Popusz – popzenei blog: Taylor Swift

30 felé közeledve az egyszeri popsztár, aki karrierjének csúcsát a 20-as, esetleg a 10-es éveiben élte meg, el szokott merengeni azon, hogy hogyan ugorjon fejest az érettség szakaszába. Nem olyan régen ez többeknek sikerült is: Lady Gaga 32 évesen a Shallow-val átlépett a felnőtt kortárszenébe, de akár megemlíthetném a 30 éves Keshát a Prayinggel. Taylor Swift mindössze 16 évesen csöppent bele a showbizniszbe, és idén tölti be a harmadik ikszet, de új dalával tök olyan, mintha még mindig a tinédzserek bűbájos világát élné.

A 2017-es reputation, illetve annak első kiadott nótája, dallamát a Right Said Fred I'm Too Sexyjétől nyúló Look What You Made Me Do szimultán volt óriási siker és botrány, amit Swift az előnyére tudott fordítani a tekintetben, hogy a lemezt úgy elkapkodták az amerikai Target polcairól, mintha ingyen adták volna. A lefutása viszont már keveseket érdekelt: meglepetésre az End Game című hármas duett Ed Sheerannel és Future-rel durván elhasalt a slágerlistákon, valamint a többi öt kislemez is holmi kevés ráhatással bírt a mindennapok népszerű muzsikájára. Így hát most Swift próbálja visszaintegrálni magát a rádiókba egy olyan hangzással, ami bejött Pharrell Williamsnek a Happyvel és Justin Timberlake-nek a Can't Stop the Feeling!-gel. Csakhogy azok a szerzemények rajzfilmekhez, az az a legfiatalabb korosztály számára készültek, míg Swift visszatérése korántsem egy mozgókép részét képezi, hanem hetedik korongjának felvezetőjét.
A csillámpónis színű videoklippel megtoldott zenében a Panic! at the Discó-s Brendon Urie egyébként totálisan jól illik Swift mellé a menő stílusával – és ennyit a bókról –, ám az egész az első másodpercektől az énekesnő egy korábbi művére, a We Are Never Ever Getting Back Togetherre emlékeztet (a 22 sincs tőle messze). Üzenetében Swift és Urie az önszeretetre próbálja szó szerint megtanítani a hallgatót: „Ígérem, hogy soha nem fogsz olyat találni, mint én.” A már idegesítően fülbemászó és megjegyezhető refrén a ritkás szövegbeli tartalom miatt ilyen („Hee-hee-hee, hoo-hoo-hoo”), de a bridge még ezt is alulmúlja: „Hé gyerekek! A betűzés klassz.” Ez most kiknek szól? Kezdem azt hinni, hogy Taylor Swift az amerikai Halász Judit kíván lenni.