Avril Lavigne előző albumán azt énekelte, hogy sohasem akar felnőni, noha az élet keresztülhúzta számításait: egy éven át küzdött a Lyme-kórral, majd második válásán esett túl a nickelbackes Chad Kroegertől. Tehát a Head Above Water egy komoly oldalát kívánja megmutatni a borítón meztelenül, csak egy gitárral pózoló énekesnőnek.
A felvezető, lemez címéül szolgáló darab egy őszinte leírást adott a betegségről, ám a fájdalmasan lagymatag Tell Me It's Over az izgalmakat rendesen alább hágta. És sajnos a lemez egésze sem jobb. Ugyanis önkifejezés hiányában mindössze csak egy átlagos, végső soron unalmas munkára futotta, de ez már a 2011-es Goodbye Lullabytól így megy. Az It Was in Me, a Souvenir, a Bigger Wow és a Crush mögött személyiséget nemigen lehet találni, azonban mindegyiknek – meg amúgy a teljes lemeznek – pozitívuma, hogy Lavigne hangja erősebben szól, mint valaha. Aktuális pasija, J. R. Rotem csak egy szerzeménybe nyúlt bele: a Birdie tökéletesen megidézi a karrierfénypontnak tekinthető 2004-es Under My Skin világát, mégis azt átülteti 2019-be, ezenfelül tartalomban is nagyjából ugyanazt hozza, mint amit a dallistán előtte lévő Head Above Waterrel elkezdett („Mint egy madár a kalitkában, szerelemnek nevezve / Levágta a szárnyait, mikor ő a repülésre született”). Viszont Lavigne máskor időzavarral küzd, mint a Dumb Blonde-ban, amely a Girlfriend hulláját próbálja feléleszteni, de Nicki Minaj közreműködése inkább csak egy újabb szöget ver a koporsóba (a CD-kiadáson szólóverzióban fut, de az is ugyanolyan silány).
Értékelés: 5/2,5
Cím: Head Above Water Előadó: Avril Lavigne Kiadó: BMG Megjelenés: 2019. február 15. 12 dal, 41 perc
Miután Avril Lavigne szeptemberben kijött a Head Above Water című dalával, a rajongók megnyugodhattak, hiszen kedvencük továbbra is kitartott a poprock-műfaj mellett. Azonban most a Tell Me It's Overrel eltávolodik a korábbi hangzásoktól.
Persze, kérdezhetnénk, hogy Lavigne mikor nem volt popelőadó, de arra eddig nemigen volt példa, hogy a kemény ritmusokat lágyakra cserélte volna le. Ezt egyébként valahol előre lehetett látni – pláne, hogy jövő évi albumán Dua Lipa egyik dalszerzője is jelen lesz –, mert az egykoron konkurens művésznők, mint P!nk vagy Kelly Clarkson már maguk mögött hagyták a rockos stílust, és az elektronikus, illetve a soulos vonulatokon találták meg a számításaikat, csak a kanadai énekesnőnek kellett utánuk mennie. De Lavigne szájából nem tűnik túl meggyőzőnek a váltás, elsősorban azért, mert ennek már két projekttel ezelőtt, a 2011-es Goodbye Lullaby-on meg kellett volna történnie.
Lavigne elmondása szerint a Tell Me It's Over az összes eddigi párkapcsolatáról szól, de nyilvánvalóan inkább a Nickelback frontemberéről, Chad Kroegerről, akitől három évvel ezelőtt vált el. „Nem érzem azt, hogy ennek vége lenne, még akkor se, ha bezárod az ajtót” – áll a reményteliség a refrénben, amit Lavigne érzelmes hanggal próbál előadni. Csakhogy az egész produkció stílusidegen tőle, mert ez a dal tipikusan olyan, ami egy albumon érdekességként helytálló, viszont kislemezes formában lerombolhatja az eddig felépített életművet.
Értékelés:
Cím: Tell Me It's Over Előadó: Avril Lavigne Kiadó: BMG Megjelenés: 2018. december 12. 3 perc
A 2000-es években szinte minden tinilány és -fiú(!) szobájának a falán Avril Lavigne-poszter lógott. A kanadai énekesnő egyből megtalálta a közös hangot lázadó korosztállyal, mivel ő is még csak tizenhét éves volt a debütálásakor. Ezidáig öt albumot adott ki, jövőre várható a hatodik, de addig is itt van a szerintem tíz legjobb dala sorrendben. Eddigi listák:Kylie Minogue | Ciara | Ashley Tisdale
10. Bad Girl (feat. Marilyn Manson) (Avril Lavigne, 2013)
Ez a dal annyira rossz, hogy már jó! Igen, annyira, hogy a top tízbe is bekerüljön. (Ez a pálfordulás például az ugyanezen az albumon megbújó Hello Kittyben nem jön el...) Marilyn Manson egy állat, és furcsa módon Avril Lavigne-re jó hatással van. A kettejük közötti kollaboráció (mert azért harmóniának nevezni egy kicsit durva lenne) működőképesebb, mint akkori férjével közös duettje: a Bad Girl pattogós, szemtelen és metááál.
9. Head Above Water (Head Above Water, 2018)
Lavigne-nak egy olyan kaliberű visszatérésre volt szüksége, mint amilyen a Head Above Water, s amellyel úgy tűnik, hogy egy erős érát indított el. Ami egyébként meglepő – bár a dalszöveget látva annyira mégse, de az énekesnő diszkográfiájából (vagy mondjuk az előtte lévő pozíción lévő dalból) kiindulva mégis –, hogy a keresztényrádiók is felkapták, és egészen a második helyig menetelt. Reméljük, a 2019-es album is hasonló jókat tartogat.
8. Rock N Roll (Avril Lavigne, 2013)
Lavigne első kacsintása a punk felé már a munkássága legelején, a Sk8er Boiban megvolt, majd ezt emelte poposabb szintekre a 2007-es Girlfriendben, amely hát... maradjunk annyiban, hogy nem egy ilyen listára való. Ugyanez a stílus a 2013-as Rock N Rollban is visszaköszönt, és ekkor már tényleg minden a helyén volt. De sajnos ez a dal se tudta megmenteni a pusztulástól a műfajt (ellentétben a videoklippel), mivel jó hat-hét évvel később érkezett meg a kelleténél.
7. Don't Tell Me (Under My Skin, 2004)
A Let Go sikere után Avril Lavigne-t az évezred Alanis Morissette-jének kezdték el nevezni, de a poprock-hercegnő titulus minimum kijárt neki. A vészesen a huszadik életévéhez közeledő énekesnő szövegei között ekkor már a párkapcsolati témák is előkerültek, igaz, nem éppen idilli formában. A Don't Tell Me könnyedén indít, mint egy édes ballada, majd dühösen parancsra utasítja a pasit, hogy ne mondja meg neki, mit csináljon, végül ugyanolyan nyugodtan fejezi be, mint ahogyan elkezdte.
6. Falling Fast (Avril Lavigne, 2013)
A címtelen lemeze nem éppen a legjobbja (sőt), de azért sikerült összeszedni három dalt is róla, amik a listán landoltak végül. A Falling Fast rendkívül érzelmes, szinte simogatja a lelket. Egy a kevés szerelmes száma közül, melyben Lavigne azt énekli, hogy mindennap mosolyogva szeretne ébredni a kedvese mellett, és reméli, hogy a szerelem nem múlik el soha. (Most már tudjuk, hogy nem így lett, ugyanis második házassága is válással végződött...)
5. Wish You Were Here (Goodbye Lullaby, 2011)
Ha Lavigne a Goodbye Lullabyt a Wish You Were Here-rel vezette volna fel a What the Hell helyett, akkor lehet, hogy más megvilágításba helyezte volna a teljes albumot. Korábban volt már neki jó pár balladája, de ennyire személyes még nem igazán. Szövege akkori válásáról szól a Sum 41-os Deryck Whibleyvel, aki egyébként lemez felét producerként jegyezte, de ezt a szerzeményt kivételesen nem ő, hanem Max Martin és Shellback.
4. Everybody Hurts (Goodbye Lullaby, 2011)
Az Everybody Hurtsöt viszont már Whibley harácsolta össze exfeleségének, és ennek a sikere is cicomázatlanságában rejlik. (És nem abban, hogy koppintotta volna az R.E.M.-et.) A gitár vezette, egyszerű dalban Lavigne lágy hangtónussal vezeti fel a refrént (és később ugyanígy megmarad a háttérben), majd magabiztosan áténekel a húrok fölött, miszerint időnként nem gáz a magánytól félni.
3. Complicated (Let Go, 2002)
Tegye fel a kezét az, aki a videoklip megnézése után be akart menni egy plázába, és szétverni azt! Csak viccelek. Talán már a címéből is kiderül, hogy a Complicated bonyolultan született meg, ugyanis sokáig nem találták meg a megfelelő irányt Lavigne számára. Eleinte countrycsillagot faragtak volna belőle, de a Complicateddel végül minden klappolt. A dal nem csak a védjegye, de korszakalkotó is volt, ugyanis ekkor a poprock-énekesnők hiányoztak a poppiacról, és a Complicatednek masszív ráhatása volt a későbbi időkre.
2. Nobody's Home (Under My Skin, 2004)
A Nobody's Home az Under My Skin harmadik kislemeze volt, és nem teljesített túl jól a nemzetközi slágerlistákon. Pedig ez az egyik legjobb és legsötétebb dala is egyben: a szövegét Ben Moodyval az Evanescense-ből írta közösen, Lavigne elmondása szerint a középiskolás élményeit rakták bele. A mű szívszorító és érett hangzású, a videoklipje pedig visszaadja azt a kilátástalanságot és (ki)útkeresést, amiről valójában szól.
1. My Happy Ending (Under My Skin, 2004)
A lista nagyjára az volt a jellemző, hogy a poppunkernőnek jól állnak a sérülékeny dalok, de ami végül felért a csúcsra, az pont nem ilyen. A My Happy Ending hangzásilag drámai, tartalmilag kegyetlenül megmondja a tutit. A dal struktúrája nagyon szépen építkezik, akkor robban, amikor kell, amellett a féket is behúzza, amikor a szöveg szerint Lavigne meg akarja beszélni kettejük dolgait a verzékben. Ezenfelül pedig rendkívül fülbemászó az egész produktum.
Hallgatnád? Megtalálod a listát Spotify-on!
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha szeretnél értesülni a legfrissebb zenei listákról!
Az utóbbi években Avril Lavigne keresztülment egy váláson, egy betegségen, továbbá karrierje nem lubickolt az elismerésekben. Ezúttal azt kéri, hogy ne engedjük őt elsüllyedni.
Lavigne előző két albuma megrekedt egy ponton, nyilvánvalóan megszenvedi a kárát annak, hogy a poprock már alig van a mainstream közelében, de ő még mindig a műfajban alkotna, s az emberek – mind szakmai, mind rajongói oldalról – is ezt várják el tőle. Úgy tűnik, hogy mostanra a megfelelő produceri csapattal kezdte magát körülvenni, akik szerencsére nem szándékozzák ugyanazokat a ritmusokat lenyomni századszorra is a torkán (ehhez kellett egy kiadóváltás meg egy magánéleti búcsú a társszerző exférjtől).
Ha valaki előzetesen hallotta az általa közzétett részletet a Head Above Waterből, az könnyen össze tudta rakni fejben a teljes produkciót, így aztán túlzottan nem lepődhetett meg a tényleges verzión. Az énekesnő a zongorával és vonósokkal megtámogatott háttéren keresztül énekli: „Meg kell tartanom a csendet a vihar előtt / Nem akarok kevesebbet, nem akarok többet / Muszáj bezárnom az ablakokat és az ajtókat / Hogy biztonságban, hogy melegen legyek”. Nagyon kellett ide egy olyan Avril Lavigne-dal, ami komoly, felnőttes és személyes is egyben. Vicces, hogy pont a korábbi, cím nélküli lemeze szolgáltatta volna mindezt, viszont a Head Above Water egymagában jobb, mint az Avril Lavigne fele.
Értékelés:
Cím: Head Above Water Előadó: Avril Lavigne Kiadó: BMG Megjelenés: 2018. szeptember 19. 3 perc
