fiatalság lett elpazarolva, de Gordon igyekezete is.

Értékelés: 5/3




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Dua Lipa: Future Nostalgia (2020) – Albumkritika

Dua Lipa

A Z-generációs Madonna a mostanság divatossá vált diszkóműfajba csomagolta ellentétes című második stúdióalbumát, miközben erősen inspirálódott a pop nagyasszonyaitól. A Future Nostalgia nem egy popipart megváltó korong, inkább az énekesnő karrierjében lesz egy jelentős mérföldkő.

Dua Lipa: Future Nostalgia
Cím: Future Nostalgia
Előadó: Dua Lipa
Kiadó: Warner Music UK
Megjelenés: 2020. március 27.
11 dal, 37 perc

Miközben más előadók kénytelenek elcsúsztatni a megjelenéseket a szórakoztatóiparra súlyosan ható koronavírus-karantén miatt, addigra Lipa (az előzetes kiszivárgások miatt is) előrehozta a sajátját egy héttel. „Szerintem a dolog, amire most a legjobban szükségünk van, az a zene, kell a vidámság, meg kell próbálnunk látni a fényt” – magyarázta döntését. És milyen igaza van: a Future Nostalgia tizenegy tétele mind megállná a helyét a táncparketten. A címadó (Future Nostalgia) Kesha-féle flegma stílusával jól felvezet, de több nincs benne, az utána lévő, rádióból/lejátszási listákról ismert Don't Start Now már egy igazi lábat beindító nóta. A Physical nem csak a címében inspirálódott Olivia Newton-Johntól, a Cool meg Carly Rae Jepsentől. A Levitating együtt éneklős refrénje simán a nyár slágere lehetne, a White Town Your Womanjét felhasználó Love Again a szomorúdiszkóba nyújt betekintést, a Break My Heart pedig Lipa előző teljes kiadására is felkerültetett volna. A csúcsot a Kylie Minogue-os Hallucinate jelenti, amely tökéletes hidat épít a 80-as évek és napjaink zenéje között. Ezzel szemben az utolsó két szám nélkül is meglettünk volna: a Good in Bednél és a Boys Will Be Boysnál Lipa kifulladni látszik a buli hevében, pedig az egész lemez alig hosszabb fél óránál. De legalább ez a harminchét perc elég arra, hogy az amúgy karakteres, százból is felismerhető hangú Lipa a legtöbb előadónál lebukkanó bemutatkozás utáni visszaesés szakadékát lazán keresztülugorja.

Értékelés: 5/4




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-03-14

Mandy Moore: Silver Landings (2020) – Albumkritika

Mandy Moore

Mandy Moore az elmúlt évtizedben impozáns színészi teljesítményeiről volt ismert, vagyis inkább az amúgy sem szárnyaló énekesi pályafutását hátrahagyta. Most viszont tizenegy év után visszatért: a Silver Landings című hetedik albuma könnyed folkos dallamokkal simogatja a lelket.

Mandy Moore: Silver Landings
Cím: Silver Landings
Előadó: Mandy Moore
Kiadó: UMG Recordings, Velvet Forecast
Megjelenés: 2020. március 6.
10 dal, 41 perc

Az 1999-es debütáló Candytől nem csak hosszú időre, de éles váltásra is vagyunk: Moore azt nyilatkozta, hogy ki nem állhatja a kis tiniként felvett szerzeményt, így aztán esze ágába sincs visszatérni a tiszta popos hangzáshoz. És a Silver Landingset hallva ez annyira nem is baj, mert a kockázatmentesség ellenére teljesen autentikusan szól; Moore eddigi életeseményeit gyűjtötte össze tíz tételbe. Például a Tryin' My Best, Los Angelesben a lehetőségekre vár, miközben szerencsésnek érzi magát, hogy egyáltalán eljuthatott oda („Több, mint amiről álmodtam / Több, mint amennyit kértem / Bármi megtörténhet / A nyitott ajtók városában”), a Fifteenben karrierje kezdetére tekint vissza („Kihagyott szalagavató / Kihagyott évzáró / Nincs egyetem ősszel / Úton fiúzenekarokkal, akik plázában énekelnek az embereknek”), a Stories of Reminding Myself of Me-ben pedig depressziójától szakad el („Hallom a dalt / A csend fülsüketítő volt / És olyan jó érzés énekelni újra”). A lemez egyedüli üresjárata a gyenge verzét kapó Easy Target, ezzel talán még a felejtősen záró címadó, a Silver Landings vehető egy kalap alá, de összességében az érett hangzás, a kellemes melódiák, a személyes hangvételű szövegek és Moore angyali énekhangja nyerővé teszik az anyagot.

Értékelés: 5/4




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-08

Aly & AJ: Attack of Panic (2020)

Aly & AJ

A pánikrohamhoz hasonló, amilyen gyorsan szállítják a dalokat a Michalka testvérek, azaz Aly & AJ, akik 2017-ben tértek vissza szintipopos hangzással. A 2019-es középlemezen látszódott, hogy egyre inkább csiszolódnak a műfajon belül, a mostani dal pedig igazi fülorgia a javából.

Aly & AJ: Attack of Panic
Cím: Attack of Panic
Előadó: Aly & AJ
Kiadó: saját kiadású
Megjelenés: 2020. február 7.
3 perc

A duó az elején is nagyon minőségi anyagot tett le az asztalra (2017 – Take Me), mostanra viszont kiteljesedni látszanak: a 2017-es EP jó, míg a tavalyi EP hibátlan volt, és az idei évre ígért LP is fényesen kezdődik. Legalábbis a felvezetőül szolgáló, pszichedelikus érintésű Attack of Panic szintipopos hangszerelése tökéletesen illeszkedik a szöveghez, amelyben AJ a verzéken keresztül jellemzi a pánikroham tüneteit, majd Aly a bridge-ben ad kiutat neki. Az egész nyomasztóan élvezetes.

Értékelés: 5/5




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-07

The Pussycat Dolls: React (2020)

The Pussycat Dolls

A 2010-es évtizedben brutálisan felkapott lett a nosztalgia, avagy hozzuk vissza régi előadók régi zenéit, és csináljunk úgy, mintha nem telt el volna közben tíz-tizenöt-(netalántán) húsz év. Vagy éppen a velejáró gázsi a fő mozgatórugó. Ebből a Pussycat Dolls sem maradhatott ki.

The Pussycat Dolls: React
Cím: React
Előadó: The Pussycat Dolls
Kiadó: Access Records
Megjelenés: 2020. február 7.
3 perc

Csakhogy a cicababák a Spice Girlsszel ellentétben újra be szeretnének törni, és erre azért van meg minden esélyük, mert a diszkográfiájuk amolyan R&B összemosódva a dance-poppal még nem kopott ki teljesen a mai trendekből. És a Reacttel tényleg elkaptak valamit: az már a novemberi X Factor-fellépés utolsó pillanatában – amikor is pár másodpercet előadtak az akkor amúgy még befejezetlen nótából – kiderült, hogy képesek megtalálni magukat 2020-ban. Ennek ellenére a React nem maradéktalanul tökéletes: hiányzik belőle az az átütő erő, ami például a Buttonsben megvolt. A verzék a mélyebb hangfekvéssel viszonylag antiklimatikusra sikeredtek, kompenzálásként pedig a refrént meg lehetett volna még inkább nyomni produceri oldalról. Ettől függetlenül teljesíti mindazt, amit a Pussycat Dollstól várni lehet, mert szexi és kacér. Szóval üdv újra itt, hölgyek, a popipar hiányolt benneteket.

Értékelés: 5/4




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-03

Meghan Trainor: TREAT MYSELF (2020)

Meghan Trainor

Körülbelül másfél évet csúszott megjelenéséig a szóban forgó lemez, Meghan Trainor máris elkezdte hibáztatni saját menedzsmentcsapatát az esetleges bukásért. Pedig csak a minőségre kellett volna ránézni, mivel a címmel ellentétben önkényeztetésről egyáltalán nincs szó rajta...

Meghan Trainor: TREAT MYSELF
Cím: TREAT MYSELF
Előadó: Meghan Trainor
Kiadó: Epic Records
Megjelenés: 2020. január 31.
15 dal, 46 perc

Állítólag azért tolódott a projekt, mert Trainor nem bírta abbahagyni a dalok írását. A végeredményt hallva viszont nem világos, mi tarthatott ennyi ideig, mert nem kell ahhoz különösebb erőfeszítés, hogy ugyanazokat a szavakat ismételgesse egymás után másodpercről másodpercre. Így aztán mondanivalóban is megragadt egy ponton: az úgy vagyok jó, ahogy vagyok, az éljenek a nők és a nehéz dolog a szerelem tematikákat már harmadszor sulykolja belénk Trainor, ezúttal teljesen kockázatmentesen: például az urbánus zenei rajongókat megcélzó Wave Mike Sabath-tal képtelen egy normálisan kivitelezett refrént szállítani, a Nicki Minaj-os Nice to Meet Yából pedig csak a cím elsuttogása miatt vésődik bele az emlékezetbe. A héten visszatérő Pussycat Dolls első dobása itt található meg, mivel beugrottak a Geneticsbe vendégszerepelni (habár csak Nicole Scherzinger hangját lehet hallani benne – úgy tűnik, hogy ő mostantól mindenhol Pussycat Dollsként lesz akkreditálva), és dobnak egyet az albumon, illetve a korábban kikerült No Excuses kegyetlenül fülbemászó ritmusa miatt kiemelkedő, az újak közül meg a Billie Eilish-re hasonlító Babygirl és a Workin' on It erősíti a pozitív oldalt. A legtöbbször viszont felkúszik a szemöldök a fejtetőig, mint a címével már alapból büntető Funknál, a Rihanna nagyon korai munkásságára (értsd Music of the Sunra) emlékeztető Lie to Me-nél, az érthetetlenül reggae-s Another Opinionnél, valamint a skizofrénhajlamos Evil Twinnél.
A TREAT MYSELF egészének milyenségét az előző albumon lévő egyik dal címével lehetne jellemezni: NO.

(U.i.: Hála a jó égnek, hogy az eredetileg bejelentett borítót lecserélték.)

Értékelés: 5/2




Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

2020-02-01

Kesha: High Road (2020)

Kesha

Az eredetileg január első felére tervezett, de végül utolsó hetében megjelent High Road visszacsalogatja a Keshában elbúvó partiállatot, aki – talán a múltbeli sérelmekre hivatkozva – nem engedi át magát teljesen az érzésnek, hanem inkább öntudatba pakolva lövi ki magát az országútra.

Kesha: High Road
Cím: High Road
Előadó: Kesha
Kiadó: Kemosabe Records
Megjelenés: 2020. január 31.
16 dal, 52 perc

A 2017-es Rainbow amolyan komoly lemez volt részben felnőttes témákkal; többnyire arról, hogy producere, egyben mentora és kiadójának feje hogyan használta ki őt. Művésznevét Ke$háról Keshára cserélte, ezzel együtt pedig az elektropop-vonalat is elhagyva a természetesebb hangzás felfelé fordult, de múltja a mai napig kísérti őt, legalábbis ez látszik a legújabb High Roadon. Az énekesnő most még egy dalban is kollaborál régi önmagával: a Kinky egy igazi bulihimnusz, aminek rappelős betétjét Ke$ha szolgáltatja. De az első kislemezként kikerült Raising Hellt is ide lehetne venni a Timberrel való folkos, gospeles párhuzamával. (Ugyebár a Timber volt az utolsó megjelenése a dollárjeles név alatt.) A Rainbow stílusából is meglehetősen merít: a címadó refrénje szinte ugyanúgy hangzik, mint az előző címadó refrénje, csak hangszerelésileg jobban át van ültetve korunk zenéjébe, plusz ide is bekerült egy Ke$ha-szerű versszak. A korábbiakat a My Own Dance hozza még vissza, melyben Kesha azzal fölényeskedik, hogy nem táncol úgy, ahogy fütyülnek neki. Ennek ellenére néhányszor azt kívánhatjuk, bárcsak szót fogadott volna másoknak: a már említett My Own Dance dalszövegi kivitelezése Blah Blah Blah-i mélységeket súrol, a Rainbow óta legalább egy kötelező countrydal szerepét itt megkapó Cowboy Blues ritmustalan és egyáltalán nem ragadós, a Shadow pedig a címéhez nem is állhatna közelebb. Az innováció hiányával szemben mégis Kesha nyerseségétől működik az egész: a vélhetően Bonnie McKee-nek beszóló, laza szerkezetű Honey nyerő, de a csúcsot a nagyívű refrént kapó Little Bit of Love és a videojáték alapokon elterülő Birthday Suit adja. Az utolsó pillanatban (konkrétan a lemez megjelenése előtti napon) még egy szerzemény helyet kapott a dallista legvégén, a Summer, melyet a Macklemore mellett híressé vált, Prayinget is jegyző Ryan Lewis rakott össze: a zárás könnyed hangvételével megerősíti, hogy Kesha életvidám személyisége valóban visszatért.

Értékelés: 5/3,5



Fotó: Dana Trippe

Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legújabb bejegyzésekről!

Rendszeres olvasók