A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rita Ora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rita Ora. Összes bejegyzés megjelenítése

2018-11-23

Rita Ora: Phoenix (2018)

Rita Ora

A koszovói-brit Rita Ora hat évet ült második (Amerikában a debütáló!) lemezén, ám még mindig nem keltek ki a kiforrottságra utaló tulajdonságok. A Phoenixet csak Rita Ora karaktere húzza ki az érdektelenségből.

A túl sok stílust egybegyúró bemutatkozás, az ORA egy furcsa hibridje volt Rihanna akkori albumainak. Egykori mentora, JAY-Z soha nem rejtette véka alá, hogy a barbadosi csillag utánpótlásának szánta Orát (pont akkor indította őt útjára, amikor Ririvel nézeteltérése támadt), holott az Egyesült Államokban még azzal az R.I.P.-vel sem tudott betörni, amit eredetileg Drake Rihannának írt. Ezután Ora megelégelte a másodszerepet, megszabadította magát a Roc Nationtől, átigazolt az Atlantic Recordshoz, és próbált kirepülni a rávetődött árnyék alól.
Eleinte sokan azt remélték, hogy egyből meg fogja találni a saját hangzását, de a reklámra többet költöttek, mint a tényleges munkálatokra: egyszerre akarták őt laza R&B-s csajként, elektropop-dívaként és rockszenzációként eladni. A folytatásnál gondolhatnánk, hogy a maga köré gyűjtött embereivel már sikerült megalkotnia az imázsát, azonban Ora megint esszencia nélkül akar bizonyítani, habár mostanra eldöntötte, hogy az elektronikus irányzat az ő terepe. A számokat egymásután végighallgatni olyan, mintha ez a kiadó se tudna mit kezdeni vele, inkább a producerekre bízzák a sorsát, hátha ők össze tudnak hozni neki valami jövőbeli sikert. Pedig Ora személyisége vibrál, csak képtelen kibontakozni a muzsikai kötöttségektől.
A Phoenix két verzióban kapható, s ezúttal is a deluxe-szal járunk jobban (egyébként érdemes megvenni, mert dobozos csomagolásban adják), mert az előzetesen megjelent kislemezes dalok kivételével csak öt új szerzeményt kapunk a sztenderd kiadáson, rajta többek között A szabadság ötven árnyalata soundtrackről áthozott For You-val Liam Payne-nel, valamint az Avicii nevével fémjelzett Lonely Togetherrel. A korong az Anywhere-rel indít, amellyel Alesso nagyon ráérzett az énekesnő kvalitásaira, de a DJ-producer csak egyszer van jelen a kiadványon, tehát a következőkben ne számítsunk ehhez hasonlóra. További néhány darab még szintén megfelelő: Ora az Only Want You-t keresztülragyogja hangjával (ez potenciális kislemezmatéria), előtte még kisebb kilengéseket leszámítva a Let You Love Me is kellemes, később a Julia Michaels-es Keep Talking a legjobbat hozza kollaborációk tekintetében, a Hell of a Life vonósokkal megtámogatott utolsó fél perce minőségi munka, a kibővített változaton meg a Cashmere-t találhatjuk kedvencnek. Ed Sheeran a Your Songot cipelte ide, ami valójában jobban mutatott volna a saját katalógusában, mivel Ora látszólag kényelmetlenül érzi magát benne. A hobbibiszexuális, három kolléganővel (Charlie XCX-szel, Bebe Rexhával és Cardi B-vel) együttműködött Girls a nagy áttörés lehetősége lett volna odaát, ám a felháborodott reakciók után mindenki el akarta felejteni eme törekvéseket. Talán ha a demóban vendégszerepelt MØ-val és Starrah-val hozták volna ki, akkor kevésbé tűnt volna hatásvadásznak. A sokak által várt rudimentalos Summer Love csalódáskeltő lehet, mivel mérnöki oldalról hiányzik belőle a húzóerő. A többi szám jobb esetben középmezőny – kivéve a partikelléknek szánt, ütős Lonely Togethert, amely amúgy nem is Ora dala, emiatt érthetetlen, mit keres itt –, szóval a Rihanna-i (f)elsőrendűség csak egy következő korongon jöhet el.

Értékelés:


Rita Ora: Phoenix
Cím: Phoenix
Előadó: Rita Ora
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2018. november 23.
12 dal, 40 perc / 16 dal, 55 perc


Kövesd a blogot Facebookon, Instagramon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

2018-09-21

Rita Ora: Let You Love Me (2018)

Rita Ora

A viszonylag botrányos fogadtatású Girls után Rita Ora a visszafogott Let You Love Me-vel a 2000-es évek R&B-jébe vezet minket vissza.

A Let You Love Me hasonlóan finomra csiszolt és rádióbarát, mint az idén kiadott másik dala, a For You (mínusz Liam Payne). Ora már zsigerből hozza az álmodozós, örök romantikus nő szerepét, habár ezúttal nem a szerelmet találta meg, hanem azt engedi el: „Azt kívánom, bárcsak engedtelek szeretni” – áll a kulcssorban. A refrén visszatereli a produkciót a mostani időkre jellemző hangzáshoz, a rövid breakdown a legizgalmasabb elem benne, egészében átlagos. Rita Ora tud jobbat ennél is, mint például az ugyanebből az érából származó Anywhere-t, de nyilván fenn kell valahogy tartani az érdeklődést, ami a soron következő albuma körül alakul ki.

Rita Ora második albuma, a Phoenix november 23-án jelenik meg.

Értékelés:


Rita Ora: Let You Love Me
Cím: Let You Love Me
Előadó: Rita Ora
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2018. szeptember 21.
3 perc


Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

Rendszeres olvasók