Ciara Princess Harris (asszonynevén Wilson) akkor debütált, amikor mellette az R&B-sztárok sorra születtek: 2004-ben a Crunk&B-s Goodies uralta a tengerentúli listákat. Míg később társait elnyelte a süllyesztő, s ugyan ő is kicsit lejjebb csúszott az elittől, mégis valamelyest sikerült tartania magát. Kiadói huzavona után 2017-ben megalapította saját kreatív ügynökségét, a Beauty Marksot a Warner Music alatt. A szintén ezt a nevet viselő lemezről (sőt, még egy dalcíme is ez) azt mondta, hogy olyan, mintha újra kezdené a szakmáját.
A tavaly nyári Level Up nekem a személyes kedvencem volt, és a többi kislemez is hellyel-közzel rendben volt. A Beauty Marks megjelenéséig már csak hat olyan dal maradt, amit előzetesen nem hallhatott a közönség, ezért félő volt, hogy a borítón szurokkal megkent énekesnő ellőtte már a legjobbakat.
Ciara visszahívta régi producereit (Darkchild, Jasper Cameron), dalszerzőit (Ester Dean) és állandó közreműködőjét (Missy Elliott, de ő nincs rajta, csak a Level Up remixben hallható, az tavaly jelent meg), akik egy olyan lemezt hoztak össze neki, aminek a tételeit szét lehetne válogatni korábbi kiadványaira. Sajnos Ciara most sem mutat mást, önmagától különbözőt, amivel az eddigi életművet magasabbra helyezhetné. Pedig az említett Level Up szó szerint szintlépésnek tűnt, de az énekesnő túl sokat (tíz hónapot) várt a hetedik korongig, ezért önkényesen távolította el magát a visszatérés lendületétől. Az album egyébként a közepesnél jobb, csak ötlethiányos: a Kelly Rowlanddel közös Girl Gang Beyoncé Formationjére emlékeztet (érdekes, hogy pont az a két előadó énekli, akik valamilyen oknál fogva Beyoncé árnyékába lettek szorítva), vagy sajátját lenyúlva a Jackie-n lévő I Got You megkapta párját a címadó személyében, de Carly Rae Jepsen utóbbi lemeze is inspirációul szolgálhatott a Thinking Bout You elkészítésénél. Ami meg működőképes, az nem kap elegendő teret: az I Love Myself nyomatékos refrénje az öt és fél percben elveszik, ritmusbeli hiányosság miatt a Set keleties motívumai nem túl áthatók, valamint a Greatest Love verzéi köröket vernek a refrénre.
Lehet, hogy a szépség nyomot hagy, de néhány szerzemény percekkel a meghallgatás után máris elfelejtődik.
Értékelés: 5/3,5
Cím: Beauty Marks
Előadó: Ciara
Kiadó: Beauty Marks Entertainment
Megjelenés: 2019. május 10.
11 dal, 40 perc
Előadó: Ciara
Kiadó: Beauty Marks Entertainment
Megjelenés: 2019. május 10.
11 dal, 40 perc
Fotó: Cosmopolitan
Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!
Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről!


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése