Ha valaki azt mondta volna nekem cirka öt évvel ezelőtt, hogy a V, mint Viktóriából kikerült Ariana Grande lesz az évtized egyik legnépszerűbb énekesnője, akkor bizonyára kinevettem volna. De még a korábban kiadott Problemből, Focusból vagy a Break Free-ből se tűnt úgy, hogy komolyan kellene venni az énekesnőt. Aztán a 2016-os Dangerous Womannel felnőtt a feladathoz, az album tele volt szuperebbnél szuperebb dalokkal. A Sweetener megjelenése előtt menedzsere azt nyilatkozta, hogy Grande kész szintet lépni. Nos, ez itt és most elmaradt.
Az egész érát hatalmas érdeklődés követte a kezdetektől, hogy az énekesnő a tavalyi tragikus esemény után (a manchesteri koncertje után terrortámadás történt) hogyan folytatja tovább. A felvezető no tears left to cry ugyan aranyos, de eléggé tinglitangli lett, valamint a második God is a woman se indított spekulációkat arról, hogy Isten tényleg nő-e. Az album nagyjáért Pharrell Williams felelt, aki az utóbbi időszakban nagyon vegyeseket alkotott (elég csak Justin Timberlake idei albumát elővenni), ez egyszer is kiélhette magát. Az általa fémjelzett blazed méteres lépésekben távolodik el az intrótól, a raindrops (an angel cried)-tól, legalábbis a nyitás után nem gondolnánk, hogy ilyen fordulatot vesz az anyag. A the light is coming izgalmas és kétségkívül érdekes, az énekesnő kisebb-nagyobb sikerrel próbál illeszkedni Williams zagyva stílusához, viszont az R.E.M már nem működőképes egyik fél részéről sem. A successfullal és a címadó sweetenerrel Meghan Trainor talán jobban járt volna, mert Grande ezt a fajta játékosságot nem tudja olyan könnyedén hozni, mint kolléganője. Cuki (lehet, hogy néhány év múlva már ciki lesz...), hogy vőlegényének is szánt egy dalt, a pete davidsont, de közepes lett, akárcsak a Missy Elliott-tal közös borderline, melyet a rappernő betétje tesz vérszegénnyé. Grande akkor a legjobb, amikor a ritmusok hagyják érvényesülni az énekét: az everytime, a get well soon és a breathin mind kitűnnek a listáról, és közelítenek ahhoz az elképzeléshez, amit ezzel a lemezzel közvetíteni akart. Utóbbi határozza meg legjobban az alkotás eredeti, álmodozós témáját, amikor is ő szorongással küzd, majd megtalálja azt a személyt, akihez a problémájával fordulhat: „Néha nehéz megtalálni az utamat a felhőkhöz / Kapcsold ki, olyan hangosak tudnak lenni / Arra az időre emlékeztetsz, amikor a dolgok nem voltak annyira bonyolultak / Csak látnom kell az arcodat”.
Egészében az érzelmek átadását megakadályozza az összhang hiánya, így aztán Ariana Grande művészi fejlődése se érik be. Kissé zűrzavaros az album, viszont a második fele tartogat néhány szép pillanatot.
Értékelés: 5/3
Előadó: Ariana Grande
Kiadó: Republic Records
Megjelenés: 2018. augusztus 17.
15 dal, 47 perc
Fotó: Dave Meyers
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése