Tíz évvel ezelőtt, meglovagolva az akkori dance-pop hullámot a román pop nemzetközi szintekre került. Az évtized elején Alexandra Stan Inna nyomába eredt, második kislemeze, a Mr. Saxobeat húsz ország listáján érte el a top tíz pozíció valamelyikét. Népszerűsége ellenére a dalt nem lehetett túlságosan komolyan venni, ami Stan popsztári törekvését is némileg keresztbe törte. A Mr. Saxobeatet kisebb slágerek (Get Back (ASAP), Lemonade) követték, ám az énekesnő a kezdeti sikerek után nem igazán tudott közismert maradni, pedig azóta két albumot is kiadott, a legújabb Mami már a negyedik.
Nem lehet azt mondani, hogy Stan nem próbálkozik, mert a Mamin Kanadától Nyugat-Európán át Romániáig dolgoztak producerek, végül Japánban jelent meg újonnan alapított kiadóján keresztül. Stílusilag minden szerzemény más, van itt latin pop, reggae, szintipop, dancehall, balkán pop... a nagyon elektronikázott dallamok most kimaradtak. A címadó Mami afféle Despacito-utóhatásként potenciális nyári sláger lehet, mert megvan benne minden, hogy három hónapon keresztül maximális hangerőn hallgassuk. (Nyilván más tényezők is kellenek ahhoz, hogy ez megvalósuljon.) Stan továbbra is a változatosságtól mentes dalszövegek híve, ami a Mamiban még nem zavaró, mert az egy jól összerakott produkció egyébként, viszont az első kislemeznek választott Boy Oh Boy unalomba fullad. Ennek ellenére az egész album meglehetősen élvezhető. Elsőre Stan hangja tűnik fel, hogy mennyire erőteljes lett az évek során. Legyen az a Bollywood inspirálta India, a 80-as időket megidéző, diszkós Thinking About You vagy a román nyelvű Noi 2, ő formalitás nélkül brillírozik. Bizony rengeteg műfajba belemerült, ráadásul egytől egyig hozza is mindegyiket, csak a hallgatón múlik, hogy mennyire felelteti meg ezeket a saját ízlésének. A középszerű számokban nem is ő az, aki hibázik, sokkal inkább – a párszavas refrének ismétlésén kívül – a produceri munka képtelen felemelkedni hozzá. Merthogy Stan tisztességesen elénekli a Favorite Game-et és a Rablatont, azonban előbbi hangszerelése ódivatú, utóbbié meg olcsónak hat.
Alexandra Stan nem tett le az asztalra egy egetrengető alkotást, csak megmutatta, hogy oktalanul lett egyslágeres előadó.
FRISSÍTÉS (2018. 08. 25.): A lemez egy rövidebb változata világszerte elérhető!
Értékelés:
A bejegyzés szerzője elhatárolódik az illegális letöltéstől, az eredeti japán kiadású lemezt hallotta.
Cím: Mami
Előadó: Alexandra Stan
Kiadó: saját kiadású
Megjelenés: 2018. április 25. / 2018. augusztus 15.
11 dal, 35 perc / 8 dal, 25 perc
Előadó: Alexandra Stan
Kiadó: saját kiadású
Megjelenés: 2018. április 25. / 2018. augusztus 15.
11 dal, 35 perc / 8 dal, 25 perc
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése