Ariana Grande negyedik albumának megjelenése óta alig három hónap telt el, ő máris új lemezt készül piacra dobni, aminek a címe thank u, next lesz, és aminek az első kiadott dala is ugyanezt a titulust viseli.
Amikor azt írtam a Sweetenert elemző kritikában, hogy évek múlva ciki lehet, hogy Ariana Grande egyik szerzeményét vőlegénye után nevezte el, akkor túloztam: valójában hetek kellettek ahhoz, hogy Grande és Pete Davidson útjai különváljanak egymástól. Az új dalban az énekesnő búcsút int eddigi pasijainak, akiket a nevükön nevez az első verzében: „Azt hittem, hogy Seannal fogom végezni / De nem passzoltunk / Írtam néhány dalt Rickyről / Amiket most hallgatok és nevetek / Majdnem férjhez mentem / Pete-hez, annyira hálás vagyok / Bárcsak köszönetet mondhatnék Malcolmnak / Mert ő egy angyal volt”. Elmondja, hogy általuk a sok szeretet mellett fájdalmat is kapott, majd a nem túl ékes refrénben várja a következő hódolót. A bridge-ben reméli, hogy egyszer megházasodik, és bármi is történjen, „ez a dal legalább sikeres”. Nos, meglehet, hogy az lesz, mert hangzásilag a kortárs R&B-vel és a szintipoppal ott van, de a szövegírás sohasem volt Grande erőssége, ahogy most az egyszer sem a legjobb kontextussal töltötte meg a rímeknek kiszabott helyeket.
Értékelés:
Cím: thank u, next
Előadó: Ariana Grande
Kiadó: Republic Records
Megjelenés: 2018. november 3.
3 perc
Előadó: Ariana Grande
Kiadó: Republic Records
Megjelenés: 2018. november 3.
3 perc
Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése