2000-ben a Spice Girls már csak négy tagból állt, és harmadik stúdióalbumukat tervezték piacra dobni. Ez idő tájt mindegyikük a saját karrierjét is építgette (volt, aki már egyedül is megmutatkozott), emiatt a végén szétszéledtek. A bejegyzés egészen napjainkig követi a Spice Girls történetét. Ha lemaradtál volna az eddigi részekről, alább megtalálod a linkre kattintva.
Az eddigi részek:
1999: Karácsonyi turné
1998 végén Melanie Brown és Victoria Beckham (Adams) bejelentették, hogy áldott állapotban vannak. 1999 februárjában Brown egy kislánynak, egy hónappal később Beckham egy kisfiúnak adott életet. Eközben Melanie Chisholm felvette első szólóalbumát, a Northern Start, valamint Emma Bunton közreműködött a Tin Tin Out What I Am című dalában.
1999 nyarán kezdték el felvenni harmadik, egyben utolsó lemezüket, a Forevert korábbi szerzőtársaikkal, Richard Stannarddel és Matt Rowe-val. Érettebb hangzást szerettek volna a tető alá hozni, ezért olyan amerikai producerekkel is együtt dolgoztak, mint Terry Lewis, Jimmy Jam, Rodney (Darkchild) és Fred Jenkins. „Mindig is jobban szerettünk Minneapolisban dolgozni – mesélte Jam. – De a körülmények úgy adták, hogy azt gondoltuk, »Dolgozzunk ott, ahol az előadó kényelmesen érzi magát.«. Ürügyre volt szükségünk, hogy Londonba látogassunk, mert oda azelőtt még nem jutottunk el. Öt dalt vittünk magunkkal, amikről azt gondoltuk, hogy jó lesz, és amelyek közül a Girls kettőt választott ki. Megvoltak a dallamok. Leültünk a szobába egy CD-lejátszóval, újra és újra hallgattuk a felvételt, a tagok pedig időnként előjöttek egy sorral, énekkel vagy valamivel. Nagyon együttműködők voltak. [...] Mindenkinek volt egy darab papírja, és mindenki mondott egy sort, valahogy így oldottuk meg.” Akárcsak Jimmy Jam és Terry Lewis, úgy Darkchild is a brit fővárosba érkezett testvérével, Fred Jenkinsszel és LaShawn Danielsszel. „Emlékszem, hogy szuperizgatottak voltunk. Mi mindig is szerettünk olyan emberekkel dolgozni, akik a siker csúcsán voltak, és le voltunk nyűgözve a Spice Girls történetétől” – mondta Fred Jenkins. 1999 szeptemberében egyéb elfoglaltságok miatt megállt a projekt, de decemberre egy visszatérő turné volt betervezve, a nyolc koncertből álló Christmas in Spiceworld, ahol a Spice Girls három új szerzeményt is előadott, méghozzá a W.O.M.A.N.-t, a Right Ya Backet és a Hollert: a W.O.M.A.N. hivatalosan sohasem jelent meg, mert tinipopos műfajú, és a turné után az R&B felé terelték a lemez milyenségét, a Right Ya Backet végül átdolgozták Darkchilddal, viszont a Holler ekkor már kész volt, és később kislemezként is elérhetővé vált.
Az első kislemez a dupla oldalú Holler / Let Love Lead the Way volt 2000. október 23-án. A brit lista csúcsán debütált hat nappal később, ezzel a Spice Girls a kilencedik number one-ját tudhatta magáénak.
1999 nyarán kezdték el felvenni harmadik, egyben utolsó lemezüket, a Forevert korábbi szerzőtársaikkal, Richard Stannarddel és Matt Rowe-val. Érettebb hangzást szerettek volna a tető alá hozni, ezért olyan amerikai producerekkel is együtt dolgoztak, mint Terry Lewis, Jimmy Jam, Rodney (Darkchild) és Fred Jenkins. „Mindig is jobban szerettünk Minneapolisban dolgozni – mesélte Jam. – De a körülmények úgy adták, hogy azt gondoltuk, »Dolgozzunk ott, ahol az előadó kényelmesen érzi magát.«. Ürügyre volt szükségünk, hogy Londonba látogassunk, mert oda azelőtt még nem jutottunk el. Öt dalt vittünk magunkkal, amikről azt gondoltuk, hogy jó lesz, és amelyek közül a Girls kettőt választott ki. Megvoltak a dallamok. Leültünk a szobába egy CD-lejátszóval, újra és újra hallgattuk a felvételt, a tagok pedig időnként előjöttek egy sorral, énekkel vagy valamivel. Nagyon együttműködők voltak. [...] Mindenkinek volt egy darab papírja, és mindenki mondott egy sort, valahogy így oldottuk meg.” Akárcsak Jimmy Jam és Terry Lewis, úgy Darkchild is a brit fővárosba érkezett testvérével, Fred Jenkinsszel és LaShawn Danielsszel. „Emlékszem, hogy szuperizgatottak voltunk. Mi mindig is szerettünk olyan emberekkel dolgozni, akik a siker csúcsán voltak, és le voltunk nyűgözve a Spice Girls történetétől” – mondta Fred Jenkins. 1999 szeptemberében egyéb elfoglaltságok miatt megállt a projekt, de decemberre egy visszatérő turné volt betervezve, a nyolc koncertből álló Christmas in Spiceworld, ahol a Spice Girls három új szerzeményt is előadott, méghozzá a W.O.M.A.N.-t, a Right Ya Backet és a Hollert: a W.O.M.A.N. hivatalosan sohasem jelent meg, mert tinipopos műfajú, és a turné után az R&B felé terelték a lemez milyenségét, a Right Ya Backet végül átdolgozták Darkchilddal, viszont a Holler ekkor már kész volt, és később kislemezként is elérhetővé vált.
2000: Forever
2000-ben mindegyik spice girl önállóan is szeretett volna érvényesülni, emiatt a Foreverre nem jutott elég idő, így egy évbe telt mire elkészült. Miután Stannardnek és Rowe-nak búcsút intettek, Darkchilddal fejezték be a dalokat júliusban.
A Spice Girlsnek még ekkor se volt menedzsere, és a kiadó A&R-munkatársa is távol tartotta magát a munkálatoktól. Később a Virgin Records elégedetlen volt a kész anyaggal: „Sajnos, egész idő alatt a karakterek és a Spice Girls íze elveszett a csúcsszuper amerikai producerek által. Ahelyett, hogy még nagyobbá, jobbá és fontosabbá tették volna őket, valahogy úgy éreztem, hogy az életerő eltűnt belőlük” – mesélte Ashley Newton, az A&R-es.Az első kislemez a dupla oldalú Holler / Let Love Lead the Way volt 2000. október 23-án. A brit lista csúcsán debütált hat nappal később, ezzel a Spice Girls a kilencedik number one-ját tudhatta magáénak.
A Forever 2000. november 1-én jelent meg Japánban, november 6-án az Egyesült Királyságban, 7-én pedig az Egyesült Államokban.
![]() |
| A Forever borítója |
2000 decemberében bejelentették, hogy a Spice Girls szünetet fúj, hogy mindenki szólózhasson. Hivatalos különválásról nem volt szó soha, de a Spice Girls hét évig inaktív maradt, azóta pedig új albumot nem készítettek.
2007: Greatest Hits
Többévnyi pletykálkodás után a Spice Girls 2007. június 28-án hírül adta, hogy decemberben világ körüli turnéra indulnak. Geri Halliwell is visszatért a csapatba. A jegyek a londoni dátumokra harmincnyolc másodperc alatt elfogytak, így további hat koncertet ütemeztek be. 2007. november 5-én jelent meg eddigi utolsó kislemezük, a Headlines (Friendship Never Ends), amelyet régi slágergyárosaik, Stannard és Rowe írtak velük együtt, és a Wannabe szövegét is felhasználták hozzá. A dal első válogatásalbumukra, a Greatest Hitsre került fel egy másik új szerzemény, a Voodoo kíséretében.
A The Return of Spice Girls elnevezésű turné 2008. február 26-án ért véget Torontóban. Ázsiai, dél-amerikai, afrikai és ausztráliai dátumok is be voltak tervezve, de ezek először törölve, majd angliai dátumokkal lettek helyettesítve.
2012: Viva Forever! és az Olimpia
2010-ben hozzáláttak a Spice Girls-musical, a Viva Forever! előkészületeihez. A darabban a Spice Girls slágerei csendültek fel, ezenkívül Geri Halliwell és Melanie Chisholm egy-egy szólódala is helyet kapott benne. 2012. június 16-án mind az öt tag részt vett a sajtótájékoztatón, amit a St. Pancras Renaissance London Hotel rendeztek meg. A szálloda tizenhat évvel azelőtt a Wannabe videoklipjének helyszínéül szolgált. 2012. december 12-én tűzték műsorra az előadást, ám mindössze hat hónapig lehetett megnézni, mivel az negatív visszajelzéseket kapott és az érdeklődés is csekély volt iránta. Az utolsó show-n a csapatból csak Melanie Chisholm és Emma Bunton tűnt fel a közönségsoraiban.
2012. augusztus 12-én a Spice Girls újra színpadra lépett egy medley (a Wannabe és a Spice Up Your Life) erejéig az Olimpia záróceremóniáján, ami a legnézettebb pillanata volt az egész sporteseménynek.
![]() |
| A Spice Girls az Olimpián (BT) |
2016–2018: GEM és második visszatérés
A Wannabe huszadik évfordulójára Geri Halliwell, Emma Bunton és Melanie Brown bejelentették, hogy hárman folytatják tovább a Spice Girlst GEM név alatt. A trióból nem lett végül semmi, mivel Halliwell terhes lett, s nem sokkal később szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy mind az öt tag csatlakozna egy újabb koncertsorozathoz.
2018 februárjában Victoria Beckham megosztotta Instagramon, hogy a Spice Girls harmadjára is összeállt, és hogy Simon Fuller ismét a menedzserük. Részletek csak 2018. november 5-én kerültek napvilágra, miszerint a Spice Girls Beckham nélkül hat show-t fog adni 2019-ben Nagy-Britanniában. A turnéjuk címe Spice World - 2019 UK Tour.
![]() |
| A Spice World - 2019 UK Tour posztere |
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a zenei történetekről!
Forrás: http://gem.eoldal.hu/cikkek/spice-girls/
http://officialcharts.com
https://billboard.com
David Sinclair – Wannabe: How the Spice Girls Reinvented Pop Fame, 2004
Forrás: http://gem.eoldal.hu/cikkek/spice-girls/
http://officialcharts.com
https://billboard.com
David Sinclair – Wannabe: How the Spice Girls Reinvented Pop Fame, 2004




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése