Tinashe áprilisban harmadik albumával, a Joyride-dal szeretett volna bekerülni az R&B élligájába, ám az csúfosan elbukott az eladási listákon (az Egyesült Államokban mindössze kilencezer-nyolcszáz példánynak megfelelő streaming és eladás gyűlt össze belőle az első héten). Habár voltak rajta kislemezt érő dalok (Ooh La La, Salt) is, ő egy új lemezt készít, amiben alteregója, Nashe kap főszerepet. Ennek második előfutára a Throw a Fit.
A Joyride nem volt egy nagy durranás, igaz, voltak rajta kiemelkedő felvételek is, mint a fentebb említett két dal, azonban a nagyja olyan, mintha Tinashe saját magának zenélne, és nem venné figyelembe a közönség érdekeit. A Throw a Fit is ugyanilyen. Az énekesnő agresszívan akarja lenyomni a torkunkon új hiphopos szerzeményét, ami egyébként rövid távra sikerülhet is neki, elég csak a dalszövegre rápillantani: „Ha nem veszed meg nekem azt, amit akarok, kiverem a hisztit”. Tinashe gyerekes viselkedése nem csak a refrént, hanem a teljes produkciót beteríti, a háttérből laza hangszerelés segíti bizarr stílusát.
Az énekesnő szerint új személyisége működőképes, pedig R&B-s énje izgalmasabb és nagyobb potenciállal is bír. A Throw a Fit meglehetősen soványka, nem mellesleg bűzlik az erőltetettségtől is.
Értékelés:
Cím: Throw a Fit Előadó: Tinashe Kiadó: RCA Records Megjelenés: 2018. július 27. 2 perc
Attól, hogy az eurovíziós dalverseny véget ér, nem jelenti azt, hogy az előadóktól is el kell búcsúznunk. Az alábbi hét énekes mind képviselte országát, és a verseny után továbbra is figyelem a tevékenységüket. A cikksorozatban eddig megjelent részeket alább találhatod, vagy fentebb a #7hétfőn címkére kattintva elolvashatod őket.
A felsorolt európai sztárok közül Lena az, akit naponta követek, és azonnal meghallgatok bármi újat, amit kiad. Győzelme óta még mindig az egyik legnépszerűbb előadó a hazájában, volt márkaarca többek között az Opelnek és a L'Orealnak, énekelt egy betétdalt a Fák jú, tanár úr 2-ben. Négy albumot jelentetett meg ezidáig, az ötödik Geminit három éve húzza. Ha pedig ki kellene emelni egy számot a diszkográfiájából, az nem a Satellite lenne, hanem a rádió-kész Traffic Lights a Crystal Skyról: az énekesnő a városi forgatag közepén vár az igazira.
2. Tom Dice (Belgium, 2010)
Nyolc éve Tom Dice a hatodik helyet zsebelte be az oslói versenyen, az eredménnyel pedig megszerezte Belgium egyik legjobb helyezését. Dice-nak négy albuma van, a legutóbbit, a Better Dayst idén adta ki, ami feldolgozásokat tartalmaz. Az énekes legjobb dala még mindig a Me and My Guitar: a fiú egy szál gitárral énekel az álmairól, hogy egyszer majd híres lesz – és igen, ekkor még Ed Sheeran nem volt sehol.
3. Alexander Rybak (Norvégia, 2009 / Norvégia, 2018)
Alexander Rybak az idei versenyben nem volt akkora favorit, mint 2009-ben, amikor is rajtcél győzelmet aratott a Fairytale-lel, megdöntve a legtöbb pont rekordját. Dalaiban szereti az európai hangzásokat, a hegedűje szinte az összesben felcsendül, és gyakran viccelődik, mint a fentebb lévő Oah-ban.
4. Eleni Foureira (Ciprus, 2018)
Ebben az évtizedben Ciprusnak kétszer is drukkoltam, legutóbb idén a Fuegónak. Pedig Eleni Foureirának nincs sok köze az országhoz: Albániában született, Görögország nevelkedett, utóbbiban állítólag az egyik legnagyobb popsztár. Diszkográfiája görög nyelvű dalokkal van tele, amikkel én személy szerint nem tudok mit kezdeni, ám idén májusban nemzetközi szerződést kötött a Sony Musickal, ezért hamarosan jönnek az angol szerzeményei, amiket már alig várok.
5. No Angels (Németország, 2008)
A No Angelst már az Eurovízió előtt ismertem, ugyanis ők voltak (vagyis még mindig, csak nem aktívak) Németország legsikeresebb lánycsapata. Az évtized elején feloszlottak, de örökségük bizonyára sokáig ki fog tartani. A versenyen elhangzott Disappear egyértelműen az egyik legrosszabb daluk, élőben elénekelni szinte lehetetlenség, így nem is csoda, hogy az utolsó helyek egyikén végeztek 2008-ban. Mivel 2001-ben debütáltak, nekik is vannak olyan dalaik, amik úgy tizenöt évvel ezelőtt még menőknek számítottak, ma már viszont gázok... Mindenesetre a Someday még mindig a menő kategóriát erősíti.
6. Levina (Németország, 2017)
Nem hiszem, hogy Levináról fogunk valaha is többet hallani az első albumán kívül, mivel még a németek sem voltak túlzottak kíváncsiak rá, ezért valószínűleg a karrierje sem fogja továbbhúzni. Egyébként ő egy roppant tehetséges és ígéretes a német leányzó, ez a debütáló albumából is kitűnik, ámbár azért az közel sem volt sallangmentes... Az Echót tavaly a Last.fm szerint kétszázharmincháromszor hallgattam meg, szóval nekem abszolút bejött.
7. Conchita (Ausztria, 2014)
A szakállas nő, ahogy ismerjük őt, pedig Conchita több annál, hogy a kinézete alapján azonosítsuk. Legalábbis bemutatkozó albuma, a barokkpopot ötvöző Conchita abszolút megér egy lejátszást: annyira kifinomult és elegáns, hogy nincs is szüksége alteregóra, hogy felfigyeljenek a zenéjére, mert a zene is tud beszélni helyette. Egyébként a lemezen az eurovíziós győztesdala, a Rise Like a Phoenix a leggyengébb darab, nem illik a többi szám közé, érezhetően összecsapott lett. Conchita (aki hivatalosan is elhagyta vezetéknevét, a Wurstot) idén októberben fog jelentkezni új albummal.
Idén nyáron érezhetjük magunkat úgy, hogy Charli XCX-mérgezést kaptunk. A brit üdvöske ugyanis kitalálta, hogy minden héten előrukkol valamivel – eddig három kislemezzel –, hogy addig se hagyja üresen kihívott helyét (amire most RAYE pályázik elsősorban).
XCX munkásságára a 90-es évekbeli zene hat, a Girls Night Outot pedig egyenesen átjárja a kor szelleme. A produkció szokás szerint most is hibátlan: az első másodpercekben mintha a Spice Girls Wannabe-jét hallanánk, majd belecsap a diszkóütemekkel és a vékony szintetizátorral megtámogatott verzébe. A szintis hangzásokat xilofon váltja fel a refrénben, végül a kemény ritmusokat füsteffektek követik. A Girls Night Out nem annyira lágy, mint a közvetlenül előtte bemutatott Focus, de ugyanolyan repetitív szövegszerkezettel és fülbemászó dallamokkal bír, amire aztán gyorsan rá lehet kattanni.
A Girls Night Out tökéletesen belesimul Charli XCX lassan végtelennek tűnő dalcsokrába, azonban ezúttal fiúk kizárva: lányok alkoholmámorban úszó estéinek kötelező eleme lesz ez.
Értékelés:
Cím: Girls Night Out Előadó: Charli XCX Kiadó: Asylum Records, Atlantic Records Megjelenés: 2018. július 27. 3 perc
Két évvel ezelőtt Shaznay Lewis, Melanie Blatt, Natalie és Nicole Appleton, vagyis az All Saints tíz évnyi szünetből érkezett vissza a One Strike-kal, amellyel bebizonyították, hogy ennyi idő elteltével is tudnak minőséggel szolgálni. Albumuk, a Red Flag is hozta a jobbnál jobb pillanatokat, tehát jöttek, láttak és köszönik szépen, maradnak.
Mégse mozgatta meg az állóvizet ez az éra. Nyilván már nem a slágerekre mennek, és nem is azért zenélnek, hogy milliós példányszámban adják el lemezeiket, de az elsőként kikerült Love Lasts Forever hozzájuk képest gyenge. Már a Red Flag is tartalmazott minimális gospeljelleget (Red Flag, Tribal), de azok korántsem voltak jók. Talán ezt nem is érzékelték, vagy a hibákat szerették volna kijavítani, ugyanis a Testament ömleng a műfajban, csak a poposabb tételek, mint a Three Four, az I Would és a Who Do You Love emelkednek ki valamelyest a tömegből. Többet lehetne elvárni, illetve jobbat nyújtani, ha már William Orbit is visszaült a produceri székbe (ő legutolján 2013-ban készített dalt Britney Spearsnek). Orbit az After Allban fellengző orgonát, a Testament in Motionben zongorával kevert, szaggatott videojátékeffekteket használt – a hallottak alapján nehéz elhinni, hogy a 2000-es Pure Shores a valaha készült egyik legjobb alkotásként vonult be a popzene-történelembe. Kár is Orbiton verni az ostort, igazából magával a stílussal vannak bajok – hiába mondja az egyik track címe, hogy No Issues, mert hát nem igaz –, amibe csak a csapat mélyedt bele: közöttük az összhang itt a legjobb, a vokálrétegek úgy illeszkednek egymásra, hogy megmondani se lehet, éppen ki énekel. Azonban túl sok egyéniséget nem sikerült átadniuk.
Értékelés:
Cím: Testament Előadó: All Saints Kiadó: AS Recordings Megjelenés: 2018. július 27. 13 dal, 47 perc
A Twitteren találtam rá a harmincnapos dalkihívásra, és úgy döntöttem, hogy én is belevágok. Azért nem fogok harminc napon át harminc poszttal megörvendeztetni benneteket, hanem háromban fogok tíz-tíz-tízet bemutatni. Tehát most az elsőtől a tizedik napig prezentálom téma szerint a dalokat.
1. nap: Egy dal, aminek a címében szín van
James Bay: Pink Lemonade (2018)
Aktuális kedvenc.
2. nap: Egy dal, aminek a címében szám van
Blue: One Love (2002)
A napokban jött velem szembe Spotify-on a Boy Bands nevű playlisten. Amikor megjelent, akkor nem igazán tudtam értékelni, ma már úgy gondolom, hogy az egyik legjobb fiúbandás dal.
3. nap: Egy dal, ami a nyárra emlékeztet
Montell Jordan: This Is How We Do It (1995)
Nyáron mi így csináljuk.
4. nap: Egy dal, amiegy olyan emberre emlékeztet, akit elfelejtenél
The Carters: APESHIT (2018)
Hál' istennek, ilyen emberrel még nem találkoztam, szóval átírom a címet arra, hogy Egy dal, amit elfelejtenél. Aktuális antikedvencem.
5. nap: Egy dal, amit hangosan kell lejátszani
Sean Paul: Got 2 Luv U (feat. Alexis Jordan) (2011)
Úgy, hogy a szomszédok is meghallják.
6. nap: Egy dal, amire szívesen táncolsz
Usher: Yeah! (feat. Lil Jon & Ludacris) (2004)
Mert yeah!
7. nap: Egy dal, amire jó vezetni
Rihanna: We Ride (2006)
Egy kis chill a dugó kellős közepén.
8. nap: Egy dal drogról vagy alkoholról
All Saints: Under the Bridge (1998)
Már a 1998-as listámnál kifejtettem, hogy ez a verzió jobb, mint az eredeti.
9. nap: Egy dal, amitől boldog leszel
Hanson: MMMBop (1997)
Csupa-csupa vidámság.
10. nap: Egy dal, amitől szomorú leszel
Demi Lovato: Skyscraper (2011)
Nem azért, mert sajnos most időszerű, de Lovato kisasszonyra akkor figyeltem fel igazán, amikor emocionális állapotba hozott ezzel.
A napokban tért vissza három év kihagyás után Ciara a Level Uppal, ezért aztán összeszedtem a top tíz dalát. Vajon a Level Up hol helyezkedik el a diszkográfiában? Felfér-e a legjobbak közé? A lista 2004-es debütálástól egészen napjainkig tartalmazza szerzeményeit. Akkor nézzük!
10. Body Party (Ciara, 2013)
Valószínűleg Ciara nem szívesen emlékszik vissza erre a dalra, mert exéről, Future-ról szól, aki egyébként dalszövegíróként is kivette a részét, plusz a videoklipben is feltűnik. Szexi, mégse annyira szexi, az énekesnő hangja nagyon jól idomul a lassú ütemekhez.
9. Get Up (The Evolution, 2006)
2006-ban a Step Up készítői felkérték Ciarát, hogy énekeljen egy dalt a filmhez. Ő hozta az előző érájából ismert védjegyeket és vokálokat: habár az eredeti verzióban a bridge egyáltalán nem illik a Get Upba, Chamillionaire feleslegesen van benne, de minden más, Ciarának osztott rész működik, tehát a szólóverzió az ajánlott.
8. Gimmie Dat (Basic Instinct, 2010)
A Gimmie Dat talán elbírt volna erősebb verzéket a kőkemény refrén mellé – bár valószínűleg másfajta verze sem tudott volna felülkerekedni rajta –, de ez katalógusának egyik legizgalmasabb darabja: pattog és táncra perdít. Nem lehet szó nélkül elmenni a videoklip mellett, ami az első másodpercektől kezdve magával ragadja az embert.
7. Goodies (feat. Petey Pablo) (Goodies, 2004)
Ciara 18 éves volt, amikor a Goodiesszal a Billboard Hot 100 csúcsára tört. Azóta is ez a legsikeresebb dala, pedig előadóilag sokat fejlődött az évek során. Itt a dal produkciója és dallama kiváló, ami a pop klasszikusává, a Crunk&B egyik kulcsdalává teszi.
6. One Woman Army (Jackie, 2015)
One Woman Army lett volna a címe 2015-ös albumának, ám más irányokat vett a projekt, végül a dal a Jackie deluxe kiadására került fel. A One Woman felszabadító energiái a bridge-ben törnek ki, ahol Ciara igazi, nőkből álló hadsereget rak össze.
5. Work (feat. Missy Elliott) (Fantasy Ride, 2009)
Tömérdek Ciara–Missy Elliott közreműködés létezik, a legjobb (és egyben a legkommerszebb) mégis a 2009-es Work. Az erőteljes dance-es dallamokkal jócskán benne volt az ellaposodó dance-pop-trendben, de mit is számít, amikor ez egy szuperül sikerült nóta.
4. Paint It, Black (2015)
Kevesen ismerik ezt a dalt, mert nem a saját albumán kapott helyet, hanem Az utolsó boszorkányvadász című filmhez készült. Mint ahogy az a címből sejthető, ez egy The Rolling Stones-feldolgozás, méghozzá a legjobb. Ciarától azelőtt és azóta sem hallottunk ehhez hasonlót. Én személy szerint kíváncsi lennék tőle egy sötét és drámai lemezre, mert a Paint It, Black tényleg ütős lett.
3. Level Up (2018)
2018 legjobb visszatérése már most Ciarához köthető a Level Uppal. Az énekesnő nem csak kiadót váltott, de visszatért régi önmagához is: újra magabiztos, s úgy tűnik, két félresikerült album után megtalálta a helyét. A dalban R&B találkozik elektropoppal, a műfajok egyvelege ráerősít az inspiráló dalszövegre.
2. Ride (feat. Ludacris) (Basic Instinct, 2010)
Leginkább szexuális töltete miatt került a figyelem középpontjába a Ride, de ettől eltekintve ez egy rendkívül erős szerzemény, ami mindenből a legjobbat hozza: letisztult, könnyen megjegyezhető dallamok, remek énekhang, önfeledt hangulat – professzionalizmus a javából (a videoklipet leszámítva).
1. Overdose (Ciara, 2013)
A dal, amiért petíciót indítottak, hogy megjelenjen kislemezként. A kívánság Ciara számára parancs: az Overdose került ki legutoljára a Ciaráról; csak a rádiókhoz küldték ki, nem volt népszerűsítve, videoklip sem készült hozzá. Pedig ha mindez megvalósult volna, akkor talán egy világszintű slágerről beszélhetnénk most. Kétség nem fér hozzá, hogy ez Ciara legjobb dala: az album megjelenésekor szinte csak pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól, Lady Gagához és Britney Spearshez hasonlították. A rá jellemző R&B-hangzáshoz képest ez sokkal inkább poporientáltságú, ami Ciara katalógusából jócskán kilóg, legalább az énekesnő sokoldalúságát mutatja.
Érdekelnek további listák? A lista címke alatt megtalálod az eddigieket. Ha pedig nem akarsz lemaradni a legújabb bejegyzésekről, lájkold a blogot Facebookon vagy kövesd Twitteren!
Mi a szerelem? Évek, évtizedek óta szinte az összes szerelmes dal e költői kérdésre keresi a választ. Huszonöt évvel ezelőtt a trinidadi-német Haddaway egyenesen kisajátította magának ezt a rejtélyt What Is Love című eurodance-klasszikusával.
A 80-as években született eurodance-műfaj kontinensünkről indult a haldokló diszkó utánpótlásaként. Folyamatosan jelentek meg a (többnyire többtagú) formációk, akik a tenger ennek a felén a bulikultúra részeivé váltak, de a túloldalán nem igazán voltak népszerűek. A 90-es évek elején az akkor huszonéves Haddaway egy nagyon telített piacra érkezett meg, ám ő mégis kitűnt: szinte csak nők énekelték DJ-k eurodance-felvételeit (Bizarre Inc., Black Box, Urban Cookie Collective, Corona, C+C Music Factory), vagy férfirapperek egészültek ki nőkkel (Culture Beat, Dr. Alban, 2 Unlimited, DJ BoBo, Snap!), míg Haddaway egyedüli férfiként adta elő szerzeményét. (Noha az ő dalában is hallható női vokál, de az az elhanyagolható oh-zásban kimerül.)
Nestor Alexander Haddaway a karibi-térségi Trinidad és Tobago fővárosából, Port of Spainból származik. Kilencévesen költözött Washingtonba, majd a középiskola befejezése után 1987-ben Kölnben dolgozott táncos-koreográfusként. 1992-ben szerződött le a német Coconut Recordshoz. A lemezkiadó régóta tartogatta a What Is Love-ot, a producerek csak a megfelelő előadóra vártak. „Sohasem gondoltam, hogy ebből fogok megélni, mert azt hittem, hogy nem énekelek annyira jól” – mesélte Haddaway az LA Timesnak 1994-ben. A What Is Love 1993 nyarán az egész világot meghódította, tizenhárom országban volt listavezető, az Egyesült Államokban a tizenegyedik helyig ért fel – egyike volt azon kevés eurodance-felvételnek, ami Amerikába is eljutott. A Will Ferrell és Chris Kattan főszereplésével készült Diszkópatkányok című filmnek köszönhetően a dalt még nagyobb népszerűség övezte 1998-ban: az amerikai szórakozóhelyek folyamatosan játszották a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején, plusz a filmben látott fejrázás is hozzánőtt a zenéhez.
Még mielőtt legyintenénk, hogy a What Is Love nem több egy tipikus 90-es évekbeli partihimnusznál, aminek a dallamai felett jócskán eljárt az idő, csakhogy tartalomban sokkal mélyebb értelmű. A műfaj sajátossága volt, hogy a pörgős, táncolható ütemekkel szemben állt a dalszöveg, ami általában csalódottságról, szomorúságról és viszonzatlan szerelemről szólt. „Nem tudom, miért nem vagy becsületes / A szerelmemet adom neked, de téged nem érdekel / Szóval mi a jó, mi a rossz / Adj nekem jelet” – áll az önsajnálat az első verzében. Haddaway az üzenetét igenis komolyan veszi, még ha mi csak gegnek gondoljuk. 2015-ben a Flavorwide megkérdezte tőle, hogy számára mi a szerelem: „Az emberek mindig azt kérdezik, hogy mit is értettem ezalatt. Úgy gondolom, hogy a szerelmet mindenkinek magának kell értelmeznie. Egyedülálló és egyéni. Számomra ez a bizalom, az őszinteség és az odaadás.”
Az énekest akkoriban meglepte a hirtelen jött felhajtás, látszólag nem tudta elfogadni, hogy a What Is Love hozta meg számára a hírnevet: „Dance-zene előadóként beskatulyázva lenni halálos ítélet – nyilatkozta az LA Timesnak. – Várjatok a következő albumomig! Egy teljes más oldalamat fogjátok megismerni.” Az 1995-ös The Drive ugyanolyan eurodance-es volt, mint a debütáló The Album, és bármivel is próbálkozott, soha nem tudott a What Is Love-hoz hasonló sikereket felmutatni. A What Is Love után Haddaway a Life-ot jelentette meg következő kislemezként, később az I Miss You és a Rock My Heart is a legjobb 20-ig menetelt Németországban és Nagy-Britanniában, utána már alig voltak toplistás számai. Az énekes most is aktívan zenél, miközben mások is előszeretettel éneklik, remixelik leghíresebb dalát: 2010-ben Eminem és Lil Wayne a No Love-ban az eredeti refrénnel léptek fel a gyerekbántalmazás ellen, 2014-ben Kiesza a melankolikus vonulatait ültette át balladai keretek közé.
Habár a What Is Love az énekes egyetlen slágere, de azt máig az eurodance-szel együtt azonosítják. „Amikor meghallottam a zenét, rögtön tudtam, hogy hosszú időn át ki fog tartani. Hálás vagyok, amiért megtörtént, és boldog vagyok, hogy a mai napig előadhatom.”
Érdekel még több múltbatekintő bejegyzés? Nézd meg őket a sztori címke alatt! Ha pedig nem akarsz lemaradni a legfrissebb posztokról, lájkold a blogot Facebookon vagy kövesd Twitteren!