Ha Jess Glynne a 2015-ös debütáló I Cry When I Laugh után azt mondta volna, hogy köszöni szépen, de a jövőben inkább más előadó felkéréseinek tesz eleget, mintsem szólóban produkálja magát, már akkor elégedetten hátradőlhetett volna. Ugyanis a brit dalospacsirtának hét number one-ja van (ebből négy a társulások által) hazájában, a legtöbb, amit egy énekesnő valaha is elért. És második albuma csak most jelent meg.
A hetedik number one-t a felvezető dal, az I'll Be There szerezte meg, amely akár előrevetíthette volna, hogy az Always in Between visszafogottabb lesz, de a következő All I Am véget vetett a találgatásoknak: ő még mindig ugyanabból a receptből főz, ami ezelőtt is savanyú kimenetet adott. Nyilván a folyamatos sikerek nem szükségeltetik a zene más mederbe való terelését, de az sem megoldás, hogy két, szinte teljesen megegyező lemezt rakjon elénk. Merthogy az All I Am az itteni Hold My Hand, a Broken a Take Me Home új megfelelője, valamint az I'll Be There és a Don't Be So Hard on Yourself között is fel lehet fedezni némi hasonlóságot. Az énekesnő a dance-pop-sablonokat váltogatja dalról dalra, habár ezúttal szövegben az önelfogadástól a feminizmus felé indult el („Nem fogok sminket viselni csütörtökön / Felépítem a saját függetlenségemet / Nem kell nekem mindig férfi” – a Thursdayben), de a sorok közé látva itt is a már bevált, egyszerű szerkezettel sáfárkodik, pedig Glynne brutálisan jó hangja (az egyik legjobb a brit popban, nem hiába kérik fel őt rengeteg közreműködésre) mélyebb értelemre hivatott, minthogy mindenféle hétköznapi dumát megénekeljen a sok ooooo meg jeeeee mellett.
Az intró utáni No One az erőteljes zongorával akár egy kerek ballada lehetne, de értelmetlenül fel lett turbózva dance-szel, míg másik végletről a gitáros Thursday ugyanúgy imponál a jelenlegi trendeknek, mivel azt Ed Sheeran szerezte Glynne-nek. Amikor visszavesz a pörgésből, és a mondanivalóval együtt a hallgatót is egy kicsit magához húzza, akkor tud kiteljesedni: a deluxe verzió utolsó trackje, az Insecurities kiveri a fülünk zúgásából a korábbi zajos ütemeket, ahogy a 123 és a már említett I'll Be There szintén kellemes nóták.
Az album legnagyobb problémája az, hogy olyan, mintha egy végtelen ciklusban, soha véget nem érve folyna. Emiatt Jess Glynne-t elég a rádióban hallgatni, mert az album közel egy órája ugyanazt tartogatja, mint egy-egy kislemez három perce.
Értékelés:
Előadó: Jess Glynne
Kiadó: Atlantic Records / Magneoton
Megjelenés: 2018. október 12.
12 dal, 40 perc / 16 dal, 54 perc
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!