Az eredetileg január első felére tervezett, de végül utolsó hetében megjelent High Road visszacsalogatja a Keshában elbúvó partiállatot, aki – talán a múltbeli sérelmekre hivatkozva – nem engedi át magát teljesen az érzésnek, hanem inkább öntudatba pakolva lövi ki magát az országútra.
Előadó: Kesha
Kiadó: Kemosabe Records
Megjelenés: 2020. január 31.
16 dal, 52 perc
A 2017-es Rainbow amolyan komoly lemez volt részben felnőttes témákkal; többnyire arról, hogy producere, egyben mentora és kiadójának feje hogyan használta ki őt. Művésznevét Ke$háról Keshára cserélte, ezzel együtt pedig az elektropop-vonalat is elhagyva a természetesebb hangzás felfelé fordult, de múltja a mai napig kísérti őt, legalábbis ez látszik a legújabb High Roadon. Az énekesnő most még egy dalban is kollaborál régi önmagával: a Kinky egy igazi bulihimnusz, aminek rappelős betétjét Ke$ha szolgáltatja. De az első kislemezként kikerült Raising Hellt is ide lehetne venni a Timberrel való folkos, gospeles párhuzamával. (Ugyebár a Timber volt az utolsó megjelenése a dollárjeles név alatt.) A Rainbow stílusából is meglehetősen merít: a címadó refrénje szinte ugyanúgy hangzik, mint az előző címadó refrénje, csak hangszerelésileg jobban át van ültetve korunk zenéjébe, plusz ide is bekerült egy Ke$ha-szerű versszak. A korábbiakat a My Own Dance hozza még vissza, melyben Kesha azzal fölényeskedik, hogy nem táncol úgy, ahogy fütyülnek neki. Ennek ellenére néhányszor azt kívánhatjuk, bárcsak szót fogadott volna másoknak: a már említett My Own Dance dalszövegi kivitelezése Blah Blah Blah-i mélységeket súrol, a Rainbow óta legalább egy kötelező countrydal szerepét itt megkapó Cowboy Blues ritmustalan és egyáltalán nem ragadós, a Shadow pedig a címéhez nem is állhatna közelebb. Az innováció hiányával szemben mégis Kesha nyerseségétől működik az egész: a vélhetően Bonnie McKee-nek beszóló, laza szerkezetű Honey nyerő, de a csúcsot a nagyívű refrént kapó Little Bit of Love és a videojáték alapokon elterülő Birthday Suit adja. Az utolsó pillanatban (konkrétan a lemez megjelenése előtti napon) még egy szerzemény helyet kapott a dallista legvégén, a Summer, melyet a Macklemore mellett híressé vált, Prayinget is jegyző Ryan Lewis rakott össze: a zárás könnyed hangvételével megerősíti, hogy Kesha életvidám személyisége valóban visszatért.
Értékelés: 5/3,5
Fotó: Dana Trippe
Kövesd a blogot Facebookon és Twitteren, hogy értesülj a legújabb bejegyzésekről!