Az egyedüli Spice Girl, aki nem csak a múltbeli jogdíjakból él, hanem immáron nyolcadszor jelentetett meg saját lemezt: Melanie Chisholm, avagy Melanie C dance-poppal való kacérkodása mostanra jutott el odáig, hogy a műfajon keresztül önmagát adhatja ezzel a cím nélküli anyaggal.
Cím: Melanie C Előadó: Melanie C Kiadó: Red Girl Media Megjelenés: 2020. október 2. 10 dal, 35 perc
Pedig az énekesnő öreg motorosnak számít, főleg, hogy szólókarrierje is már huszonegy éves az idén. Chisholm 2011 óta kereste autentikus énjét a The Sea-vel: akkor a dance-hullámba próbált belekapaszkodni ismét (az első tempósabb sláger, a 2000-es I Turn to You után átment poprockba), ám ott is végül a keményebb hangzások uralkodtak. „Nincs semmit rejtegetnem” – énekli a Who I Amben, és valóban: lehet, hogy más előadóknál ez a tartalom gyakran selejtes eredményt hoz, viszont itt a house-os lüktetések és a sérülékeny, ámbár magabiztos szövegek Chisholm karrierjében először egységes képet alkotnak harmincöt percen át. A csúcspont a másodiknak pakolt Blame It on Me-ben jön el, de az utánalévő tételek néhány kivétellel se adnak alább: a Good Enough fülbemászó refrénjét nem fogjuk lekaparni magunkról egyhamar, az Overload 80-as évekbeli diszkóját még Dua Lipa is megirigyelné magának, a végső End of Everything című lágy ballada pedig kiváló útravaló. Egyedüli tévesztés a túl drámaira sikeredett Escape, valamint a Here I Am se ér fel a hasonló című Who I Amhez. Egy második rész is tartozik hozzá, ami fizikailag jött ki három további dallal és még három remixszel.
A Z-generációs Madonna a mostanság divatossá vált diszkóműfajba csomagolta ellentétes című második stúdióalbumát, miközben erősen inspirálódott a pop nagyasszonyaitól. A Future Nostalgia nem egy popipart megváltó korong, inkább az énekesnő karrierjében lesz egy jelentős mérföldkő.
Cím: Future Nostalgia Előadó: Dua Lipa Kiadó: Warner Music UK Megjelenés: 2020. március 27. 11 dal, 37 perc
Miközben más előadók kénytelenek elcsúsztatni a megjelenéseket a szórakoztatóiparra súlyosan ható koronavírus-karantén miatt, addigra Lipa (az előzetes kiszivárgások miatt is) előrehozta a sajátját egy héttel. „Szerintem a dolog, amire most a legjobban szükségünk van, az a zene, kell a vidámság, meg kell próbálnunk látni a fényt” – magyarázta döntését. És milyen igaza van: a Future Nostalgia tizenegy tétele mind megállná a helyét a táncparketten. A címadó (Future Nostalgia) Kesha-féle flegma stílusával jól felvezet, de több nincs benne, az utána lévő, rádióból/lejátszási listákról ismert Don't Start Now már egy igazi lábat beindító nóta. A Physical nem csak a címében inspirálódott Olivia Newton-Johntól, a Cool meg Carly Rae Jepsentől. A Levitating együtt éneklős refrénje simán a nyár slágere lehetne, a White Town Your Womanjét felhasználó Love Again a szomorúdiszkóba nyújt betekintést, a Break My Heart pedig Lipa előző teljes kiadására is felkerültetett volna. A csúcsot a Kylie Minogue-os Hallucinate jelenti, amely tökéletes hidat épít a 80-as évek és napjaink zenéje között. Ezzel szemben az utolsó két szám nélkül is meglettünk volna: a Good in Bednél és a Boys Will Be Boysnál Lipa kifulladni látszik a buli hevében, pedig az egész lemez alig hosszabb fél óránál. De legalább ez a harminchét perc elég arra, hogy az amúgy karakteres, százból is felismerhető hangú Lipa a legtöbb előadónál lebukkanó bemutatkozás utáni visszaesés szakadékát lazán keresztülugorja.
Értékelés: 5/4
Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
A Spice Girls minden tagja jelentetett meg szólómunkákat is. A cikksorozat utolsó részében végigmegyünk Victoria Beckham, Geri Horner, Emma Bunton, Melanie Brown és Melanie Chisholm Spice Girlsön kívüli diszkográfiáján, annak kiemelkedő és rögös pillanatain. Ha lemaradtál volna az eddigi részekről, alább megtalálod a linkre kattintva.
Nem sokat várt Geri Halliwell azután, hogy kilépett a Spice Girlsből, így ő is volt az első, aki önálló lemezt adott ki. Felkérte az egykoron Spice Girlsszel is tevékenykedő Absolute-ot, hogy segítsenek neki a munkálatokban. (Ekkor a Spice Girls maradék négy tagja megtiltotta a producergárdának, hogy velük is dolgozzanak.) A végeredmény egy csipkelődő hangvételű debüt lett: ahol lehetett, Halliwell beszólt a csapatnak. A Look at Me kisfilmjében még Ginger Spice-ot is eltemeti, de a lemez címe (Schizö-phonic) is azt sugallta, hogy ő eddig más volt, és most magára talált. Megjelenése óta hárommillió példányban kelt el. Négy kislemez került le a kiadványról, amik közül a Mi Chico Latino, a Lift Me Up és a Bag It Up listavezetők voltak Nagy-Britanniában.
2001-re készült el a folytatással, a Scream If You Wanna Go Fasterrel, amelynek beharangozója a The Weather Girls It's Raining Menjének feldolgozása volt. A dal többek között Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban az első helyig kapaszkodott fel. Később a Bridget Jones naplójában is felcsendült.
A címadó tétel Halliwell első rockos nótája volt, amit a kritikusok dicsértek, azonban az addigi kislemezeihez képest alulteljesített, ugyanis nem került be a legjobb öt közé a hivatalos brit listán.
Halliwell 2002-ben zsűrizett a Popstars: The Rivals című tévéműsorban, ami egy másik lánycsapatot, a Girls Aloudot indította el a hírnév felé.
2004-ben kezdte felvezetni harmadik albumát a dance-popos, erősen Kylie Minogue-ot másoló Ride Ittal. Eredetileg Disco Sister lett volna az album címe, viszont az EMI később megváltoztatta a koncepciót dzsesszre, amit a közönség egyáltalán nem értékelt: az első héten alig ötezer darabot vettek belőle.
Halliwell 2013-ig felhagyott a zenei karrierjével, amikor is Ausztráliában kiadta a Half of Me-t, az azonban csúfan megbukott.
2016-ban egy korábban törölt lemeze Man of the Mountains címen kiszivárgott tizenhárom szerzeménnyel az internetre. 2017-ben volt még egy dala, az Angels in Chains, amelyet George Michael emlékére készített el.
Mel B
1998-ban a Spice Girls turnéjának közepén Melanie Brownt felhívta Missy Elliott, hogy lenne számára egy dal. Az I Want You Back még azon a nyáron megjelent Mel B neve alatt és Elliott-tal mint közreműködő. Ez volt az első szóló próbálkozás a Spice Girls egy tagjától (de nem az első album, amit ugye Halliwell adott ki). A brit kislemezlista első helyéig menetelt, de nemzetközileg nem lett sikeres.
Mialatt a Spice Girls szünetet tartott, Mel B 1999-ben felvette a Word Up!-ot, amely az Austin Powers 2 soundtrackjén kötött ki. 2000 szeptemberében (mindössze egy hónappal a Holler megjelenése előtt) bocsátotta ki debütáló szólóalbumának előfutárát, a Tell Me-t.
A főként R&B műfajú Hot (amelyért szinte ugyanazok a producerek feleltek, mint a Spice Girls utolsó albumáért) 2000. október 9-én jelent meg, de az utóhatása csalódáskeltő volt, mivel csak a huszonnyolcadik pozíciót tudta megszerezni. Napjainkig százezer darab fogyott belőle. Brown a gyenge eladási teljesítményt azzal magyarázta, hogy a rajongókat inkább a Spice Girls visszatérése érdekelte, minthogy meghallgassák a lemezét.
A Spice Girls feloszlása után folytatta a Hot népszerűsítését a Feels So Good című dallal.
Negyedik, egyben a hozzá tartozó album utolsó kislemezként a Lullabyra esett a választás, aminek klipjében az akkor hároméves lánya is feltűnt.
Nem sokkal később megvált tőle a Virgin Records, ő pedig filmes karrierbe fogott. Szerepelt a 2003-as drámasorozatban, a Burn Itben, a 2005-ös LD 50 Lethal Dose-ban, a Bohém élet filmes adaptációjában és az amerikai The Seat Fillerben Kelly Rowland és Will Smith mellett.
2005-ben újra kedvet kapott az énekléshez, és elkészítette az akusztikus L.A. State of Mindot, amely a legnagyobb bukásnak könyvelhető el a szóló spice girl-karrierek tekintetében: az AllMusic az évtized legrosszabb albumának nevezte azt, s alig ezerötszáz darabot értékesítettek belőle.
Brown 2007-ben táncolt a Dancing with the Starsban, ahol második lett. 2010-ben saját valóságshow-t kapott a Style Networkön Mel B: It's Scary World címen. 2011-től számos tehetségkutatóban zsűrizett: az ausztrál X Factorban (2011, 2012), az Australia's Got Talentben (2013), a szintén ausztrál The Voice Kidsben (2014), a brit X Factorban (2014), valamint az America's Got Talentben (2014–2018). Műsorvezetőként feltűnt az ausztrál Dancing with the Starsban és a brit Lip Sync Battle-ben.
2013-ban új dallal jelentkezett, méghozzá a Once in My Life-fal.
Melanie C
A spice girlök közül Chisholm maradt az egyedüli, aki nem szakította meg énekesi pályafutását. Először 1998-ban Bryan Adams Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendő számában, a When You're Gone-ban működött közre.
Egy évvel később, 1999. szeptember 27-én adta ki a punkos stílusú Goin' Downt, de az viszonylag hidegen hagyta az embereket (ahogyan a másodikként lekerült albumcímadó nóta is), ezért az októberi, bemutatkozó Northern Star is gyengén kezdett.
Az új évezred beköszöntével azonban Melanie C-hez bekopogtatott a dicsőség: a 2000-es Never Be the Same Again a TLC-s Lisa Lopesszel a lista csúcsára repítette őt, ahogyan a következő I Turn to You is folytatta a sikerszériát. Ezután a Northern Start újból kiadta, ami négymillió példányban talált gazdára, ezzel minden idők legkelendőbb szóló spice girl-lemeze lett.
2003-ban, egy évnyi huzavona után kiadta a rockos Reasont, majd szerződést bontott a Virgin Recordsszal, amiért rá akarták őt venni a stílusváltásra (állítólag fogyókúrára fogták volna). Megalapította saját kiadóját, a független Red Girl Recordsot, ahol első megjelenése a 2005-ös, még alternatívabb Beautiful Intentions volt. Erről a First Day of My Life Németországban az első number one-ja lett.
2007-ben a This Time-ot, 2011-ben a The Sea-t, 2012-ben a Stagest, legutóbb, 2016-ban pedig a Version of Me-t dobta piacra, de ezek már alig fértek be a top ötvenbe a brit albumeladási listán. A Stagesen található I Know Him So Wellben Emma Bunton is hallható.
A zenén kívül Melanie C 2015-ben az Asia's Got Talent zsűritagja volt. Jelenleg egyszerre két lemezen is dolgozik, továbbá Ázsiában turnézik.
Melanie C tizenkilenc év alatt egyedül hatmillió albumot és tizenhárommillió kislemezt adott el; többet, mint bármelyik csapattársa.
Emma Bunton
Emma Bunton 1999-ben énekelt a Tin Tin Out What I Am című dalában, amely a brit kislemezlista második helyére szorult vissza, ugyanis akkor az első helyet Geri Halliwell foglalta le a Bag It Uppal.
Debütálását 2001-re időzítette az A Girl Like Me-vel, amelyről a What Took You So Long? a legfelső pozícióban startolt a nyugat-európai szigetországban. A lemez felvételei párhuzamosan tartottak a Spice Girls Foreverével.
Az A Girl Like Me-ről még további két kislemez jelent meg: a Take My Breath Away 2001 augusztusában, a We're Not Gonna Sleep Tonight 2001 októberében. A kezdeti sikerek és a pozitív előrejelzések ellenére a lemez nem hozott kiemelkedő eredményeket, mivel Nagy-Britanniában alig százezer darabot adtak el belőle (a világon ez a szám körülbelül félmillió).
2002-ben Bunton újra felvette a kapcsolatot a Spice Girls egykori menedzserével, Simon Fullerrel, miután úgy érezte, hogy a Virgin Records nem támogatta őt kellőképpen. 2004-es albuma, a Free Me már Fuller cégénél került kiadásra. Stílusilag a 60-as éveket és a Motownt vette alapul, és egy duett is található rajta Luis Fonsival. 2005-ben az Egyesült Államokban is megjelent, ahol tizenhétezer darab kelt el belőle, míg Nagy-Britanniában egy kicsit jobban szerepelt, mint előző lemeze: a mutató körülbelül százötvenezer darab eladásáról tanúskodik.
A Free Me legsikeresebb dala a Maybe lett, amelyet Európában közkedvelten pörgettek a rádióállomások.
Még a Spice Girls nagy bejelentése előtt Bunton visszament a stúdióba, hogy felvegye harmadik – jelenlegi utolsó – albumát, a Life in Monót. Erről az 1964-es Downtown átmunkálása a harmadik, de az album csupán a hatvanötödik helyig jutott.
Bunton 2006-ban a Strictly Come Dancing versenyzőjeként a harmadik lett. 2009-től a Heart London nevű rádió reggeli műsorát vezeti. 2010-ben és 11-ben a Dancing on Ice, 2013-ban a Your Face Sounds Familiar, 2017-ben pedig az amerikai Boy Band zsűriszékében ült, utóbbinak a győztese a fiúkból álló In Real Life lett. Bunton 2018-ban bejelentette, hogy szerződést kötött a BMG-vel, és 2019 elején, tizenhárom év után új anyagot készül megjelentetni.
Victoria Beckham
A Spice Girls tagjai közül Victoria Beckham volt az utolsó, aki szólókarrierbe kezdett, és ő is az egyedüli, akinek csak egyetlen egy albuma jelent meg, valamint akinek nem volt egy number one-ja sem Nagy-Britanniában, viszont minden kislemeze top tízes lett.
2000 augusztusában a True Steppers Out of Your Mindjában énekelt Dane Bowersszel együtt, ami ugyan csak a második helyezéssel érhette be, de a legnagyobb első heti eladást produkálta a Spice Girls első szólói közül körülbelül száztizenötezer darabszámmal.
2001-ben kezdett el Beckham a debütálóanyagán dolgozni, amikor már a többi spice girl jelentkezett saját dalokkal. A Not Such an Innocent Girl 2001. szeptember 17-én jelent meg, és a hatodik lett a kislemezlistán. Két hétre rá, október 1-én már a cím nélküli bemutatkozó album húzta a boltok polcait, ami a negatív fogadtatás ellenére is a tizedik helyen chartolt, és százezer példány kelt el belőle.
2002-ben még egy kislemez megjelent a Victoria Beckhamről, az A Mind of Its Own, amely szintén egy hellyel csúszott lejjebb a legfelső öttől.
A lemez népszerűsítése után Beckham – akárcsak Emma Bunton – Simon Fuller cégéhez szerződött, és a Telstar Records gondozásában kezdett el dolgozni második albumán második terhessége alatt. Később úgy döntött, hogy duplalemezt készít az egyiken urban hatású, a másikon pedig elektropopos dalokkal. A This Groove és a Let Your Head Go egyszerre jelentek meg, s a harmadik pozícióig vonultak. Ugyanakkor a kiadó nem volt túlzottan boldog, mivel szerintük az R&B-s dallamok nem fért össze Beckham egykori stílusával.
Az albumot még egy kislemez előzte volna meg, ám 2004-ben a Telstar Records csődbe ment. A befejezetlen album felkerült az internetre; a dalok közül a Resentmentet Beyoncé szerezte meg magának a 2006-os B'Dayre.
Miután Beckham kénytelen volt feladni szóló törekvéseit, a divatipar felé fordult. Első kollekciója, a VB Rocks a Rock & Republicnál került forgalmazásra. 2006-ban hozta létre a dvb Style nevű farmermárkáját, 2007-ben saját nevével fémjelzett szemhéjfestékeket dobott a piacra, majd a férjével, David Beckhammel együtt parfümöket is értékesített. Jelenleg a Victoria Beckham a világ egyik leggyorsabban növekvő luxus-divatcége.
A Spice Girls hatása a popkultúrára
Noha a Spice Girls már tizennyolc éve nem aktív, és karrierjük legszebb időszaka is csupán két évig tartott, a hagyatékuk kitörölhetetlen marad. A tagok debütálásukkor a húszas éveik elején jártak, ezzel egy új, fiatalabb generációnak törtek utat: érkeztek a tinisztárok, mint az NSYNC, Britney Spears, Christina Aguilera, a Destiny's Child,... stb. Nagy-Britanniában példájukra sorra alakultak meg a lánycsapatok, mint a Girls Aloud, a Sugababes, az Atomic Kitten és a vegyes felállású bandák, mint a Liberty X vagy az S Club 7 (ez utóbbit Simon Fuller irányította), de Európában is számos ország szerette volna megalkotni a saját Spice Girlsét, például Németországban a No Angels vagy az íreknél a B*Witched aratott sikereket. A Spice Girls körüli partnercégek jelentősen növelték a csapat népszerűségét, utánuk számos előadó adta az arcát különböző cégek termékeihez, és teszik azt a mai napig. Ehhez köthető az az intenzív médiafelhajtás is, ami őket kísérte: sztárok voltak, a paparazzók egyfolytában a nyomukban jártak. A Spice Girls a divat terén is maradandót alkotott extravagáns megjelenéseikkel: színes ruhák, óriási lábbelik és furcsa frizurák jellemezték kinézetüket, s évekkel elteltével olyan popsztárok vették fel a stílusukat, mint Christina Aguilera, Lady Gaga vagy Katy Perry.
A Spice Girls alig négy év alatt 85 millió lemezt adott el világszerte. Stúdióalbumaik négyszer gyémánt-, körülbelül hetvenszer platinaminősítést értek el.
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a zenei történetekről!
Mark Ronson és Miley Cyrus édeskeserű dala olvad a fülben, miközben ripityára töri a szívet.
A Miley Cyrus-jelenségről hosszú sorokat lehetne írni, de dióhéjban annyit, hogy az évtized közepén a kisasszony úgy döntött, hogy a vadóckodást egy határig és azon túl is kitolja, azonban később rájött, ez így már túl sok volt (lenyilatkozta, hogy ki nem állhatja a Wrecking Ballt). Előző, countryval pezsdített albuma nem igazán izgatta fel a közönséget; több kritika érte őt afelől, hogy nem lehet megállapítani, melyik az ő igazi énje. Az Uptown Funk-os Mark Ronsonnal összeállva az egykori Disney-csillag halad a farmerzene kijelölt ösvényén: a countryval kevert, alapjában diszkós Nothing Breaks Like a Heartban már fesztelenül adja át a stílust, ami valahol a Bangerz és a Younger Now között található meg. Mindketten szerzőkként is jegyezve vannak a kreditekben, de az oroszlánrésze Ronsont illeti (hiszen ez az ő dala elsősorban), aki tavalyi válása után azt mondta, hogy a zenéje másabb irányokat fog venni, és ezt észre lehet venni, Cyrus személyében pedig emberére talált.
Értékelés: 5/4
Cím: Nothing Breaks Like a Heart Előadó: Mark Ronson featuring Miley Cyrus Kiadó: Sony Music Megjelenés: 2018. november 29. 3 perc
Calvin Harris sikere óta Nagy-Britanniában megnövekedett az egy DJ-re jutó slágerek száma. Jax Jones 2017-től hányja magából a dalokat különböző előadókkal összeállva, ezek kerültek most lemezre.
A 2016-os, kegyetlenül dallamos You Don't Know Me amolyan sleeper hitként indította be mind Jones, mind a közreműködő RAYE pályafutását egy évvel később. A már szolidabban feltunningolt Breathe Ina Wroldsennel szintén ismerős lehet a rádióból (nálunk momentán vezette a hivatalos lejátszási listát), ami viszont a felhozatalból kevésbé ismert, az a House Work. Ez volt Jones első toplistás szerzeménye a szigetországban, de mégse sikerült berobbanni vele, feltételezhetően az éjszakai kluboknak szánt stílusa miatt. Ebből származik a What you gon' do? kifejezés, amit a DJ minden egyes szerzeményébe belefűz. Az EP-vel egyszerre jelent meg a Years & Years-es Play kislemezes formában, amely nyilvánvalóan újabb siker lesz Jones számára. A Demi Lovatóval és Stefflon Donnal elkészített Instruction annyira felpörgeti a hangulatot, hogy a meghallgatása után még többet akarunk, de sajnos ez az utolsó tétel rajta, viszont a Snackset sokszor előszedhetjük nassolás céljából, mert egyszerűen kiváló.
Értékelés:
Cím: Snacks Előadó: Jax Jones Kiadó: Universal Music Megjelenés: 2018. november 28. 6 dal, 19 perc
A londoni bázisú Chlöe Howlt tizennyolc évesen már a következő Lily Allenként emlegették, pedig hangban ő inkább Joss Stone mása (de akár Adele is szóba jöhet). Új EP-jét, a Worköt hallva kiadói háttér nélkül is remekül boldogul.
Ráadásul úgy, hogy a színvonal folyamatosan emelkedik, még ha a tavalyi Do It Again után kérhettük volna tőle, hogy azt ne csinálja újra. A középlemezt felvezető Work nyers és kevésbé szájbarágós, mint sok más sláger e cím alatt, majd a 23-ben levetkőzi fitymálós stílusát, és huszonhárom évesen azon kesereg, hogy régen minden jobb volt. Howl öt év alatt olyannyira meggyúrta az elektropopot, hogy mostanra már egy érettebb szakaszba ért a munkássága. Noha a Losing Sleep és az Out of Luck kissé túl lettek effektezve a szintetizátorral, elődöt nem a brit, hanem inkább a skandináv oldalról kellene keresni (konkrétan Robynt).
Értékelés:
Cím: Work Előadó: Chlöe Howl Kiadó: saját kiadású Megjelenés: 2018. november 29. 4 dal, 15 perc
A koszovói-brit Rita Ora hat évet ült második (Amerikában a debütáló!) lemezén, ám még mindig nem keltek ki a kiforrottságra utaló tulajdonságok. A Phoenixet csak Rita Ora karaktere húzza ki az érdektelenségből.
A túl sok stílust egybegyúró bemutatkozás, az ORA egy furcsa hibridje volt Rihanna akkori albumainak. Egykori mentora, JAY-Z soha nem rejtette véka alá, hogy a barbadosi csillag utánpótlásának szánta Orát (pont akkor indította őt útjára, amikor Ririvel nézeteltérése támadt), holott az Egyesült Államokban még azzal az R.I.P.-vel sem tudott betörni, amit eredetileg Drake Rihannának írt. Ezután Ora megelégelte a másodszerepet, megszabadította magát a Roc Nationtől, átigazolt az Atlantic Recordshoz, és próbált kirepülni a rávetődött árnyék alól.
Eleinte sokan azt remélték, hogy egyből meg fogja találni a saját hangzását, de a reklámra többet költöttek, mint a tényleges munkálatokra: egyszerre akarták őt laza R&B-s csajként, elektropop-dívaként és rockszenzációként eladni. A folytatásnál gondolhatnánk, hogy a maga köré gyűjtött embereivel már sikerült megalkotnia az imázsát, azonban Ora megint esszencia nélkül akar bizonyítani, habár mostanra eldöntötte, hogy az elektronikus irányzat az ő terepe. A számokat egymásután végighallgatni olyan, mintha ez a kiadó se tudna mit kezdeni vele, inkább a producerekre bízzák a sorsát, hátha ők össze tudnak hozni neki valami jövőbeli sikert. Pedig Ora személyisége vibrál, csak képtelen kibontakozni a muzsikai kötöttségektől.
A Phoenix két verzióban kapható, s ezúttal is a deluxe-szal járunk jobban (egyébként érdemes megvenni, mert dobozos csomagolásban adják), mert az előzetesen megjelent kislemezes dalok kivételével csak öt új szerzeményt kapunk a sztenderd kiadáson, rajta többek között A szabadság ötven árnyalata soundtrackről áthozott For You-val Liam Payne-nel, valamint az Avicii nevével fémjelzett Lonely Togetherrel. A korong az Anywhere-rel indít, amellyel Alesso nagyon ráérzett az énekesnő kvalitásaira, de a DJ-producer csak egyszer van jelen a kiadványon, tehát a következőkben ne számítsunk ehhez hasonlóra. További néhány darab még szintén megfelelő: Ora az Only Want You-t keresztülragyogja hangjával (ez potenciális kislemezmatéria), előtte még kisebb kilengéseket leszámítva a Let You Love Me is kellemes, később a Julia Michaels-es Keep Talking a legjobbat hozza kollaborációk tekintetében, a Hell of a Life vonósokkal megtámogatott utolsó fél perce minőségi munka, a kibővített változaton meg a Cashmere-t találhatjuk kedvencnek. Ed Sheeran a Your Songot cipelte ide, ami valójában jobban mutatott volna a saját katalógusában, mivel Ora látszólag kényelmetlenül érzi magát benne. A hobbibiszexuális, három kolléganővel (Charlie XCX-szel, Bebe Rexhával és Cardi B-vel) együttműködött Girls a nagy áttörés lehetősége lett volna odaát, ám a felháborodott reakciók után mindenki el akarta felejteni eme törekvéseket. Talán ha a demóban vendégszerepelt MØ-val és Starrah-val hozták volna ki, akkor kevésbé tűnt volna hatásvadásznak. A sokak által várt rudimentalos Summer Love csalódáskeltő lehet, mivel mérnöki oldalról hiányzik belőle a húzóerő. A többi szám jobb esetben középmezőny – kivéve a partikelléknek szánt, ütős Lonely Togethert, amely amúgy nem is Ora dala, emiatt érthetetlen, mit keres itt –, szóval a Rihanna-i (f)elsőrendűség csak egy következő korongon jöhet el.
Értékelés:
Cím: Phoenix Előadó: Rita Ora Kiadó: Atlantic Records Megjelenés: 2018. november 23. 12 dal, 40 perc / 16 dal, 55 perc
A Little Mix nevű brit csajbanda az X Factor-győzelmük óta egy év kihagyást leszámítva minden novemberben adott ki lemezt. Az LM5 már az ötödik a sorban. És az első az RCA gondozásában.
Nem lőttem félre, amikor a Woman Like Me-nél azt írtam, hogy a Little Mix lányai továbbállnának Simon Cowell cégétől, a Sycótól. Állítólag ez nem volt tudatos döntés, mivel menedzsmentjük az RCA Recordsszal jutott megállapodásra, ezért kénytelenek voltak váltani. De az LM5-ot még a Syco felügyelte.
A csapat ezek után valószínűleg nem fogja olyan szédületes ütemben szállítani az új dalokat, mint eddig, mert az esztendőkénti (és kizárólag karácsony közeli) megjelentetések csak a Syco sajátossága (lásd még One Direction vagy Fifth Harmony). Ilyenkor az egyszerű zenei fogyasztó felteheti a kérdést: egy év alatt mit lehet összehozni? Elsősorban olyat, ami kézről kézre vándorolt, és végül náluk kötött ki. Ilyen a már említett, Jess Glynne és Ed Sheeran által szerzett Woman Like Me, amely nem több egy mezei slágernél. (Rosszízű pletykák szerint nem is akarták azt rögzíteni, plusz a kiadó Cardi B-t rakta volna be melléjük Nicki Minaj helyett.)
A lemez a legkülönbözőbb stílusokat teríti ki, és csak kapkodjuk a fejünket, miként lépnek egyikről a másikra: a Ricky Martint idéző, füstös latin (Love a Girl Right) után egy akusztikus gitárt megszólaltató siratót (Told You So) hallhatunk, de van olyan is, amikor egy dalon belül a spanyolos ritmusokat Girls Aloudra (vagyis a Sound of the Undergroundra) hajazó betétre cserélik le (Wasabi). A tagokat a latin pop egyébként a korábbiakhoz képest még inkább a hatalmába kerítette (talán ez a tavalyi, CNCO-val közös Reggaetón Lento után nem meglepetés).
Továbbra is hangot adnak a női erőnek (egyenjogúságnak, önelfogadásnak, testvériségnek, stb.), azonban a téma köré gyűjtött mondanivalót most némileg hiányos. Mint például a Joan of Arc vagy a Strip, melyek mind szövegben, mind hangzásban szarkasztikusak, ám tanácsot kérhettek volna Christina Aguilerától, hogyan kellene ezt jól csinálni. Mindenesetre dicséretes, hogy habár az LM5 egységesnek egyáltalán nem, viszont annál változatosabbnak mondható, mégis a szerzemények a maguk módján többé-kevésbé működnek. Ettől még nem fogja megváltani a popvilágot – a deluxe verzió számai amúgy is rontanak az összképen –, de fényévekkel jobb, mint az amerikai oldalon rivális, éppen szünetet tartó Fifth Harmony bármelyik műve.
Értékelés: 5/3
Cím: LM5 Előadó: Little Mix Kiadó: Syco Records Megjelenés: 2018. november 16. 14 dal, 44 perc / 18 dal, 56 perc
Dido néha felébred téli álmából, hogy új zenével lepje meg a nagyérdeműt. Hat év utáni első albuma, a Still on My Mind márciusban kerül digitálisan és fizikálisan is elérhetővé, az első felvezető a Hurricanes formájában pedig már meghallgatható.
Az anyai ágról francia, apai ágról ír, egyébként meg angol nemzetiségű énekesnő a 2000-es éveket tősgyökeres európai lévén az Egyesült Államokban is kimaxolta, ahol első két albuma a top ötbe került, ám utána egy Adele nevű importelőadó átvette megüresedett helyét a listákon. Ennek ellenére Dido nem akarja visszaszerezni régi státuszát mindenféle kicicomázott szerzeménnyel, hanem önmagához hűen a melankóliát vette célba. És elsőre beletalál a közepébe.
A Hurricanes akusztikus gitárral kezd, ami mezzoszopránjának enged teret, majd – ahogy az a címből is kikövetkeztethető – két perc környékén elektronikus alapokkal megtarkítva lecsap a nyugalomra a hurrikán. Amint a természeti csapás továbbáll, vihar utáni csendként eleinte Dido hangszeres háttér nélkül énekel, később bekúszik egy lágy beat, végül pedig ugyanúgy gitárral záródik. A nóta elegánsan zűrzavaros, amolyan művészi és grandiózus; kiismeri a hallgató lelkét és leköti a figyelmét. Emiatt a Hurricanes az év egyik legjobb felvétele.
Értékelés:
Cím: Hurricanes Előadó: Dido Kiadó: BMG Megjelenés: 2018. november 12. 5 perc
Nincs még egy olyan lánycsapat, ahol annyi tagváltás ment volna végbe, mint a brit Sugababesben. A formáció hét éve nem aktív, miközben az eredeti tagok (Keisha, Mutya és Siobhan) próbálják visszaszerezni a jogokat a mostaniaktól (Amelle-től, Heiditől és Jade-től), hogy helyettük vigyék tovább a csapat hagyatékát. Nos, erre a visszatérésre úgy tűnik, még várnunk kell, viszont itt az ideje feleleveníteni egy évtizedes karrierjüket a 2000-es One Touch-tól a 2010-es Sweet 7-ig. Mint más listáknál, itt sem számított a greatest hits, tehát az Overloaded: The Singles Collection nem került rangsorolásra, de minden más igen!
Sok kritika érte a Sugababest, amiért egyetlen eredeti tag nélkül is folytatták. Fekete csaj-poszton az eurovíziós Jade Ewen váltotta Keisha Buchanant, aki az első kislemez után hagyta ott a csapatot nézeteltérésekre hivatkozva, ennélfogva Ewennek volt ideje Buchanan részeit felénekelni. Buchanan jókor pattant le, mivel legutolsó albumuk egyben a leggyengébb is. A Sweet 7-ben semmi egyéniség nincs, a dalok többsége vicckategória. Például a Get Sexy a 90-es évek legnevetségesebb szerzeményét, az I'm Too Sexyt dolgozza fel, aztán ott van a Miss Everything Sean Kingstonnal is... ez most komoly?! Amiket érdemes lepörgetni... About a Girl, No More You, She's a Mess Hanyagolhatók... Get Sexy, Wear My Kiss, Thank You for the Heartbreak, Miss Everything
6. Catfights and Spotlights (2008)
Catfights and Spotlights
Alig, hogy lefutott a Change, a Sugababes máris piacra dobta ötödik lemezüket, ami az erőt fitogtatós cím ellenére nem okozott hajtépést előadói oldalról – viszont a közönség foghatta a fejét miatta. Akkoriban a szigetországban a soul nagyon menőnek számított, ezért hát a Sugababes is belevetette magát a stílusba. Csak nem tudni, miért. Az egész album bűzlik az izzadságszagtól, mert a tagok szenvedtek a gospelben gyökerező műfajjal: a No Can Do nem volt egy rossz rádiós sláger, csak aránylag unalmas, viszont a Sunday Rain már felettébb átesett a palánkon, ahogy a lemez hátsó feléről könnyen megállapítható, hogy tudnak ők ennél jobbat is. Amiket érdemes lepörgetni... No Can Do, Side Chick, Can We Call a Truce Hanyagolhatók... Sunday Rain, Beware
5. Three (2003)
Three
A 2002-es Angels with Dirty Faces egyenesen a slágerlistákra csúcsára repítette a triót, emiatt minél hamarabb ki kellett jönniük egy friss lemezzel. De persze a gyorsaság – mint ahogy az többször, másoknál is előfordult már – a minőség rovására ment. A single-ök tudatosan ki lettek választva, mert az összes baromira jó (a Caught in the a Momentben Heidi Range kapta meg a refrént, erre azóta se volt nagyon példa, a Too Lost in You pedig pályafutásuk egyik fénypontja [a sok közül]), csakhogy a lemez egésze már nem ér fel az élbolyba: a We Could Have It All és a Conversation's Over úgy hangzanak, mintha az Angels with Dirty Faces b-oldalának részei lennének, de ezek még nem annyira elviselhetetlenek, mint a Nasty Ghetto. Amiket érdemes lepörgetni... Hole in the Head, Caught in a Moment, Too Lost in You Hanyagolhatók... Situation's Heavy, Nasty Ghetto
4. Change (2007)
Change
A változást hirdette a 2007-es LP, azonban az elmaradt rajta, ugyanis az addigi dalszerzőikkel készítették el következő, popba burkolózó anyagukat. A Change volt az első teljes lemez az új lánnyal, Amelle Berrabah-val, aki itt nagyobb teret kapott, mint a Taller in More Ways újrakiadásán. Például a My Love is Pink tőle a legerősebb, ezzel szemben az összes ballada elhasal a korongon: a Back When és a Mended by You legszívesebben lelöknék magukat a tizenkét számos dallistáról. Amiket érdemes lepörgetni... My Love is Pink, About You Now, Denial Hanyagolhatók... Back When, Surprise, Mended by You
3. Taller in More Ways (2005)
Taller in More Ways
2005-ben a Push the Buttont nem lehetett elkerülni, hiszen Európa-szerte is a csapból folyt, így aztán a Taller in More Waysért is kapkodtak az emberek. Miután Mutya Buena kivált, rekordidőn belül pótolták őt Amelle Berrabah-val, akinek a hangját kicserélték Buenáéval, és az átdolgozott anyag négy hónappal később az eredeti megjelenése után máris a boltok polcain volt (Spotify-on csak ez a verzió érhető el). De azért az eredeti az igazi, mert ez volt a Sugababes a legsikeresebb felállásukkor. A Taller in More Ways igazi lánycsapatos popmuzsika lüktető betétekkel és valami megmagyarázhatatlan nyersséggel – azóta se adtak ki ehhez hasonlót. Amiket érdemes lepörgetni... Push the Button, Follow Me Home, 2 Hearts Hanyagolhatók... Ugly, Obsession
2. One Touch (2000)
One Touch
Ki mondhatja el magáról, hogy egy tizennyolc éves bemutatkozás katalógusának egyik legjobbja? Az első felállás csak egy albumot élt meg, de legalább időtállót alkottak együtt. A zenei szakértők imádták, és sejthető volt, hogy a cukorbabák hamarosan Nagy-Britannia elitcsapatai közé fognak tartozni – még ha a One Touch nem teljesített kiugróan, emiatt a London Records is megvált tőlük –, ugyanis eklektikusan az undergroundból húzták fel a stílusukat, és fiatalkoruk ellenére (13 évesek voltak, amikor leszerződtek) ők írták a számaikat. A One Touch nem feltétlenül popos, de nem is alternatív; megtalálja a középutat a két véglet között.
Amiket érdemes lepörgetni... Overload, Just Let It Go, One Foot In Hanyagolhatók... Same Old Story, Real Thing
1. Angels with Dirty Faces (2002)
Angels with Dirty Faces
A One Touch után kiadó nélkül maradt az akkori duó (Buchanan és Buena), viszont nem sokkal később az Island Records lecsapott rájuk, és az Atomic Kittenből áthozta az akkor 19 éves Heidi Range-et Siobhán Donaghy kihűlt helyére. Aztán elindultak az emelkedőn, sikerük nemcsak kereskedelmileg mutatkozott meg, hanem a második album arculatán is: az Angels in Dirty Faces már a pop irányába mozdult el, de legbelül megmaradt ugyanaz a kísérletezős hangzás: például a Round Roundért crossover producerek feleltek, de a szövegét az akkori legnépszerűbb producer, Brian Higgins írta, szóval minden oldalról csordogált bele valami. Amiket érdemes lepörgetni... Round Round, Shape, Stronger Hanyagolhatók... Virgin Sexy
Cheryl Tweedy, Cole vagy Fernandez-Versini most már csak simán Cheryl a Girls Aloudból kiválva mentorkodott az X Factorban, majd azzal párhuzamosan szólókarrierbe kezdett. Az elmúlt négy évet a színpadtól távol töltötte, ugyanis világra hozta első gyermekét, majd kiadta fia apjának, Liam Payne-nek az útját. Új dalát a szakítás ihlette.
Az énekesnő régi tagtársával, Nicola Robertsszel dolgozott, majd leszerződött a független 3 Beat Recordshoz. Tehát elvileg mostantól csekély felügyelet mellett, vagyis kiadói elvárások nélkül tevékenykedhet. Igen ám, de ő addig volt popsztár, ameddig a fejesek úgy akarták: a Love Made Me Do Itból hiányzik az a plusz, ami az átlagosnál feljebb lökné őt. Vagy amivel kevésbé tűnne elveszettnek.
A dal egyébként nem rossz, de felvezetői szerepben gyenge. A The Invisible Men producertrió ebben az évtizedben jócskán alulteljesít minőség tekintetében, és Cherylt se a legjobb dallamokkal halmozták el. A hiányos produkció a személyes szövegnek enged utat, amiben a sztár suckernek nevezi magát, amiért bedől minden fuckernek. A szerzők között Cheryl és Roberts mellett ott van Natasha Bedingfield is, valamint további(, irdatlanul sok) öt ember, akik talán egy slágert raktak le az asztalra (jelenleg első az iTuneson), de a tűz már alig pislákol Cheryl körül.
Értékelés:
Cím: Love Made Me Do It Előadó: Cheryl Kiadó: 3 Beat Records Megjelenés: 2018. november 9. 3 perc
2000-ben a Spice Girls már csak négy tagból állt, és harmadik stúdióalbumukat tervezték piacra dobni. Ez idő tájt mindegyikük a saját karrierjét is építgette (volt, aki már egyedül is megmutatkozott), emiatt a végén szétszéledtek. A bejegyzés egészen napjainkig követi a Spice Girls történetét. Ha lemaradtál volna az eddigi részekről, alább megtalálod a linkre kattintva.
1998 végén Melanie Brown és Victoria Beckham (Adams) bejelentették, hogy áldott állapotban vannak. 1999 februárjában Brown egy kislánynak, egy hónappal később Beckham egy kisfiúnak adott életet. Eközben Melanie Chisholm felvette első szólóalbumát, a Northern Start, valamint Emma Bunton közreműködött a Tin Tin Out What I Am című dalában.
1999 nyarán kezdték el felvenni harmadik, egyben utolsó lemezüket, a Forevert korábbi szerzőtársaikkal, Richard Stannarddel és Matt Rowe-val. Érettebb hangzást szerettek volna a tető alá hozni, ezért olyan amerikai producerekkel is együtt dolgoztak, mint Terry Lewis, Jimmy Jam, Rodney (Darkchild) és Fred Jenkins. „Mindig is jobban szerettünk Minneapolisban dolgozni – mesélte Jam. – De a körülmények úgy adták, hogy azt gondoltuk,»Dolgozzunk ott, ahol az előadó kényelmesen érzi magát.«. Ürügyre volt szükségünk, hogy Londonba látogassunk, mert oda azelőtt még nem jutottunk el. Öt dalt vittünk magunkkal, amikről azt gondoltuk, hogy jó lesz, és amelyek közül a Girls kettőt választott ki. Megvoltak a dallamok. Leültünk a szobába egy CD-lejátszóval, újra és újra hallgattuk a felvételt, a tagok pedig időnként előjöttek egy sorral, énekkel vagy valamivel. Nagyon együttműködők voltak. [...] Mindenkinek volt egy darab papírja, és mindenki mondott egy sort, valahogy így oldottuk meg.” Akárcsak Jimmy Jam és Terry Lewis, úgy Darkchild is a brit fővárosba érkezett testvérével, Fred Jenkinsszel és LaShawn Danielsszel. „Emlékszem, hogy szuperizgatottak voltunk. Mi mindig is szerettünk olyan emberekkel dolgozni, akik a siker csúcsán voltak, és le voltunk nyűgözve a Spice Girls történetétől” – mondta Fred Jenkins. 1999 szeptemberében egyéb elfoglaltságok miatt megállt a projekt, de decemberre egy visszatérő turné volt betervezve, a nyolc koncertből álló Christmas in Spiceworld, ahol a Spice Girls három új szerzeményt is előadott, méghozzá a W.O.M.A.N.-t, a Right Ya Backet és a Hollert: a W.O.M.A.N. hivatalosan sohasem jelent meg, mert tinipopos műfajú, és a turné után az R&B felé terelték a lemez milyenségét, a Right Ya Backet végül átdolgozták Darkchilddal, viszont a Holler ekkor már kész volt, és később kislemezként is elérhetővé vált.
2000: Forever
2000-ben mindegyik spice girl önállóan is szeretett volna érvényesülni, emiatt a Foreverre nem jutott elég idő, így egy évbe telt mire elkészült. Miután Stannardnek és Rowe-nak búcsút intettek, Darkchilddal fejezték be a dalokat júliusban.
A Spice Girlsnek még ekkor se volt menedzsere, és a kiadó A&R-munkatársa is távol tartotta magát a munkálatoktól. Később a Virgin Records elégedetlen volt a kész anyaggal: „Sajnos, egész idő alatt a karakterek és a Spice Girls íze elveszett a csúcsszuper amerikai producerek által. Ahelyett, hogy még nagyobbá, jobbá és fontosabbá tették volna őket, valahogy úgy éreztem, hogy az életerő eltűnt belőlük” – mesélte Ashley Newton, az A&R-es.
Az első kislemez a dupla oldalú Holler / Let Love Lead the Way volt 2000. október 23-án. A brit lista csúcsán debütált hat nappal később, ezzel a Spice Girls a kilencedik number one-ját tudhatta magáénak.
A Forever 2000. november 1-én jelent meg Japánban, november 6-án az Egyesült Királyságban, 7-én pedig az Egyesült Államokban.
A Forever borítója
Az eladási számok bukást mutattak: a szigetországban a második helyen debütált és csupán tíz hétig maradt a listán, míg az USA-ban még rosszabbul teljesített, mivel csak a harminckilencedik helyig jutott. Világszerte 4 millió darabot adtak el belőle, ami nem rossz, de az eddigi korongok mind 20-20 millió fölött találtak gazdára, ennélfogva nem lehetett azt sikerként értékelni, arról nem is beszélve, hogy hazájukban Chisholm szólóalbumából háromszor annyi kelt el, mint a Foreverből.
2000 decemberében bejelentették, hogy a Spice Girls szünetet fúj, hogy mindenki szólózhasson. Hivatalos különválásról nem volt szó soha, de a Spice Girls hét évig inaktív maradt, azóta pedig új albumot nem készítettek.
2007: Greatest Hits
Többévnyi pletykálkodás után a Spice Girls 2007. június 28-án hírül adta, hogy decemberben világ körüli turnéra indulnak. Geri Halliwell is visszatért a csapatba. A jegyek a londoni dátumokra harmincnyolc másodperc alatt elfogytak, így további hat koncertet ütemeztek be. 2007. november 5-én jelent meg eddigi utolsó kislemezük, a Headlines (Friendship Never Ends), amelyet régi slágergyárosaik, Stannard és Rowe írtak velük együtt, és a Wannabe szövegét is felhasználták hozzá. A dal első válogatásalbumukra, a Greatest Hitsre került fel egy másik új szerzemény, a Voodoo kíséretében.
A The Return of Spice Girls elnevezésű turné 2008. február 26-án ért véget Torontóban. Ázsiai, dél-amerikai, afrikai és ausztráliai dátumok is be voltak tervezve, de ezek először törölve, majd angliai dátumokkal lettek helyettesítve.
2012: Viva Forever! és az Olimpia
2010-ben hozzáláttak a Spice Girls-musical, a Viva Forever! előkészületeihez. A darabban a Spice Girls slágerei csendültek fel, ezenkívül Geri Halliwell és Melanie Chisholm egy-egy szólódala is helyet kapott benne. 2012. június 16-án mind az öt tag részt vett a sajtótájékoztatón, amit a St. Pancras Renaissance London Hotel rendeztek meg. A szálloda tizenhat évvel azelőtt a Wannabe videoklipjének helyszínéül szolgált. 2012. december 12-én tűzték műsorra az előadást, ám mindössze hat hónapig lehetett megnézni, mivel az negatív visszajelzéseket kapott és az érdeklődés is csekély volt iránta. Az utolsó show-n a csapatból csak Melanie Chisholm és Emma Bunton tűnt fel a közönségsoraiban.
2012. augusztus 12-én a Spice Girls újra színpadra lépett egy medley (a Wannabe és a Spice Up Your Life) erejéig az Olimpia záróceremóniáján, ami a legnézettebb pillanata volt az egész sporteseménynek.
A Spice Girls az Olimpián (BT)
2016–2018: GEM és második visszatérés
A Wannabe huszadik évfordulójára Geri Halliwell, Emma Bunton és Melanie Brown bejelentették, hogy hárman folytatják tovább a Spice Girlst GEM név alatt. A trióból nem lett végül semmi, mivel Halliwell terhes lett, s nem sokkal később szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy mind az öt tag csatlakozna egy újabb koncertsorozathoz.
2018 februárjában Victoria Beckham megosztotta Instagramon, hogy a Spice Girls harmadjára is összeállt, és hogy Simon Fuller ismét a menedzserük. Részletek csak 2018. november 5-én kerültek napvilágra, miszerint a Spice Girls Beckham nélkül hat show-t fog adni 2019-ben Nagy-Britanniában. A turnéjuk címe Spice World - 2019 UK Tour.
A Spice World - 2019 UK Tour posztere
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a zenei történetekről!
Karácsonyi albumokat gyártani mindig is megtérülő befektetés volt, legalábbis lesz mit a plázáknak lejátszani a téli (őszi?) időszakban. Ezen a héten több népszerű előadó is piacra dobott bejglikészítéshez alkalmas háttérzenét: John Legend, Gwen Stefani és a Pentatonix mellett Jessie J hozza el a legmeghittebb ünnepet LP formájában.
A This Christmas Day Jessie J második idei albuma a májusban megjelent, négyrészes, közel kínos R.O.S.E. után. Azért a tizenegy dalból álló új lemez listájára ránézve se várhatunk egy egetrengető alkotást, bár ez a stílusból adódóan amúgy is csak nagyon nehezen volna lehetséges.
Egyetlen egy olyan tétel van rajta, ami saját, voltaképpen a címadó This Christmas Day, melyben túlontúl csordul a szeretet („Tudom, hogy látsz mosolyogni, visszafojtom a könnyeimet / Csak semmi sem hasonlítható ahhoz, hogy ezt nélküled osztom meg”). Majdnem a teljes anyagra jellemző, hogy a zenei aláfestés hézagos, vagyis zsúfoltabbá lehetett volna tenni több csilingeléssel annak érdekében, hogy a karácsonyi hangulat még jobban átjöjjön, mert néhányszor nem érződik többnek egy sima dzsesszalbumnál. A nyitó Santa Claus Is Comin' to Town első fél perce értelmetlenül lelassított, ha az elejét a producerek levágták volna róla, akkor egy jó kis feldolgozást kapnánk. A még jobban dzsesszesített Man with the Bag nagyon betalál, az énekesnő erőteljes hangjához nagyon jól passzolnak e műfaji ritmusok, viszont az utána lévő Rockin' Around the Christmas Tree rétegei szétcsúsznak, amit a szaggatott Rudolph the Red-Nosed Reindeer / Jingle Bells se tud helyrerakni. A zongorával megtámogatott Let It Snowból ugyan hiányzik az ünnepiesség, de azért egészében jó lett, a White Christmas hasonló nótát fúj, mint a This Christmas Day, csak elviselhetőbb a kimenete, a Silent Night második fele pedig egyszerűen mesés.
Értékelés:
Cím: This Christmas Day Előadó: Jessie J Kiadó: Republic Records Megjelenés: 2018. október 26. 11 dal, 35 perc
