Tinashe áprilisban harmadik albumával, a Joyride-dal szeretett volna bekerülni az R&B élligájába, ám az csúfosan elbukott az eladási listákon (az Egyesült Államokban mindössze kilencezer-nyolcszáz példánynak megfelelő streaming és eladás gyűlt össze belőle az első héten). Habár voltak rajta kislemezt érő dalok (Ooh La La, Salt) is, ő egy új lemezt készít, amiben alteregója, Nashe kap főszerepet. Ennek második előfutára a Throw a Fit.
A Joyride nem volt egy nagy durranás, igaz, voltak rajta kiemelkedő felvételek is, mint a fentebb említett két dal, azonban a nagyja olyan, mintha Tinashe saját magának zenélne, és nem venné figyelembe a közönség érdekeit. A Throw a Fit is ugyanilyen. Az énekesnő agresszívan akarja lenyomni a torkunkon új hiphopos szerzeményét, ami egyébként rövid távra sikerülhet is neki, elég csak a dalszövegre rápillantani: „Ha nem veszed meg nekem azt, amit akarok, kiverem a hisztit”. Tinashe gyerekes viselkedése nem csak a refrént, hanem a teljes produkciót beteríti, a háttérből laza hangszerelés segíti bizarr stílusát.
Az énekesnő szerint új személyisége működőképes, pedig R&B-s énje izgalmasabb és nagyobb potenciállal is bír. A Throw a Fit meglehetősen soványka, nem mellesleg bűzlik az erőltetettségtől is.
Értékelés:
Cím: Throw a Fit Előadó: Tinashe Kiadó: RCA Records Megjelenés: 2018. július 27. 2 perc
Attól, hogy az eurovíziós dalverseny véget ér, nem jelenti azt, hogy az előadóktól is el kell búcsúznunk. Az alábbi hét énekes mind képviselte országát, és a verseny után továbbra is figyelem a tevékenységüket. A cikksorozatban eddig megjelent részeket alább találhatod, vagy fentebb a #7hétfőn címkére kattintva elolvashatod őket.
A felsorolt európai sztárok közül Lena az, akit naponta követek, és azonnal meghallgatok bármi újat, amit kiad. Győzelme óta még mindig az egyik legnépszerűbb előadó a hazájában, volt márkaarca többek között az Opelnek és a L'Orealnak, énekelt egy betétdalt a Fák jú, tanár úr 2-ben. Négy albumot jelentetett meg ezidáig, az ötödik Geminit három éve húzza. Ha pedig ki kellene emelni egy számot a diszkográfiájából, az nem a Satellite lenne, hanem a rádió-kész Traffic Lights a Crystal Skyról: az énekesnő a városi forgatag közepén vár az igazira.
2. Tom Dice (Belgium, 2010)
Nyolc éve Tom Dice a hatodik helyet zsebelte be az oslói versenyen, az eredménnyel pedig megszerezte Belgium egyik legjobb helyezését. Dice-nak négy albuma van, a legutóbbit, a Better Dayst idén adta ki, ami feldolgozásokat tartalmaz. Az énekes legjobb dala még mindig a Me and My Guitar: a fiú egy szál gitárral énekel az álmairól, hogy egyszer majd híres lesz – és igen, ekkor még Ed Sheeran nem volt sehol.
3. Alexander Rybak (Norvégia, 2009 / Norvégia, 2018)
Alexander Rybak az idei versenyben nem volt akkora favorit, mint 2009-ben, amikor is rajtcél győzelmet aratott a Fairytale-lel, megdöntve a legtöbb pont rekordját. Dalaiban szereti az európai hangzásokat, a hegedűje szinte az összesben felcsendül, és gyakran viccelődik, mint a fentebb lévő Oah-ban.
4. Eleni Foureira (Ciprus, 2018)
Ebben az évtizedben Ciprusnak kétszer is drukkoltam, legutóbb idén a Fuegónak. Pedig Eleni Foureirának nincs sok köze az országhoz: Albániában született, Görögország nevelkedett, utóbbiban állítólag az egyik legnagyobb popsztár. Diszkográfiája görög nyelvű dalokkal van tele, amikkel én személy szerint nem tudok mit kezdeni, ám idén májusban nemzetközi szerződést kötött a Sony Musickal, ezért hamarosan jönnek az angol szerzeményei, amiket már alig várok.
5. No Angels (Németország, 2008)
A No Angelst már az Eurovízió előtt ismertem, ugyanis ők voltak (vagyis még mindig, csak nem aktívak) Németország legsikeresebb lánycsapata. Az évtized elején feloszlottak, de örökségük bizonyára sokáig ki fog tartani. A versenyen elhangzott Disappear egyértelműen az egyik legrosszabb daluk, élőben elénekelni szinte lehetetlenség, így nem is csoda, hogy az utolsó helyek egyikén végeztek 2008-ban. Mivel 2001-ben debütáltak, nekik is vannak olyan dalaik, amik úgy tizenöt évvel ezelőtt még menőknek számítottak, ma már viszont gázok... Mindenesetre a Someday még mindig a menő kategóriát erősíti.
6. Levina (Németország, 2017)
Nem hiszem, hogy Levináról fogunk valaha is többet hallani az első albumán kívül, mivel még a németek sem voltak túlzottak kíváncsiak rá, ezért valószínűleg a karrierje sem fogja továbbhúzni. Egyébként ő egy roppant tehetséges és ígéretes a német leányzó, ez a debütáló albumából is kitűnik, ámbár azért az közel sem volt sallangmentes... Az Echót tavaly a Last.fm szerint kétszázharmincháromszor hallgattam meg, szóval nekem abszolút bejött.
7. Conchita (Ausztria, 2014)
A szakállas nő, ahogy ismerjük őt, pedig Conchita több annál, hogy a kinézete alapján azonosítsuk. Legalábbis bemutatkozó albuma, a barokkpopot ötvöző Conchita abszolút megér egy lejátszást: annyira kifinomult és elegáns, hogy nincs is szüksége alteregóra, hogy felfigyeljenek a zenéjére, mert a zene is tud beszélni helyette. Egyébként a lemezen az eurovíziós győztesdala, a Rise Like a Phoenix a leggyengébb darab, nem illik a többi szám közé, érezhetően összecsapott lett. Conchita (aki hivatalosan is elhagyta vezetéknevét, a Wurstot) idén októberben fog jelentkezni új albummal.
Idén nyáron érezhetjük magunkat úgy, hogy Charli XCX-mérgezést kaptunk. A brit üdvöske ugyanis kitalálta, hogy minden héten előrukkol valamivel – eddig három kislemezzel –, hogy addig se hagyja üresen kihívott helyét (amire most RAYE pályázik elsősorban).
XCX munkásságára a 90-es évekbeli zene hat, a Girls Night Outot pedig egyenesen átjárja a kor szelleme. A produkció szokás szerint most is hibátlan: az első másodpercekben mintha a Spice Girls Wannabe-jét hallanánk, majd belecsap a diszkóütemekkel és a vékony szintetizátorral megtámogatott verzébe. A szintis hangzásokat xilofon váltja fel a refrénben, végül a kemény ritmusokat füsteffektek követik. A Girls Night Out nem annyira lágy, mint a közvetlenül előtte bemutatott Focus, de ugyanolyan repetitív szövegszerkezettel és fülbemászó dallamokkal bír, amire aztán gyorsan rá lehet kattanni.
A Girls Night Out tökéletesen belesimul Charli XCX lassan végtelennek tűnő dalcsokrába, azonban ezúttal fiúk kizárva: lányok alkoholmámorban úszó estéinek kötelező eleme lesz ez.
Értékelés:
Cím: Girls Night Out Előadó: Charli XCX Kiadó: Asylum Records, Atlantic Records Megjelenés: 2018. július 27. 3 perc
Két évvel ezelőtt Shaznay Lewis, Melanie Blatt, Natalie és Nicole Appleton, vagyis az All Saints tíz évnyi szünetből érkezett vissza a One Strike-kal, amellyel bebizonyították, hogy ennyi idő elteltével is tudnak minőséggel szolgálni. Albumuk, a Red Flag is hozta a jobbnál jobb pillanatokat, tehát jöttek, láttak és köszönik szépen, maradnak.
Mégse mozgatta meg az állóvizet ez az éra. Nyilván már nem a slágerekre mennek, és nem is azért zenélnek, hogy milliós példányszámban adják el lemezeiket, de az elsőként kikerült Love Lasts Forever hozzájuk képest gyenge. Már a Red Flag is tartalmazott minimális gospeljelleget (Red Flag, Tribal), de azok korántsem voltak jók. Talán ezt nem is érzékelték, vagy a hibákat szerették volna kijavítani, ugyanis a Testament ömleng a műfajban, csak a poposabb tételek, mint a Three Four, az I Would és a Who Do You Love emelkednek ki valamelyest a tömegből. Többet lehetne elvárni, illetve jobbat nyújtani, ha már William Orbit is visszaült a produceri székbe (ő legutolján 2013-ban készített dalt Britney Spearsnek). Orbit az After Allban fellengző orgonát, a Testament in Motionben zongorával kevert, szaggatott videojátékeffekteket használt – a hallottak alapján nehéz elhinni, hogy a 2000-es Pure Shores a valaha készült egyik legjobb alkotásként vonult be a popzene-történelembe. Kár is Orbiton verni az ostort, igazából magával a stílussal vannak bajok – hiába mondja az egyik track címe, hogy No Issues, mert hát nem igaz –, amibe csak a csapat mélyedt bele: közöttük az összhang itt a legjobb, a vokálrétegek úgy illeszkednek egymásra, hogy megmondani se lehet, éppen ki énekel. Azonban túl sok egyéniséget nem sikerült átadniuk.
Értékelés:
Cím: Testament Előadó: All Saints Kiadó: AS Recordings Megjelenés: 2018. július 27. 13 dal, 47 perc
A Twitteren találtam rá a harmincnapos dalkihívásra, és úgy döntöttem, hogy én is belevágok. Azért nem fogok harminc napon át harminc poszttal megörvendeztetni benneteket, hanem háromban fogok tíz-tíz-tízet bemutatni. Tehát most az elsőtől a tizedik napig prezentálom téma szerint a dalokat.
1. nap: Egy dal, aminek a címében szín van
James Bay: Pink Lemonade (2018)
Aktuális kedvenc.
2. nap: Egy dal, aminek a címében szám van
Blue: One Love (2002)
A napokban jött velem szembe Spotify-on a Boy Bands nevű playlisten. Amikor megjelent, akkor nem igazán tudtam értékelni, ma már úgy gondolom, hogy az egyik legjobb fiúbandás dal.
3. nap: Egy dal, ami a nyárra emlékeztet
Montell Jordan: This Is How We Do It (1995)
Nyáron mi így csináljuk.
4. nap: Egy dal, amiegy olyan emberre emlékeztet, akit elfelejtenél
The Carters: APESHIT (2018)
Hál' istennek, ilyen emberrel még nem találkoztam, szóval átírom a címet arra, hogy Egy dal, amit elfelejtenél. Aktuális antikedvencem.
5. nap: Egy dal, amit hangosan kell lejátszani
Sean Paul: Got 2 Luv U (feat. Alexis Jordan) (2011)
Úgy, hogy a szomszédok is meghallják.
6. nap: Egy dal, amire szívesen táncolsz
Usher: Yeah! (feat. Lil Jon & Ludacris) (2004)
Mert yeah!
7. nap: Egy dal, amire jó vezetni
Rihanna: We Ride (2006)
Egy kis chill a dugó kellős közepén.
8. nap: Egy dal drogról vagy alkoholról
All Saints: Under the Bridge (1998)
Már a 1998-as listámnál kifejtettem, hogy ez a verzió jobb, mint az eredeti.
9. nap: Egy dal, amitől boldog leszel
Hanson: MMMBop (1997)
Csupa-csupa vidámság.
10. nap: Egy dal, amitől szomorú leszel
Demi Lovato: Skyscraper (2011)
Nem azért, mert sajnos most időszerű, de Lovato kisasszonyra akkor figyeltem fel igazán, amikor emocionális állapotba hozott ezzel.
A napokban tért vissza három év kihagyás után Ciara a Level Uppal, ezért aztán összeszedtem a top tíz dalát. Vajon a Level Up hol helyezkedik el a diszkográfiában? Felfér-e a legjobbak közé? A lista 2004-es debütálástól egészen napjainkig tartalmazza szerzeményeit. Akkor nézzük!
10. Body Party (Ciara, 2013)
Valószínűleg Ciara nem szívesen emlékszik vissza erre a dalra, mert exéről, Future-ról szól, aki egyébként dalszövegíróként is kivette a részét, plusz a videoklipben is feltűnik. Szexi, mégse annyira szexi, az énekesnő hangja nagyon jól idomul a lassú ütemekhez.
9. Get Up (The Evolution, 2006)
2006-ban a Step Up készítői felkérték Ciarát, hogy énekeljen egy dalt a filmhez. Ő hozta az előző érájából ismert védjegyeket és vokálokat: habár az eredeti verzióban a bridge egyáltalán nem illik a Get Upba, Chamillionaire feleslegesen van benne, de minden más, Ciarának osztott rész működik, tehát a szólóverzió az ajánlott.
8. Gimmie Dat (Basic Instinct, 2010)
A Gimmie Dat talán elbírt volna erősebb verzéket a kőkemény refrén mellé – bár valószínűleg másfajta verze sem tudott volna felülkerekedni rajta –, de ez katalógusának egyik legizgalmasabb darabja: pattog és táncra perdít. Nem lehet szó nélkül elmenni a videoklip mellett, ami az első másodpercektől kezdve magával ragadja az embert.
7. Goodies (feat. Petey Pablo) (Goodies, 2004)
Ciara 18 éves volt, amikor a Goodiesszal a Billboard Hot 100 csúcsára tört. Azóta is ez a legsikeresebb dala, pedig előadóilag sokat fejlődött az évek során. Itt a dal produkciója és dallama kiváló, ami a pop klasszikusává, a Crunk&B egyik kulcsdalává teszi.
6. One Woman Army (Jackie, 2015)
One Woman Army lett volna a címe 2015-ös albumának, ám más irányokat vett a projekt, végül a dal a Jackie deluxe kiadására került fel. A One Woman felszabadító energiái a bridge-ben törnek ki, ahol Ciara igazi, nőkből álló hadsereget rak össze.
5. Work (feat. Missy Elliott) (Fantasy Ride, 2009)
Tömérdek Ciara–Missy Elliott közreműködés létezik, a legjobb (és egyben a legkommerszebb) mégis a 2009-es Work. Az erőteljes dance-es dallamokkal jócskán benne volt az ellaposodó dance-pop-trendben, de mit is számít, amikor ez egy szuperül sikerült nóta.
4. Paint It, Black (2015)
Kevesen ismerik ezt a dalt, mert nem a saját albumán kapott helyet, hanem Az utolsó boszorkányvadász című filmhez készült. Mint ahogy az a címből sejthető, ez egy The Rolling Stones-feldolgozás, méghozzá a legjobb. Ciarától azelőtt és azóta sem hallottunk ehhez hasonlót. Én személy szerint kíváncsi lennék tőle egy sötét és drámai lemezre, mert a Paint It, Black tényleg ütős lett.
3. Level Up (2018)
2018 legjobb visszatérése már most Ciarához köthető a Level Uppal. Az énekesnő nem csak kiadót váltott, de visszatért régi önmagához is: újra magabiztos, s úgy tűnik, két félresikerült album után megtalálta a helyét. A dalban R&B találkozik elektropoppal, a műfajok egyvelege ráerősít az inspiráló dalszövegre.
2. Ride (feat. Ludacris) (Basic Instinct, 2010)
Leginkább szexuális töltete miatt került a figyelem középpontjába a Ride, de ettől eltekintve ez egy rendkívül erős szerzemény, ami mindenből a legjobbat hozza: letisztult, könnyen megjegyezhető dallamok, remek énekhang, önfeledt hangulat – professzionalizmus a javából (a videoklipet leszámítva).
1. Overdose (Ciara, 2013)
A dal, amiért petíciót indítottak, hogy megjelenjen kislemezként. A kívánság Ciara számára parancs: az Overdose került ki legutoljára a Ciaráról; csak a rádiókhoz küldték ki, nem volt népszerűsítve, videoklip sem készült hozzá. Pedig ha mindez megvalósult volna, akkor talán egy világszintű slágerről beszélhetnénk most. Kétség nem fér hozzá, hogy ez Ciara legjobb dala: az album megjelenésekor szinte csak pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól, Lady Gagához és Britney Spearshez hasonlították. A rá jellemző R&B-hangzáshoz képest ez sokkal inkább poporientáltságú, ami Ciara katalógusából jócskán kilóg, legalább az énekesnő sokoldalúságát mutatja.
Érdekelnek további listák? A lista címke alatt megtalálod az eddigieket. Ha pedig nem akarsz lemaradni a legújabb bejegyzésekről, lájkold a blogot Facebookon vagy kövesd Twitteren!
Mi a szerelem? Évek, évtizedek óta szinte az összes szerelmes dal e költői kérdésre keresi a választ. Huszonöt évvel ezelőtt a trinidadi-német Haddaway egyenesen kisajátította magának ezt a rejtélyt What Is Love című eurodance-klasszikusával.
A 80-as években született eurodance-műfaj kontinensünkről indult a haldokló diszkó utánpótlásaként. Folyamatosan jelentek meg a (többnyire többtagú) formációk, akik a tenger ennek a felén a bulikultúra részeivé váltak, de a túloldalán nem igazán voltak népszerűek. A 90-es évek elején az akkor huszonéves Haddaway egy nagyon telített piacra érkezett meg, ám ő mégis kitűnt: szinte csak nők énekelték DJ-k eurodance-felvételeit (Bizarre Inc., Black Box, Urban Cookie Collective, Corona, C+C Music Factory), vagy férfirapperek egészültek ki nőkkel (Culture Beat, Dr. Alban, 2 Unlimited, DJ BoBo, Snap!), míg Haddaway egyedüli férfiként adta elő szerzeményét. (Noha az ő dalában is hallható női vokál, de az az elhanyagolható oh-zásban kimerül.)
Nestor Alexander Haddaway a karibi-térségi Trinidad és Tobago fővárosából, Port of Spainból származik. Kilencévesen költözött Washingtonba, majd a középiskola befejezése után 1987-ben Kölnben dolgozott táncos-koreográfusként. 1992-ben szerződött le a német Coconut Recordshoz. A lemezkiadó régóta tartogatta a What Is Love-ot, a producerek csak a megfelelő előadóra vártak. „Sohasem gondoltam, hogy ebből fogok megélni, mert azt hittem, hogy nem énekelek annyira jól” – mesélte Haddaway az LA Timesnak 1994-ben. A What Is Love 1993 nyarán az egész világot meghódította, tizenhárom országban volt listavezető, az Egyesült Államokban a tizenegyedik helyig ért fel – egyike volt azon kevés eurodance-felvételnek, ami Amerikába is eljutott. A Will Ferrell és Chris Kattan főszereplésével készült Diszkópatkányok című filmnek köszönhetően a dalt még nagyobb népszerűség övezte 1998-ban: az amerikai szórakozóhelyek folyamatosan játszották a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején, plusz a filmben látott fejrázás is hozzánőtt a zenéhez.
Még mielőtt legyintenénk, hogy a What Is Love nem több egy tipikus 90-es évekbeli partihimnusznál, aminek a dallamai felett jócskán eljárt az idő, csakhogy tartalomban sokkal mélyebb értelmű. A műfaj sajátossága volt, hogy a pörgős, táncolható ütemekkel szemben állt a dalszöveg, ami általában csalódottságról, szomorúságról és viszonzatlan szerelemről szólt. „Nem tudom, miért nem vagy becsületes / A szerelmemet adom neked, de téged nem érdekel / Szóval mi a jó, mi a rossz / Adj nekem jelet” – áll az önsajnálat az első verzében. Haddaway az üzenetét igenis komolyan veszi, még ha mi csak gegnek gondoljuk. 2015-ben a Flavorwide megkérdezte tőle, hogy számára mi a szerelem: „Az emberek mindig azt kérdezik, hogy mit is értettem ezalatt. Úgy gondolom, hogy a szerelmet mindenkinek magának kell értelmeznie. Egyedülálló és egyéni. Számomra ez a bizalom, az őszinteség és az odaadás.”
Az énekest akkoriban meglepte a hirtelen jött felhajtás, látszólag nem tudta elfogadni, hogy a What Is Love hozta meg számára a hírnevet: „Dance-zene előadóként beskatulyázva lenni halálos ítélet – nyilatkozta az LA Timesnak. – Várjatok a következő albumomig! Egy teljes más oldalamat fogjátok megismerni.” Az 1995-ös The Drive ugyanolyan eurodance-es volt, mint a debütáló The Album, és bármivel is próbálkozott, soha nem tudott a What Is Love-hoz hasonló sikereket felmutatni. A What Is Love után Haddaway a Life-ot jelentette meg következő kislemezként, később az I Miss You és a Rock My Heart is a legjobb 20-ig menetelt Németországban és Nagy-Britanniában, utána már alig voltak toplistás számai. Az énekes most is aktívan zenél, miközben mások is előszeretettel éneklik, remixelik leghíresebb dalát: 2010-ben Eminem és Lil Wayne a No Love-ban az eredeti refrénnel léptek fel a gyerekbántalmazás ellen, 2014-ben Kiesza a melankolikus vonulatait ültette át balladai keretek közé.
Habár a What Is Love az énekes egyetlen slágere, de azt máig az eurodance-szel együtt azonosítják. „Amikor meghallottam a zenét, rögtön tudtam, hogy hosszú időn át ki fog tartani. Hálás vagyok, amiért megtörtént, és boldog vagyok, hogy a mai napig előadhatom.”
Érdekel még több múltbatekintő bejegyzés? Nézd meg őket a sztori címke alatt! Ha pedig nem akarsz lemaradni a legfrissebb posztokról, lájkold a blogot Facebookon vagy kövesd Twitteren!
Ciara visszatért legújabb dalával, a Level Uppal, és ahogy a címe is mondja, szintet lép egyenesen a csúcsra.
Miután az énekesnő szakított régi kiadójával, a LaFace Recordsszal, nem igazán találta a helyét a zeneiparban, és a zeneipar is megfeledkezett róla. Legutóbbi két albuma, a Ciara és a Jackie rendkívül gyengék voltak, mert eltűntek belőlük a munkássága elejére jellemző dance-esített R&B-motívumok. Ciara most egyenesen visszament a 2010-es Basic Instinctig: a Gimmie Datből merített, mindamellett pimaszul kevert bele szintetizátort is. „Oké, emlékezz arra, amit mondtam / Légy a saját főnököd, szeresd magad / Kelj fel és táncolj” – hangzik a Level Up üzenete már az első három sorban, majd belecsap a refrénnel a közepébe. Ciara éneklésileg még mindig Janet Jacksont hozza, a level upot pedig úgy elhadarja, hogy dallamként forr össze. A fejből nehéz lesz kiverni ezeket a nagyszerű ritmusokat.
Értékelés:
Cím: Level Up Előadó: Ciara Kiadó: Beauty Entertainment Megjelenés: 2018. július 18. 3 perc
Tíz éve a Mamma Mia! musical filmes változata világszerte, így itthon is kasszát robbantott. Amiről talán kevesebben tudnak, hogy a hozzátartozó filmzenei CD-ből is sok fogyott: Magyarországon ötszörös platinaminősítésű lett harmincezer példány eladása után, ami azért nagy dolog, mert akkor a digitális letöltés még gyerekcipőben járt, sőt, az iTunes itthon nem is volt elérhető, nem hogy a Spotify. (Arról meg nem is beszélve, hogy nem vagyunk egy lemezvásárlós nemzet, de ezt most hagyjuk.) A film folytatását is elsöprő sikernek jósolják, ám ebből nem lehet kiindulni, hiszen amíg a mozi alig változott a 2008-as állapotokhoz képest, addigra a zenében a fizikális lemezek helyét a streaming majdnem teljesen átvette.
Ezúttal a történet párhuzamosan két szálon fut, ami esetünkben azt jelenti, hogy kétszeres az előadók mennyisége, miközben ugyanúgy tizennyolc dalt kaptunk, mint korábban. Az első részben szinte az összes ABBA-slágert ellőtték a készítők – kivéve a Waterloo-t, melyet egyébként sokan hiányoltak, de most végre megérkezett (bár nem úgy, mint ahogy vártuk, de erről egy kicsit később) –, ezért aztán a ráadásra már csak a kevésbé ismert szerzemények maradtak, plusz néhány korábban már elhangzott tétel, mint a címadó Mamma Mia vagy a Dancing Queen. Lily James, aki a huszonéves Donnát alakítja, minden tekintetben parádés teljesítményt nyújt, legalábbis éneklésileg biztosan. Az I Have a Dream az ő előadásában az egyik legjobb pillanat a lemezen, de a When I Kissed the Teacherben és az I Wonder (Depature)-ben is kiváló Jessica Keenan Wynnal és Alexa Daviesszel közösen mint a Donna és a Dinamók együttes. Az új szereposztást nézve a fiúk tekintetében viszont Hugh Skinner, a fiatal Harry a Waterloo-ban borzalmas: brit akcentusa a t és az u betűket úgy hajlítja, mintha egy másik dalt akarna kovácsolni belőle; partnere, Lily James mellett próbálja elrejteni énekbeli hiányosságait.
Kellett ide a fiatalság: hatvan körül szerintem nem várható el se Meryl Streeptől, se Colin Firthtől, hogy a hátukon vigyék a produkciót, pláne nem Pierce Brosnantől, akinek fabatkát érő hangja még mindig Russell Crowe-éval (A nyomorultak) vetekszik a legkínosabb éneklésnek járó címért. Szerencsére itt már nem osztották rá a duettek másik felét, csak két dalban hallhatjuk őt néhány másodpercig. Chernek és Andy Garciának két kisebb mellékszerep jutott (Cher Donna anyját, Sophie nagyanyját játssza, Garcia pedig Donna hotelének menedzserét), mégis ők adják a Mamma Mia!-széria csúcspontját a Fernandóval: ezt a dalt és ezt a két embert húsz év után is emlegetni fogjuk mind filmes, mind zenei téren. Chernek egyébként annyira bejött az ABBA-nóták éneklése, hogy bejelentette, a jövőben a svéd csapat számait fogja feldolgozni egy lemez erejéig.
Értékelés:
Cím: Mamma Mia! Here We Go Again (Original Motion Picture Soundtrack) Előadó: Cast of "Mamma Mia! Here We Go Again!" Kiadó: Polydor Records / Universal Music Hungary Megjelenés: 2018. július 13. 1 óra 7 perc
Tetőtől talpig, történetesen a fejtől a lábujjig végigmegyünk az emberi testen hét dallal. A cikksorozatban eddig megjelent részeket alább találhatod, vagy fentebb a #7hétfőn címkére kattintva elolvashatod őket.
Ritka az olyan, amikor egy előadó harminc felett lép a világot jelentő deszkákra, de a 32 éves Amy Shark még így is maga mögé utasítja a nála tíz évvel fiatalabbakat. Love Monster című debütáló albuma az év egyik, ha nem a legjobb bemutatkozása.
„Fekszek az oldalamon, nézem, ahogy az idő telik / És fogadok, a világ azt hitte, hogy fel fogom adni” – énekli az I Said Hi-ban Amy Shark, aki 2016-ban robbant be Adore című dalával, amely tavaly az ausztrál lista harmadik helyéig menetelt, később háromszoros platinaminősítést ért el. Lemeze ott folytatja, ahol EP-je, a Night Trunker befejezte (ezért fért fel az Adore ide is): szomorú, néhol mérges énekhang, a tartalom tele keserűséggel, csalódottsággal, hazugsággal; az énekesnő előre bocsánatot kért azoktól, akiket megbánt a lemezén. Ne keressen rajta senki szerelmes számokat, mert Shark a szövegtől az éneklésig kiadja felgyülemlett dühét. A kezdő I Got You-ban egyáltalán nem azt kapjuk, ami a következőkben vár ránk: a rendkívül könnyed alternatív pop-nótával vezeti fel drámai oldalát. Shark akár a következő Alanis Morissette is lehetne (habár az elmúlt húsz évben sokan bejelentkeztek az utódjaként): jó pár dalban (The Idiot, Never Coming Back, Leave Us Alone) úgy hangzik és ad reményt másoknak (többnyire bátortalan nőknek), mint ahogy azt a kanadai énekesnő tette két évtizeddel ezelőtt. A sötét kontextust ellensúlyozza az általában fesztelen gitáros aláfestés, ezáltal egy nagyon könnyen fogyasztható albumot kapunk. Jack Antonoff (Taylor Swift) az All Loved Uppal és Joel Little (Lorde) a Never Coming Backkel a legjobb pillanatokat hozzák el, viszont a blink-182-s Mark Hoppus a Psychóban kissé lehúzza az amúgy magasan lévő színvonalat. Ha emellett elnézünk, a Love Monster gyakran a lemezlejátszónkban landolhat.
Értékelés:
Cím: Love Monster Előadó: Amy Shark Kiadó: Wonderlick Entertainment Megjelenés: 2018. július 13. 47 perc
Egy hónap múlva jelenik meg Ariana Grande új albuma, a Sweetener, előtte még kiadta soron következő kislemezét, a God is a womant, melyben a popkirálynő Madonna hangja is hallható egy monológ erejéig.
Grande előző dala, a no tears left to cry a negyedik top 10-es felvezető kislemeze lett a Hot 100-en, így aztán úgy tűnik, hogy ismét egy fényes korszak elébe néz az énekesnő. Ezután egyszerre két dallal is előrukkolt Nicki Minajzsal közösen, ahol az egyikben Grande a főénekes, a másikban meg Minaj. Ugyan a the light is coming (ez Grandéjé) sokkal érdekesebb produkció, mint az ide-odarángatott, minimális szövegtartalommal rendelkező no tears left to cry, Pharrell Williams producerként igencsak odatette magát az erős basszusokkal, de akinek alacsony az ingerküszöbe, az valószínűleg nehezebben is tudja befogadni. A God is a woman mérsékeltebben közelít felénk, már-már túlságosan is mérsékelten. Hiába dolgoztak szupermesterek (Max Martin és Ilya) a dalon, egyáltalán nem hangzik garantált slágernek. Grande viszont nagyon jól énekel, bár ez nem újdonság, de nélküle ez a szerzemény csak egy lenne a milliónyi sablon-R&B-ből.
Értékelés:
Cím: God is a woman Előadó: Ariana Grande Kiadó: Republic Records Megjelenés: 2018. július 13. 3 perc
Még mielőtt belefognék a legjobb tíz dalba, egy kicsit mesélek arról, hogy zenei téren mi történt 2008-ban. Akárcsak 2007-ben, ekkor is tombolt a dance-pop-láz, ellentétben a rockzenével, ami utoljára volt a mainstream közegben (és jelenleg is nagyon hiányzik!). Debütált Lady Gaga és Katy Perry, még mindig Rihannától és Timbalandtől volt hangos minden, utolsó albumát adta ki Ashlee Simpson.
2008-ban számos rekord került felállításra és megdöntésre: Rihanna megszerezte ötödik number one-ját a Billboard Hot 100-en a T.I.-jal közös Live Your Life-fal, majd Beyoncé is a Single Ladiesszel, ők lettek azok a szólóénekesnők, akiknek öt daluk is felért a csúcsra az előző évtizedben. Leona Lewis húsz év után az első brit női előadóként listavezető lett az Egyesült Államokban a Bleeding Love-val. Britney Spears Womanizer című dala kilencvenöt helyet ugrott a Hot 100 tetejéig, ez volt a legnagyobb ugrás a lista történetében. Madonna elindult Sticky & Sweet elnevezésű turnéjára, ami minden idők legsikeresebb koncertturnéjává vált.
Szóval most is, mint a 1998-as listámat bemutató bejegyzésben, tíz olyan dalt ismertetek veletek, amik 2008-ban jelent meg (nem azok, amik 2007-ben jelentek meg, de csak 2008-ban váltak népszerűvé), és a kedvenceim voltak.
10. Lady Gaga: Just Dance (feat. Colby O'Donis)
Lady Gaga alig múlt 22, amikor a debütáló Just Dance-szel meghódította a világot, és az előző évtized dance-pop műfajának egyik klasszikussá vált. Még Akon fedezte fel őt 2007-ben, amikor vokálozott egyik dalában. Elintézte, hogy leszerződtessék őt az Interscope Recordshoz, a folytatást meg úgyis tudjátok. A Just Dance még mindig az énekesnő legjobb kislemeze, ami még további öt évre megalapozta a dance-pop jelenlétét, plusz őt is felemelte a legnagyobbak közé.
9. Natasha Bedingfield: Pocketful of Sunshine
Ahogy Emma Stone mondta a Könnyű nőcskében, ennél a dalnál nincs idegesítőbb a világon. Aztán rájössz, hogy annyira jó, hogy még csengőhangnak is beállítanád. Bedingfield úgy tud fülbemászó dalokat készíteni, hogy a bőröd alá csúsztatja azokat. Ebből az is következhetne, hogy nyilván ez azért történik meg, mert szimplán gagyik. Pedig nem. Nótái (akárcsak az Unwritten) pozitív üzenetet hordoznak, és többek egyszerű mezei popdalocskáknál.
8. Kelly Rowland: Daylight (Karmatronic Remix) (feat. Travie McCoy)
Micsoda??? Kelly Rowland itt van, de Beyoncé nincs? Hát, Beyoncé akkor alkotta meg karrierjének leggyengébb lemezét, ezért nem volt nehéz elé kerülni. Bizonyára kevesen tudják, hogy Rowlandnek volt egy EP-je, ami a 2007-es Ms. Kelly után a Ms. Kelly: Diva Deluxe címet kapta, rajta a Daylighttal. Ezt remixelte meg a félig magyar Karmatronic, ami sokkal jobb lett, mint az eredeti verzió. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy mikor sikerül ennyire jól egy újrakeverés. Így lett a soulos muzsikából (amit maximum múzeumokban tudok elképzelni háttérzenének) egy faldöngető partihimnusz.
7. The Verve: Love Is Noise
1998-as feloszlásuk után a The Verve újra összeállt 2008-ban, bár nem volt hosszú életű, mert egy évvel később örökre elbúcsúztak a közönségtől. Ugyanúgy, mint albumuk, a Forth, a Love Is Noise is frenetikusan jó (és brutálisan alulértékelt, ahogy egy YouTube-felhasználó írta). A szerelem zaj, ezt nem csak dalszövegben, de hangzásban is visszaadja a huhogásokkal, amiken Richard Ashcroft (alias az egyik legjobb férfi énekes a szakmában) hangja keresztül hatol. Felszabadító és hátborzongató is egyben.
6. Britney Spears: Blur
A legjobb egyéjszakás kaland utáni józanságról szóló dal evör. És Britney Spears egyik legjobb balladája is. Szexi, mégis félénk, búskomor, mégis keserédes. Circus című albumának fénypontja a Blur, melyben Spears vokális teljesítménye kimagasló. A különleges urbános hatású, kissé visszhangzó ütem tökéletesen átadja azt az elhomályosult pillanatot, amikor egy örömteli és alkohollal teli este után úgy ébredünk, hogy nem emlékszünk semmire, még a mellettünk fekvő férfira sem...
5. Maroon 5: If I Never See Your Face Again (feat. Rihanna)
Az egyik legfurcsább duett? Nos, a Maroon 5 akkori stílusából kiindulva mondhatom, hogy igen. De ezért működik annyira jól! Rihanna, mint újonc szupersztár hozta magával a frissességet és a szexiséget, aminek Adam Levine nem igazán tudott ellenállni... A reményekhez képest csekély sikere volt a listákon, de mivel akkoriban Rihanna sorban pakolgatta ki kislemezeit újonnan kiadott harmadik albumáról, a Good Girl Gone Bad: Reloadedről, ennek a dalnak esélyt sem adott egy esetleges top hármas pozícióra. Remélem, az én ötödik helyem valamelyest kárpótolja.
4. Janet Jackson: Feedback
Egyáltalán nem vagyok tisztában Janet Jackson diszkográfiájával, de amit ismerek tőle, az sem éppen tetszik. Egy kivétellel. A Feedbackre teljesen véletlenül akadtam rá, méghozzá egy fórumon, ahol éppen a videoklipjét pocskondiázták. Az tényleg nem lett jó, de mindent a fülnek, semmit a szemnek, ilyen esetekben ez a mottóm. Jackson autotune hanggal futurisztikusan vár visszajelzésre a szexpartnerétől. És habár végig autotune mögött rejtőzik vékony hangja, ez teszi érdekessé az egész produkciót, enélkül nem biztos, hogy a legjobbak között listáznám.
3. Kat DeLuna: Run the Show (feat. Busta Rhymes)
Amikor egy előadóművész debütál a zenei téren, akkor általában sikerül kiválasztania a legjobb dalt a már meglévők közül, amivel bemutatkozik. Kat DeLuna úgy volt vele, hogy van két nagyon erős szerzemény a tarsolyában, elsőként ellövi poposabbat, harmadikként meg az R&B-sebbet. Végül a poposabb sikeresebb lett, pedig az R&B-sebb többet érdemelt volna. DeLuna tíz éve nagyon tudta, hogyan kell csinálni a show-t (ma már nem igazán), az első másodpercektől magával ránt. Dinamikáját bármelyik popénekesnő megirigyelhetné.
2. Flo Rida: Elevator (feat. Timbaland)
Először is hadd szögezzem le, hogy Flo Rida nem csinál jó zenét, de Timbaland egy isten, így aztán az Elevator is mennyei. Ez a dal az egyik legjobb példa arra, hogy nem kell ahhoz női vokál, hogy valaki minőségben is nyújtani tudjon. Még akkor se, ha Flo Rida teszi ezt. Csakúgy, mint az If I Never az ötödik helyen, ez se lett túlzottan népszerű, és már megint az volt a gond ezzel is, hogy beszorult két sikerdal, konkrétan a Low és a Right Round közé. Mint látható, a Low sehol sincs a listán, tehát az Elevator győzött végső soron.
Miután kigyönyörködtem magamat Timbalandben, itt az ideje a saját dalát felrakni az első helyre. Timbaland és producertársa, Danja mögött mindig ott volt Keri Hilson, aki miközben építgette a saját karrierjét, párszor besegített Timbo barátjának, például az ittlévő Screamben is. Nicole Scherzingerrel négyen valami olyan tüzes produkciót raktak le elénk, hogy a nadrágszárunk belobban. A bridge-t hallva meg elégünk! Egyébként az albumverziót senkinek ne jusson eszébe meghallgatni, mert annak az outrójában Timbaland elmebeteg jelleggel rámászik Scherzingerre. Ezt leszámítva a (kislemezverziós) Scream egy mestermű.
Legközelebb decemberben jövök egy hasonló listával a 2018-asbeli kedvencekkel (aztán utána valószínűleg 1997-től az összes évet posztolni fogom [az összes évből megvan a lista], mert ugye évtized vége lesz jövőre), addig is összegzés alább.
Idén tizenöt éve, hogy Beyoncé szólókarrierbe kezdett. Másfél évtized alatt hat stúdióalbumot adott ki 2003-tól 2016-ig, ezek kerültek rangsorolásra, tehát a Destiny's Childból származó és a JAY-Z-vel közös lemezei nem kaptak most helyet a listán.
6. 4 (2011)
4
Beyoncé visszatért az R&B-gyökerekhez negyedik albumán, csakhogy a poporientáltságot teljesen hátrahagyta. Az még úgy rendben is lett volna, hogy kevésbé kommersszel akart szolgálni, de nem igazán sikerült élvezhetőt alkotnia. Az egész lemez iránytalanul vezet a semmibe.
Amiket érdemes lepörgetni... Best Thing I Never Had, End of Time Hanyagolhatók... 1+1, Party, Countdown
5. Lemonade (2016)
Lemonade
Vannak jó és kevésbé jó dalok rajta, de a probléma elsősorban a koncepciója. Beyoncé évek óta védi a magánéletét, nem ad interjúkat, ritkán jár rendezvényekre, a paparazzók alig tudják lencsevégre kapni őt, itt viszont kitárulkozik arról, hogy a férje mekkora egy szemétláda, mert megcsalta őt. Nem lenne könnyebb elválni, minthogy életünk végig azt hallgassuk, hogy mennyire mérges rá? (Ráadásul azóta már ki is békültek.) (Mondjuk, a Don't Hurt Yourself eléggé jó lett, de...)
Amiket érdemes lepörgetni... Don't Hurt Yourself, All Night Hanyagolhatók... Daddy Lessons, Sandcastles, Love Drought
4. I Am... Sasha Fierce (2008)
I Am... Sasha Fierce
Az énekesnő itt kezdte komolyabban venni magát, és megmutatni, hogy milyen is ő a popsztárimázs mögött. Jöttek is a slágerek, mint a Halo, a Sweet Dreams vagy a Single Ladies, azonban előbbi kettőből észrevehető, hogy azokat nem neki írták, ő csak lecsapott rájuk. (A Halo alapját Ryan Tedder nem csak Beyoncénak, de Kelly Clarksonnak is eladta.) Az I Am... Beyoncé című albuma mellett kényszerítettnek tűnik, mert ez minden, csak nem személyes.
Amiket érdemes lepörgetni... Halo, Diva, Why Don't You Love Me Hanyagolhatók... Broken-Hearted Girl, Video Phone, Ego
3. Dangerously in Love (2003)
Dangerously in Love
A Crazy in Love-ot a Rolling Stone szakértői az évezred legjobb dalának választottak, ám sokan úgy tartják, hogy a hozzátartozó Dangeriously in Love Beyoncé leggyengébb munkája. Nyilván Beyoncé sohasem fog jobb dalt készíteni a Crazy in Love-nál, és ha a többi számot nézzük, akkor többségében már azokat túlszárnyalta. A Dangerously in Love nem egy rossz album, mert az erősebb (és emlékezetes) pillanatai felülkerekednek a gyengébbeken.
Amiket érdemes lepörgetni... Crazy in Love, Baby Boy, Hip Hop Star Hanyagolhatók... Me, Myself and I, Be with You, The Closer I Get to You
2. Beyoncé (2013)
Beyoncé
Hogy elkerüljön egy újbóli, 4-hoz hasonló csetepatét (a lemez hetekkel a megjelenés előtt kiszivárgott, akárcsak a felvezető Run the World), az énekesnőnek a legvadabb ötlete támadt, ami nem csak a karrierjét rakta egyenesbe, de zenei szakemberek is lenyűgöző lépésnek nevezték azt, hogy bármiféle bejelentés nélkül dobta piacra 2013 karácsonyán ötödik albumát. Van szó rajta szerelemről (XO), anyaságról (Blue), feminizmusról (Pretty Hurts), szexről (Partition), fájdalomról (Heaven), szinte csak személyes témákat vonultatott fel, így a Beyoncé cím teljes mértékben megilleti az anyagot. Érezhetően Beyoncé egyszer nem a biztonságra ment.
Amiket érdemes lepörgetni... Pretty Hurts, Partition, 7/11 Hanyagolhatók... Blue, Rocket
1. B'Day (2006)
B'Day
Az éra, ami nagyon nehezen tudott slágert kitermelni. Szerencsétlenség, hogy pont a lemez legműanyagabb dala, az Irreplaceable ért fel az amerikai Billboard Hot 100 csúcsára, és lett a 2007-es év egyik legkelendőbb kislemeze, miután a Déjà Vu és a Ring the Alarm befürödtek. Beyoncé a B'Dayen 70-es és 80-as évekbeli funkot kevert R&B-vel, ugyanitt jött rá, hogy a feminizmusról való éneklés szólóban is jövedelmező lehet. És habár tényleg hasonlít a Dangerously in Love-ra (például a Déjà Vu a Crazy in Love-ról húz le még egy bőrt), ő sok mindenben fejlődött, hangja is sokkal magabiztosabban szól, tele van stílusos dalokkal, sőt, majdhogynem egy hibátlan lemezt készített el.
Amiket érdemes lepörgetni... Beautiful Liar, Freakum Dress, Suga Mama, Get Me Bodied Hanyagolhatók... Irreplaceable
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei listákról!
Új rovat indul a Popuszon, méghozzá minden hétfőn hét dalt, albumot, előadót vagy egyebet fogok bemutatni egy adott téma alapján. Az első bejegyzésben hét olyan dalról lesz szó, amiben az előadó a gyerekkorát elhagyva a felnőttlét felé vezető úton megtalálta a szabadságát.
1. Britney Spears: Overprotected
I don't need nobody telling me just what I wanna
What I, what, what, what I'm going to
Do about my destiny
A dalszöveg azt taglalja, hogy Spearsnek nincs szüksége senkire, hogy beleszóljon az életébe.
2. Shinedown: Second Chance
Tell my mother, tell my father
I have done the best I can
To make them realize
This is my life
A zenekar legnagyobb slágerében arra ösztönöz bennünket, hogy éljünk az álmainknak, és hallgassunk a szívünkre – még akkor is, ha a szüleink ellene vannak.
3. Lady Gaga: Hair
I've had enough, this is my prayer
That I'll die livin' just as free as my hair
Lady Gaga már gyerekként is tudta, hogy olyan szabadnak született, mint a haja.
4. Janet Jackson: Control
Got my own mind
I wanna make my own decisions
When it has to do with my life, my life
I wanna be the one in control
Jackson karrierjét gyerekkorától kezdve az apja irányította, de most, hogy felnőtt, már a saját kezébe veheti az életét.
5. Kelly Clarkson: Breakaway
I'll spread my wings, and I'll learn how to fly
I'll do what it takes till I touch the sky
And I'll make a wish
Take a chance
Ballagások, bankettek, szalagavatók örök klasszikusa a lakóhely elhagyásáról és az álmok megvalósításáról.
6. Britney Spears: I'm Not a Girl, Not Yet a Woman
But if you look at me closely
You will see it in my eyes
This girl will always find
Her way
Az énekesnő azt is kijelentette, hogy ne kezeljék őt többé gyerekként, mert tinédzserként már közelebb van a felnőttséghez.
7. Julia Jacklin: Coming of Age
See I had a life in my head
I'd be pushing up that hill
Until those toes bled
Now I gotta learn this new stage
Habár Jacklint meglepte az, hogy felnőtt, gyerekként voltak álmai arról, hogy hogyan szeretné élni az életét, és most végre megteheti.
2017 egy fontos mérföldkőnek számított az akkor 19 éves RAYE életében A Jax Jonesszal közös You Don't Know Me-t Európa-szerte és azon túl is felkapták a rádiók, amivel az énekesnő karrierje felfelé kezdett ívelni. Idén januárban szerzett egy dalt Madison Beernek, májusban megjelentette saját EP-jét, a Side Tape-et, most júliusban a Friendsszel biztosítaná magát a legnépszerűbb brit előadók között. Erre minden esélye megvan.
Ha nem a Friendsszel lép Jess Glynne, Ellie Goulding vagy Dua Lipa nyomdokaiba RAYE, akkor semmivel. Vagy az is előfordulhat, hogy Charli XCX-szel az alternatív és a mainstream között ragad meg félúton. Mondjuk, RAYE soha nem volt alternatív, de második lehetőségként még akár az is ott van, hogy annak a rétegnek zenéljen, ha már tavaly XCX-szel is kollaborált egyet. Az énekesnő törekvései nagyobbak ennél. A Friendsről ordít, hogy fel akarja venni a versenyt a popzene óriásaival. Hogy észrevegyék, ő is itt van. A dal több, mint barátságról szóló szövege és bollywoodi hatást keltő aláfestése olyan, mintha Rihanna Umbrellája találkozna Dua Lipa New Rulesával. A Friendsnél slágergyanúsabb szerzemény eddig nemigen volt RAYE repertoárjában, el tudom képzelni, hogy a kezébe nyomták a siker receptjét.
Értékelés:
Cím: Friends Előadó: RAYE Kiadó: Polydor Records Megjelenés: 2018. július 6. 3 perc
Napra pontosan majdnem öt hónapja adta ki Justin Timberlake legutóbbi albumát, a Man of the Woodsot, ám úgy tűnik, ő máris továbblépett, és új érát kezd dalával, a SoulMate-tel.
Annak ellenére, hogy a Man of the Woods az egyik legkelendőbb album idén az Egyesült Államokban, a kritikusok ízeire szedték Timberlake-et. Talán Super Bowl-fellépése több vizet zavart, mint az akkor megjelent lemeze, ami egyébként nem lett jó, így tehát érthető, hogy azt a múltba temetné az énekes. Arról nincsenek hírek, hogy a SoulMate esetleg egy következő album előfutár-e, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Timberlake jelenleg Drake-kel stúdiózik. A SoulMate is Drake producerének, Nineteen85-nak a keze munkája, és szerencsére eltávolodik a Man of the Woodstól. A szerzemény keveri a The 20/20 Experience lazaságát a FutureSex/LoveSounds elektronikus ütemeivel, mindez megtűzdelve tropikus elemekkel, hogy azért az évszaknak megfeleljen. A végeredmény egy pezsgő nóta, ami hangszerelésileg lehűt, dalszövegileg felforrósít. Első hallgatásra nem feltétlenül fülbemászó, csak azt lehet megállapítani róla, hogy több lejátszást igényel. És valóban megérdemli, hogy újra lenyomjuk a gombot.
Értékelés:
Cím: SoulMate Előadó: Justin Timberlake Kiadó: RCA Records Megjelenés: 2018. július 3. 3 perc
