A kisebbik Knowles lányt ma már nem lehet kizárólag úgy emlegetni, mint Beyoncé húgát, ugyanis Solange a harmadik, A Seat at the Table című lemezével kiharcolta magának az önálló nevet. (Még ha a Grammy-szórásból ki is maradt, mivel az LP pont a határidőkor jelent meg, de azért a Cranes in the Skyért elhozhatott egy szobrot.)
2016 egyik legnagyobb meglepetése volt Solange visszatérése, amely akár egy zseniális debütálás is lehetett volna, ha előtte nem lett volna egy apuci által erőltetett tini R&B-kiadvány tizenöt évesen, illetve egy másik, a már felnőttkorban megjelenő, bizarrul retrós korong. A szintén a semmiből felbukkanó (mármint előzetes bejelentés nélkül kiadott) When I Get Home ugyan merített az eggyel előtti stílusból, ám sajnos megbújik a díszletek között.
A nyitó Things I Imaginedben Solange elektromos zongorán át folyamatosan ismétli a címet, miközben a dallamok körbelengik a hallgatót. Az elnyújtottan dzsesszes Down with the Clique és a Way to the Show, valamint a Stay Flo és a Dreams abszolút az album fénypontjai a 90-es évekbeli R&B-s hatásokkal, azonban nehéz végighallgatni egy ülőhelyben a kész műt. Tizenkilenc szerzemény tömérdek átvezetővel hosszú (még úgy is, hogy az egész alig harminckilenc perc), mert Solange-et nem lehet kiszakítani a világából. Pedig rengeteg A-listás producer és előadó ügyködött a nótákon (többek között The-Dream, Pharrell Williams, Gucci Mane, Dev Hynes), de mintha ott se lettek volna. Amikor az énekesnő egy kicsit kileng a pontjáról, ilyen a My Skin My Logo, akkor se a jó irányba teszi azt. A When I Get Home elviselhető, ha csak úgy szól a háttérben, egyébként meg teljes figyelmet nem igazán érdemes szentelni rá.
Értékelés: 5/2,5
Előadó: Solange
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2019. március 1.
19 dal, 39 perc
Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése