Robyn egy bátor csaj, mivel előzetesen két videokliptelen dallal vezette fel nyolc év utáni első albumát. A hype egyébként eléggé intenzív volt körülötte, ezt nem is nagyon kellett (lehetett) továbbfokozni.
A 2010-es Body Talk-széria indie-ből ünnepelt dance-pop-előadóvá tette a kilencvenes években még tinipopban nyomuló svéd szőkeséget, akinek a munkásságában mindig is ott volt a dance-műfaj, csak régen nem voltak a helyükön a dolgok. Miután megalapította saját kiadóját, a csillagok is összeálltak az égen (igaz, egy kis fáziskéséssel, mert három évet kellett várni a Robyn nemzetközi megjelenésére), majd az időben érkező Body Talk teljes kritikai sikerre lelt. Olyannyira, hogy ha szomorúdiszkó, akkor mindenki Robynra asszociál. Az itteni, elsőként kijött Missing U is hozza a melankolikus stílust, ugyanakkor az alkotás egésze nem ebbe lett felöltöztetve, hanem elektronikusabb lendületeket vett: a kezdeti levertségből feleszmélve egymásután cserélgeti a gépesített kosztümöket; hol cikázó hangfüggönyökkel, hol kimért csörömpölésekkel, hol pedig dübörgő effektekkel találkoztatja ötleteit. Az első két dal, a Missing U és a Human Being a lemez legjobbjai, azonban az utánuk következő körülbelül harminchárom percben már kezd kiszámíthatóvá válni. Mert habár a zene tényleg nagyon profi, az a baj, hogy túl profi. Minden milliméterre pontosan lett összeillesztve, különösebb csavarok nélkül, ezért aztán könnyen keresztül lehet menni rajta anélkül, hogy bármiféle nyomot hagyna bennünk. A Because It's in the Music és a Send to Robyn Immediately a 80-as évek szintipopját hozza nem túl változatosan, a Between the Lines és a Beach 2k20 a legizgalmasabb hangszereléssel bírnak itt, de mindkettő túl hosszú, míg a záró Ever Again zeneileg visszatér a kezdő Missing U-hoz, csak minőségben nem ér fel hozzá.
Nem gyenge cucc ez, csak rövid és nem túl színes.
Értékelés:
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése