Eljött egy újabb év végi összesítés, de még mielőtt a legjobbakról ejtenék szót, hadd szenteljek egy bejegyzést 2019 legrosszabb alkotásairól. A tavalyi lista itt megtalálható.
20. Iggy Azalea: Spend It (In My Defense)
19. Ariana Grande, Miley Cyrus, Lana Del Rey: Don't Call Me Angel (Charlie's Angels OST)
18. Madonna: Bitch I'm Loca (feat. Maluma) (Madame X)
17. Nick Cannon: The Invitation Canceled
16. The Black Eyed Peas, J Balvin: Ritmo (Bad Boys for Life)
15. Conchita Wurst: Hit Me (Truth Over Magnitude)
14. Iggy Azalea: Hoemita (feat. Lil Yachty) (In My Defense)
13. Emma Bunton: 2 Become 1 (feat. Robbie Williams) (My Happy Place)
12. Charlie Puth: Mother
11. Ariana Grande: 7 rings Remix (feat. 2 Chainz)
10. Weezer: Piece of Cake (Black Album)
Vártam ezt az albumot nagyon, mert az első két kislemezét szerettem. Aztán kiderült, hogy csak azok a jók rajta. Nem kicsit átverve érzem magamat. A Piece of Cake legalja a Weezertől. Ha idegesíteni akarnám a szomszédaimat, akkor egész nap ezt bömböltetném, miközben nem vagyok otthon, mert nyilván a közelében megmaradni lehetetlenség.9. Taylor Swift: You Need to Calm Down (Lover)
Imázsépítésnek jó volt a You Need to Calm Down. Az internetes közönség megrágalmazta Swiftet, hogy republikánus (értsd nem állt ki nyíltan Hillary Clinton mellett, így valószínűleg Trump-párti), ő pedig három évet késett a válasszal. Ha egyszer Swift kijelentette, hogy nem akar a politikáról beszélni, mert azzal másokat befolyásolna, akkor most miért? A Look What You Made Me Dóban (illetve az egész reputation témája az volt, hogy) nem érdekelte, mások mit mondanak róla, akkor most miért? Nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg szívből jövő-e vagy pusztán cinikusság az utálók felé.8. Avril Lavigne: Dumb Blonde (feat. Nicki Minaj) (Head Above Water)
Valahol sajnálom Avril Lavigne-t, mert ő nagyon akarna egy slágert, de ebben az évtizedben egyáltalán nem jött össze neki. Egyébként tényleg azt hittem, hogy a Dumb Blonde-dal a Billboard Hot 100 hátsó ötjében ellesz pár hétig, de a kiadó piros lámpát adott neki, és még videoklip se készült hozzá. Hálásak lehetünk ezért a döntésért. Egyrészt a Girlfriend Lavigne egyik legpozőrebb dala, tizenkét év után nem kell belőle újabb felvonás, másrészt komolyan egy ilyen ócskasággal akarna kitűnni? A címadó ötvenszer jobb ennél; Nicki Minaj gázsija helyett inkább annak a promóciójába rakhattak volna pénzt...7. Taylor Swift: ME! (feat. Brandon Urie) (Lover)
Erről a megjelenésekor már írtam, és a véleményem nem igazán változott azóta se. (Bár az albumverzión kicenzúrázták a betűzéses részt, szóval egy kicsi plusz pont jár neki, ami itt abban mérhető, hogy a legrosszabb ötből kicsúszott.) Azért még mindig kínos, hogy Swift 29 (most már 30) évesen úgy és olyan dolgokról énekel, mint a kisiskolások, és valahol megrémít, hogy az Egyesült Államokban majdnem listavezető lett (köszi, Old Town Road, hogy megállítottad a katasztrófát).6. Liam Payne: Hips Don't Lie (LP1)
Simon Cowell azért teremtette a One Directiont, hogy öt átlagos hangú és kevésbé karizmatikus fiúból valami hasznosat hozzon létre. Ami végülis bevált, de öt év után külön mentek szólókarrierek reményében. Érdekes, hogy mindannyian más irányba fordultak; Zayn Malik és Liam Payne az R&B-felé, utóbbi viszont Justin Bieber és Justin Timberlake lombikbébijének képzeli magát. Nem mondom azt, hogy Payne nem tud énekelni, mert egyébként kellemes hangja van, de rémesen semmilyen stílusú a srác. A Hips Don't Lie ezt tökéletesen bizonyítja.5. Blake Shelton: Hell Right (feat. Trace Adkins) (Fully Loaded: God's Country)
Blake Sheltont mi csak a Gwen Stefanival való magas profilú kapcsolatáról ismerhetjük, pedig a tengerentúlon van más szakmája (countryénekes), amit a decemberben megjelent válogatáslemezével próbált összefogni. Erről a Hell Right című új szerzemény viszont annyira botrányos, hogy már szégyen. Úgy értem, hogy a többi, közönség által felfuttatott és sikeresnek tartott dal mellé egy ilyet berakni kész karrieröngyilkosság. Mivel is állunk szemben: monológnak szánt verzék, amikben Shelton (és Adkins, de ő tényleg a kisebb rossz a dologban) rappelve tesz említést az Old Town Road című nótára, mintha képesek lennének ugyanazt a minőséget nyújtani.
4. Nick Cannon: Pray for Him (feat. The Black Squad)
Nick Cannonnál tutira bekattant valami. Tudniillik Eminem régen Cannon exnejével, Mariah Carey-vel randevúzott, és kosarat kapott, azóta pedig a rapper gyakran felemlegeti őt dalaiban. Cannon a mai napig jócskán kap az oltogatásokból, legutóbb a Lord Above-ban, ezért újra fegyvert rántott, bár ne tette volna. Három diss trekket is szentelt Eminemnek, melyek közül a Pray for Him talán a leggyalázatosabb: Istentől azt kéri, hogy bárcsak Eminemet vette volna magához Juice WRLD helyett...3. Coldplay: Orphans (Everyday Life)
A Coldplay azt mondta, hogy az előző LP-jük lesz az utolsó, aztán feloszlanak, de talán rájöttek, hogy még mindig megéri nekik anyagilag borzasztani a közönséget. Hát idén kijöttek még eggyel, rajta egy csomó új dallal, amik közül az Orphans jutott el a hallójáratomig. Nem nagy meglepetésre ez is ugyanolyan borzalmas, mint bármelyik korábbi kislemezük ebből az évtizedből (oké, az Adventure of a Lifetime-ot megközelíteni azért eléggé nehéz). Bizonyára a gyerekeket szerették volna megcélozni ezzel az elefánt(???)hang-utánzással, de nem hiszem, hogy ezt a ripacskodást ők elviselik...2. Lost Frequencies: Sun Is Shining
Van olyan, amikor két különböző műfaj találkozik, és szuper dalokat szül (csak párat példaként: Nelly: Ride wit Me, B.o.B.: Airplanes [feat. Hayley Williams], Linkin Park & JAY-Z: Numb/Encore), de úgy tűnik, hogy a gospel és az elektronikus keresztmetszete nem ez a kategória, sőt. Lost Frequencies szerencsére nem nyomva közvetlenül a képünkbe a kreténséget – vagyis elhiszem, hogy nem volt szándékos ez a keveredés. Elektropop terén a tartalomba felesleges belemenni, mert a műfaj soha nem erről szólt, viszont a gospel lételeme az ideológia, és igen, a glory meg a Hallelujah végtelen/véletlenszerű ismételgetésén kívül mást is fel kéne hozni.1. Jonas Brothers: Sucker (Happiness Begins)
Miután Joe Jonas szólókarrierje nem bírta egy albumnál tovább, illetve a DNCE-től is csak egy slágerre futotta, ugyanúgy Nick Jonas egyedüli produkálása a nullához közelített, és Kevin Jonas a valóságshow-sztárságból nem tudott megélni, mindhármuknak vissza kellett térnie oda, ahonnét lóvét lehet gyűjteni: a Jonas Brothershez. Persze a nosztalgiahullám hátán jól meg lehet élni, elég csak rápillantani a (rivális?) Backstreet Boysra, még ha nem is egy generáció a kettő. Szóval a szóbanforgó Sucker lehetne akár egy sokadik Maroon 5-nóta is nyivákolós refrénnel, semmitmondó verzékkel, kiherélt poprockkal. Azért kár Joe Jonasért...2019 legrosszabb albumai
- Iggy Azalea: In My Defense
- Liam Payne: LP1
- Natasha Bedingfield: Roll with Me
- Weezer: The Black Album
- Lewis Capaldi: Divinely Uninspired to a Hellish Extent
- Avril Lavigne: Head Above Water
- Conchita Wurst: Truth Over Magnitude
- P!nk: Hurts 2B Human
- Ashley Tisdale: Symptoms
- Madonna: Madame X
Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!