A Spice Girlsnek mindössze két év kellett ahhoz, hogy a legsikeresebb előadók között legyenek számon tartva. Küszöbön volt első világ körüli turnéjuk, a Spiceworld Tour, azonban a banda életében gyökeres változások történtek. Ha lemaradtál volna az eddigi részekről, alább megtalálod a linkre kattintva.
Az eddigi részek:
1997: Menedzser nélkül
1997. november 7-én a Spice Girls az MTV Europe Music Awardson lépett fel, a rendezvény után kirúgták menedzserüket, Simon Fullert. „Nem értékelték azt, amit menedzserként tett a csapatért –mondta Kim Fuller, Simon Fuller bátyja. – Azt hitték, hogy a Pepsi-reklám magától jött, és csak igent vagy nemet kellett mondaniuk.” Akkoriban Adams: „Ez egy óriási változás. Mert annak ellenére, hogy mindig nálunk volt az utolsó szó, rengeteg a papírmunka és a döntés, amit magunktól kell meghoznunk.” Akkoriban Bunton: „Az elejétől kezdve minden a rajongói holmiktól a lemezborítókig, a saját magazinunkig a mi ötletünk volt. Úgy éreztük, hogy miért kellene másnak döntenie ezekben?” Adams szerint Simon Fuller irányítása szabályozta őket, mindenhová velük utazott, és beleszólt mindenbe: „Nem csinált titkot abból, hogy mindig tudta, hogy mit eszek vagy mit nem eszek.” Szerintük jó döntést hoztak azzal, hogy már másodszor is maguk próbáltak boldogulni, hiszen miután előző menedzsmentjüktől, a Heart Managementtől távoztak, még jobb lehetőségeik adódtak, de Fuller volt a csapat motorja, nélküle a Spice Girls nem tudott ugyanolyan sikeres maradni.
![]() |
| A Spice Girls menedzserükkel, Simon Fullerrel 1997. október 6-án Spanyolországban (Twitter) |
1997-1998: Spiceworld
A Spice Girls folytatta az 1997-es Spiceworld promotálását. Nagy-Britanniában 1997. december 15-én, az Egyesült Államokban 1998. január 27-én a Too Much jelent meg második kislemezként. Csakúgy, mint egy évvel korábban a 2 Become 1, a Too Much is karácsonykor érte el az első helyet Nagy-Britanniában. Az Egyesült Államokban sokkal nagyobb sikere volt, mint a felvezető Spice Up Your Life-nak: a huszonkettedik helyen nyitott a Billboard Hot 100-en, majd a második héten a kilencedik helyre ugrott. Ez volt az utolsó top tízes slágerük a tengerentúlon.
A Stop 1998. március 9-én került kiadásra. A második helynél nem került feljebb a brit kislemezlistán: ez volt az első számuk, ami nem lett listavezető.
1998: Geri Halliwell nélkül
1998. február 24-én indult első koncertsorozatuk, a Spiceworld Tour Dublinból kilencvenhét helyszínnel. A turnét még Fuller szervezte le nekik. Halliwell 1998. május 28-án és 29-én nem vett részt az oslói koncerteken. A lányok távollétét azzal magyarázták, hogy nem érezte jól magát. 1998. május 31-én Halliwell kiadott egy közleményt, amiben bejelentette, hogy már nem tagja a Spice Girlsnek: „Sajnálattal meg kell erősítenem, hogy otthagytam a Spice Girlst. Azért, mert nézeteltéréseink voltak. Biztos vagyok benne, hogy a csapat továbbra is sikeres lesz, és a legjobbakat kívánom nekik.” Halliwell egy párizsi hotelszobában húzta meg magát, hogy elkerülje a médiafelhajtást. Bunton: „Emlékszem, amikor magánrepülőn ültem Gerivel szemben. Amikor megérkeztünk, Geri felugrott, és azt mondta, hogy »Hát akkor viszlát, lányok. Lányok, azt mondtam, hogy viszlát.«. Azt gondoltam, hogy ez furcsa, mert mi sohasem búcsúztunk el egymástól.” Habár Halliwell soha nem adott konkrét magyarázatot arra, hogy miért lépett ki, a sajtó azt gyanította, hogy Brownnal összevesztek, ezért is Brown huszonharmadik születésnapján hozta meg a döntését. Brown elismerte, hogy valóban sokszor veszekedtek: „A dolgok Geri és köztem olyanok voltak, hogy ha összezártak minket, mondjuk nagyon sokat voltunk együtt, de amikor csak én és ő voltunk, akkor nem volt megállás.” Halliwell később sikeres szólóénekesi karrierbe kezdett.
A maradék négy tag Halliwell nélkül folytatta a turnézást Észak-Amerikában. 1998. július 20-án a Viva Forever volt az utolsó kislemezük, amiben még Halliwell is énekel. Nem igazán volt népszerűsítve, mivel a turnéjukkal voltak elfoglalva, de Halliwell kilépése miatt hatalmas érdeklődés követte az együttest, így aztán a Viva Forever az egyik legsikeresebb daluk lett, habár az Egyesült Államokban nem jelent meg hivatalosan. Nagy-Britanniában három nap alatt 100 ezer példányban fogyott. A kritikusok méltatták a felvételt, a valaha készült legjobb munkájuknak tartják.
1998-ban a turné befejeztével kiadták a Goodbye című dalukat, melyet eredetileg a Spiceworldre szántak, azonban a Spice Girls szoros időbeosztása miatt nem rögzítették akkor. 1998. júliusában Nashville-ben Richard Stafforddal és Matt Rowe-val átírták a szövegét. Eredetileg a szerelemről szólt, de Halliwellnek akarták címezni. 1998. december 14-én adták ki, s a harmadik karácsonyi number one-juk lett hazájukban.
http://officialcharts.com
https://billboard.com
May 27th, 1998: Why did Geri really leave the Spice Girls? https://youtu.be/mTyWkyPUPlo
David Sinclair – Wannabe: How the Spice Girls Reinvented Pop Fame, 2004
https://billboard.com
May 27th, 1998: Why did Geri really leave the Spice Girls? https://youtu.be/mTyWkyPUPlo
David Sinclair – Wannabe: How the Spice Girls Reinvented Pop Fame, 2004

































