A Black Eyed Peas a 2000-es évek egyik, ha nem a legmeghatározóbb hiphopformációja volt. A csapat eleinte három tagból állt (ekkor két népszerűtlen lemezt adtak ki), hozzájuk csatlakozott 2003-ban Fergie (ekkor indult be a szekér), aki végül tavaly hagyta ott őket szólókarrierre hivatkozva. Híresztelések szerint Nicole Scherzinger fogja váltani őt az élen, ám ő csak egy eléggé lagymatag dal erejéig kapott most szerepet; a Black Eyed Peas újra az eredeti felállásában és az eredeti stílusban zenél: „Kettő meg egy az három / Egy meg kettő az három / Egy meg egy meg egy az három / Klasszikus Black Eyed Peas.”
A 2010-es The Beginning azt sugallta, hogy a Black Eyed Peas életében új fejezet veszi kezdetét, noha maga az album nem különbözött túlságosan az előző The E.N.D.-től, és nyilván még nem tudhatták, hogy ez nem lesz más, mint visszatérés a gyökerekhez (később ezt a négy évvel ezelőtti Yesterdayjel már megszellőztették a közönségnek). Fergie immáron nincs (de a tavalyi, csúfosan megbukott Double Dutchess után nem lenne meglepő, ha visszatérne), ezúttal közreműködők és háttérénekesnők pótolják megüresedett helyét. Tehát a Black Eyed Peas jól megvan nélküle, az már más kérdés, hogy ez kommerciálisan hogyan fog megmutatkozni az eladási számokon...
Ötvennyolc percre tizenkét szám jut, ami azért izzasztó, mivel több szerzemény hossza is öt perc felett van. Például az utolsó előtti RING THE ALARM pt.1 pt.2 pt.3 mindhárom részét egy másodperc híján hat percbe sűrítették bele, de amilyen jól összetákolt egy produkció, bizonyára ki lehet bírni. A lemez szinte egy pillanatra se ül le, és csak nagyon ritkán csúszik félre. A BACK 2 HIPHOP Nassel és a GET READY arra tesznek ígéretet, hogy a „Black Eyed Peas a végtelenségéig fogja zúzni”. Az igen és a nem ismételgetései fejből kiverhetetlen dallamívet képesek alkotni a YES OR NO-ban (a fenti idézet ebből származik), ahol először jelennek meg a társadalomkritikai érintések, itt konkrétan a politikáról. A 4EVER-be visszahívták a hírnévtelen időkben is nekik éneklő Estherót, aki csakúgy, mint a 2000-es Weekendben, ez alkalommal is a refrénben érvényesül. A modern világról szóló CONSTANT latinos beütése a közepén átcsap zúzós EDM-be, amihez hasonlót will.i.am legutóbbi(, túl sok szép emléket nem ébresztő...) szólólemezén hallhattunk. Nos, a dél-koreai CL-lel elkészült DOPENESS-t viszont will tényleg a #willpowerre szánta (Super Dope címen), ám ő azt átmentette a BEP-albumra, és egy kicsivel több hangeffektet dobott rá, de azért nem annyit, hogy az rontson az élményen. A Nicole Scherzingerrel közös WINGS-hez hozzákeverték a Tom's Diner emlékezetes dúdolását, amibe belerondít Scherzinger egy hanggal feljebb lévő és akcentusba hajló éneke, de az ezen túljutó, autentikus RING THE ALARM azonnal a hiphop-mennyországba repít minket. Az albumot az aktuális kislemez, a pozitív üzenetet hirdető BIG LOVE zárja: „Az emberek szeretnek bámulni rád” – hát, erre az albumra nem csak ránézni jó.
Értékelés:
Cím: MASTERS OF THE SUN VOL. 1
Előadó: The Black Eyed Peas
Kiadó: Interscope Records
Megjelenés: 2018. október 26.
12 dal, 58 perc
Előadó: The Black Eyed Peas
Kiadó: Interscope Records
Megjelenés: 2018. október 26.
12 dal, 58 perc
Fotó: Christopher Parsons
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

