Mielőtt 2018 véget érne, úgy néz ki, minden Fifth Harmony-tag bemutatkozik szólóban is. Camila Cabello, Dinah Jane és Lauren Jauregui után elérkezett Normani ideje. (Ugyanekkor Ally Brooke kijött a Last Christmas ezredik feldolgozásával, arról hadd ne értekezzek.)
Normaninak már volt egy korábbi dala Khaliddal, a Love Lies (meg egy másik Calvin Harrisszel, akivel egy kétdalos EP-t is megjelentetett) – de ez az első önálló projektje –, melyet bírtak a kritikusok, ezért aztán Cabello után körülötte alakult ki a legnagyobb felhajtás. Egyesek azt emlegették, hogy ő lesz az új Beyoncé, mi több, túl is fogja őt szárnyalni! A Wavest hallva erre ne számítsunk, mert egyelőre csak a szárnyait próbálgatja. De jó hír Normani számára, hogy két csapattárs debütálását, a Bottled Upot és az Expectationst lemosta a pályáról (bár nem volt túl nehéz).
A 22 éves dalos pacsirta a fekete zenében képzeli el a jövőjét, tehát a Wavest színtiszta R&B-ben fürdette, miközben 6LACK rappel színesíti a műt. A szeretlek is meg nem is tematikát boncolgatva az énekesnő hálát ad a hétvégéért, majd bevallja, hogy ha mással van, úgy érzi, mintha megcsalná a párját, pedig szakítani akar vele, de „ha elmész, akkor akarlak téged igazán”. Meglehet, hogy ez a műfaj látott már szebb napokat is, de Normani könnyűszerrel visszaszivárogtathatja azt a slágerlistákra, főleg, hogy a fent megnevezett nagy példakép idén a hiphopnak lódult neki.
Értékelés:
Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

