Azt mondják, hogy a diszkó halott, pedig az utóbbi időben sok sláger született félig-meddig a műfajtól. Talán ez adott okot arra, hogy a Chic huszonhat év után visszatérjen a pályára. Szó szerint itt volt az ideje.
Nile Rodgers ma már a stílus egyik legjelentősebb művésze, katalógusa Diana Rosstól Madonnán át David Bowie-ig ível (legikonikusabb munkája a Chic másik felével, Bernard Edwardsszal készített We Are Family a Sister Sledge-től). Ebben az évtizedben a Daft Punk Get Luckyjának óriási sikere után újra sorra érték őt a felkeresések többek között Avicii-től és Christina Aguilerától.
A lemez már négy évvel ezelőtt bejelentésre került, körülbelül akkor lehetett tudni a létezéséről, amikor a Tom Ford divatbemutatóján felcsendült az 1979-es I Want Your Love új változata Lady Gagával a mikrofon mögött. Az It's About Time felvonultatja korunk popénekeseit és -rappereit, mint Hailee Steinfeld, Craig David vagy Stefflon Don. Nem könnyű ezeket a táncra csalogató, időtlen ritmusokat hozzájuk illeszteni, és ez a mutatvány sajnos el is bukik. Nem azért, mert retró, hanem mert az eredmény túlságosan modernnek akar látszani. A nyitó Till the World Falls tökéletesen ötvözi a régit az újjal, és a következő Boogie Night is viszonylag tartani tudja a szintet, utána kezdődik a lejtmenet, és közben is csak nehezen van megállás. Az R&B-s Sober két verziója közül az album végén lévő New Jack-féle a vállalhatóbb, azonban az egysoros refrén itt sem szépít az egyszerű szerkezetén. És ha már hiányos dalszöveg, a Dance with Me három és fél percébe belegyömöszölték az összes popdal-sablont („Balra, jobbra / Egész este csinálhatjuk / Mondd, igen / Most rakd fel a kezedet az égbe”), amin végképp nem segít a zene. LunchMoney Lewist a Do You Wanna Party erősen megizzasztja (pedig a funk nem áll tőle nagyon távol), az I Want Your Love nem kizárólag Lady Gagától zajos, de az egyértelmű mélypont a Queen Elton Johnnal és Emeli Sandéval; Sandé mentségére legyen szólva, ő jó munkát végzett, de John esetében eltűnődhetünk, hogy miért tolta ki ennyire későre a nyugdíjazását...
Nem meglepő, hogy a legfesztelenebb pillanatok a társelőadó-mentes I Dance My Dance és a gitárszólós State of Mind (It's About Time), ahol Rodgers önfeledt játéka rávilágít arra, hogy ez az album mennyivel jobb (és rosszabb) is lehetett volna.
Értékelés:
Előadó: Chic
Kiadó: Virgin EMI
Megjelenés: 2018. szeptember 28.
10 dal, 39 perc
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése