2019-07-27

Beyoncé és különböző előadók: The Lion King: The Gift

Beyoncé

A film, ami hamarosan a Disney legnagyobb kasszasikere lesz, és az album, ami egy előadó eladási sztenderdjeihez képest kész csőd. A kettő összetartozik.

Az már eleve rossz ötletnek tűnt, hogy korunk egyik legnagyobb popsztárja összerak egy Az oroszlánkirály ihlette korongot: az 1994-es Elton John-féle soundtrack minősége és az abból származó sikerek jóformán megugorhatatlanok, de azért Beyoncé megpróbálta, mert hát miért ne, ha már a filmben is viszonthallhatják őt az angol ajkú nézők. Csak arra senki sem számított, hogy seggestül ér majd vele földet.
Korábban a film producere vakmerően azt nyilatkozta, hogy a Spirit (a film főnótája a művésznő előadásában) akár még sikeresebb lehet, mint a legendás Circle of Life. Nos, az egy dolog, hogy a Spirit úgy hangzik, mintha Beyoncé napi két doboz ciginél nem állna meg, de még csak köszönőviszonyban sincs a mozgóképpel. A második kislemez, a Brown Skin Girl se különb ettől, de működne, ha például egy Destiny's Child-visszatérésnek szánták volna. A lemezen szokás szerint Jay-Z-t is belerángatja Jay-Zné egy produkció erejéig, konkrétan a legalja Mood 4 Evába, ami egy, a tavalyi Everything Is Love-ról lefelejtett szerzeménynek tűnik (félő, hogy tényleg az). Viszont a Find Your Way Backet ki lehetne adni maxiként is, csak ne Az oroszlánkirály címszóval. A Disney-telenség ellenére legalább kiemelkedik az énekesnő kreativitása; talán a 4-nál hallhattuk legutoljára azt tőle, hogy egy vízión belül csengeti össze az ütemeket, azonban most mégsem volt annyira szabad szellemű, hogy valami ragadóst termeljen ki.
Az ajándékot nem illik visszautasítani, de talán jobb lenne odaadni másnak.

Értékelés: 5/3


Beyoncé és különböző előadók: The Lion King: The Gift
Cím: The Lion King: The Gift
Előadó: Beyoncé és különböző előadók
Kiadó: Parkwood Entertainment / Columbia Records
Megjelenés: 2019. július 19.
27 dal, 54 perc



Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!

2019-07-21

Iggy Azalea: In My Defense (2019)

Iggy Azalea

Iggy Azalea néhány év leforgása alatt az A-listáról a kispadra került, de ettől még a zenében nem kellene minőségi romlásnak bekövetkeznie. Azonban öt év utáni első albumáról egy dolgot lehet megállapítani: talán nem hiába nincs már a nagyok között.

Ami kár, mert a megvideoklipesített Started simán ott van diszkográfiájának top tízében, de ez egymagában édeskevés. Sajnos az In My Defense megörökölte tavalyi EP-jének betegségét: fülbemászó dallamok szinte egyáltalán nincsenek rajta, azonban a lemez legnagyobb ellensége az idő, ugyanis ami a Survive the Summer negyedórájába még belefért, az mostanra harmincöt percben bemutatva egyet jelent az unalommal. Még ha csak ennyi lenne a gond, akkor egy középszerű anyagról beszélnénk, de ehhez jönnek még az ékegyszerű dalszövegek, amik a legjobb esetben is borzalmasak. Nem tudom, hogy Azalea mit gondolhatott, amikor a Pussy Pop című remekműben elrappeli, hogy a vaginája annyira tiszta, hogy nem fér bele a farmerjába. De ez legalább még egy emlékezetes pillanat – ezen kívül csak a Started ilyen –, mert a lemez minden dala egy séma alapján készült el: a refrének két szó ismétléséből állnak össze, gyakran még az aláfestésben sincs változás. Például a Clap Back és a Spend It mintha egy szám lenne két cím alatt, a legalja viszont egyértelműen a Lil Yachty-s Hoemita, ami annyira igénytelen, hogy a hallgatónak nagy lelki erőre van szüksége, hogy egyáltalán végig tudja hallgatni a teljes albumot... Szóval senki se vegye a védelmébe, mert ez nem az új klasszikus.

Értékelés: 5/1,5


Iggy Azalea: In My Defense
Cím: In My Defense
Előadó: Iggy Azalea
Kiadó: Bad Dream Records / EMPIRE
Megjelenés: 2019. július 19.
12 dal, 35 perc



Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!

2019-07-09

Kelly Clarkson 10 legjobb dala

Kelly Clarkson

Kelly Clarkson mint az American Idol első győztese régen levetette magáról a tehetségkutatós jelzőt, hiszen ma már a legnagyobb popsztárok egyike. E lista sorra veszi tíz legjobb dalát 2003-as debütálásától napjainkig.

10. Invincible (Piece by Piece, 2016)

A Piece by Piece című lemezzel Clarkson egyáltalán nem dicsekedhet, aminek az érkezését az eggyel előtti, szintén gyenge Stronger előrejelezte. De a Sia jegyezte Invincible című szerzemény (egyben a második kislemeze a korongnak) egy ritka kivétel rajta: Clarkson a nagyívű dalt acélos hangjával két vállra fekteti, és elhisszük neki azt, amiről a szöveg szól, vagyis hogy kislányból nővé lép elő, és ezzel legyőzhetetlennek érzi magát.


9. Behind These Hazel Eyes (Breakaway, 2004)

A karriercsúcsnak tekinthető Breakaway második maxija nem csak Clarkson egyik legkeményebb műve, de az egyik legkeserűbbje is (és ehhez jön még az a sötét videoklip). Az erővel duzzadó szerzeményt az Evanescence egyik tagja írta, és vérprofin szól, pedig Clarkson ekkor még csak alig két éve volt jelen a zeneiparban. Állítólag a dal majdnem lemaradt a lemezről drámai hangulata miatt, de mivel ez volt Clarkson kedvence, muszáj volt felkerülnie.


8. Walk Away (Breakaway, 2004)

A Breakaway legfelszabadultabb darabjában (és a legutolsó maxija [ha a Breakaway kislemez újrakiadását nem vesszük figyelembe]) Clarkson kioktatja a pasiját, hogy álljon ki mellette/érte, vagy különben sétáljon el. Mindezt olyan égető önbizalommal teszi, hogy nyilván senki sem mer ellenkezni vele. Habár a Walk Away a listákon a legrosszabbul teljesítő kislemeze lett az albumnak, mégis minőségben megelőzi a rajta lévő szerzemények többségét.


7. All I Ever Wanted (All I Ever Wanted, 2009)

Miután a My December promóció hiányában kész bukás volt, Clarksont visszaterelték a régi, lágyabb poprockos hangzásához és Dr. Luke-hoz, akiről később azt mondta, hogy rémálom volt vele együtt dolgozni. Az All I Ever Wanted című album nagyon átlagos (elég csak a felvezető My Life Would Suck without You-ra rápillantani), de a címadó nem tűnik annak: az Aranda dalát Clarkson úgy dolgozta fel, hogy szinte nehéz elhinni, hogy valójában nem neki írták.

6. Breakaway (Breakaway, 2004)

Avril Lavigne szerezte a Breakawayt saját albumára, ám ő továbbadott rajta, és Clarkson énekelte fel, sőt, második albumát is ez után nevezte el. Felcsendült a Neveletlen hercegnő 2-ben, onnantól kezdve Amerika-szerte felkapott lett, de Európába csak két évvel később érkezett meg, miután a tengerentúli sikerek az újbóli kiadást eredményezték. Ez a felnőtté válással foglalkozó mű egyszerre felemelő, bátorító és megnyugtató, ballagásokra kiváló.


5. Never Again (My December, 2006)

A Breakaway folytatását, 2006-os My Decembert félre akarta söpörni a kiadó, majd amikor Clarkson kiállt az anyag mellett, ők változtatni akartak a dallistán. Az énekesnő ekkor kirúgta a menedzserét, végül kevés promóció mellett megjelenhetett a lemez. Az első kislemez, a Never Again ugyanazt a témát járja körbe, mint a Behind These Hazel Eyes, vagyis inkább még kegyetlenebbül folytatja a mondanivalót, miszerint soha nem fog visszatérni a hazug pasijához.


4. Miss Independent (Thankful, 2003)

Clarkson pályafutásának legelején többnyire olyan dalok jutottak neki, amiket más előadók a kukában vágtak. A Miss Independentet például Christina Aguilera írta a 2002-es Strippedre, de végül a kiadó Aguilera kilétét a kreditek mögött eltitkolva Clarksonnak adta oda a demót. Clarksonra a siker a powerpopban és a poprockban talált rá, de az R&B-s Miss Independent megmutatja, hogy az énekesnő igazából a legkülönbözőbb műfajokban is remekül tud teljesíteni.


3. Would You Call That Love (Meaning of Life, 2017)

Clarksonnak szinte azóta harcolnia kellett az RCA Recordsszal, hogy megnyerte az American Idolt, végül nem hosszabbította meg velük a szerződését, hanem átigazolt az Atlantic Recordshoz, majd bejelentette, hogy soulos albumot készít. A végeredmény pedig egészen bámulatos lett. A Meaning of Life legjobb felvétele, a Would You Call That Love egyből rajongói kedvenccé nőtte ki magát: az R&B és a powerpop szerelemgyerekeként a 90-es éveket hozza vissza Clarkson az énekkel, mégis lágy aláfestésben.

2. Since U Been Gone (Breakaway, 2004)

2004-ben a Max Martin és Dr. Luke által írt Since U Been Gone kézről kézre járt, amit P!nk és Hilary Duff után Clarkson kapott meg és tartott meg magának. És milyen jól tette, ugyanis a dal meghozta számára a nemzetközi áttörést. A Since U Been Gone számos listát megjárt, mint az előző évtized egyik legjelentősebb popnótája, valamint kikiáltották az egyik legjobb szakítós számnak is. És ami a legjobb, hogy tizenöt év után is olyan, mintha egy percet sem öregedett volna a felvétel.


1. Beautiful Disaster (Live) (Breakaway, 2004)

A 2003-as Thankfulon található meg a Beautiful Disaster, de a stúdióverzió közel sem annyira jó, mint az élő a Breakawayen. Konkrétan az instrumentál ledobja magáról a romantikus történetekbe illő dalszöveget, ugyanis zongorával lecsupaszítva megjelennek az értékei: az énekesnő ragaszkodik egy toxikus kapcsolathoz, pedig tudja, hogy a választottja egy sorscsapás. Állítólag a kiadója utálta, hogy Clarkson eltért az eredetitől, de a pozitív visszajelzések miatt kénytelenek voltak ezt a változatot is megőrizni.

Hallgatnád? Megtalálod a listát Spotify-on!

Rendszeres olvasók