2018-07-15

Amy Shark: Love Monster (2018)

Amy Shark

Ritka az olyan, amikor egy előadó harminc felett lép a világot jelentő deszkákra, de a 32 éves Amy Shark még így is maga mögé utasítja a nála tíz évvel fiatalabbakat. Love Monster című debütáló albuma az év egyik, ha nem a legjobb bemutatkozása.

„Fekszek az oldalamon, nézem, ahogy az idő telik / És fogadok, a világ azt hitte, hogy fel fogom adni” – énekli az I Said Hi-ban Amy Shark, aki 2016-ban robbant be Adore című dalával, amely tavaly az ausztrál lista harmadik helyéig menetelt, később háromszoros platinaminősítést ért el. Lemeze ott folytatja, ahol EP-je, a Night Trunker befejezte (ezért fért fel az Adore ide is): szomorú, néhol mérges énekhang, a tartalom tele keserűséggel, csalódottsággal, hazugsággal; az énekesnő előre bocsánatot kért azoktól, akiket megbánt a lemezén. Ne keressen rajta senki szerelmes számokat, mert Shark a szövegtől az éneklésig kiadja felgyülemlett dühét. A kezdő I Got You-ban egyáltalán nem azt kapjuk, ami a következőkben vár ránk: a rendkívül könnyed alternatív pop-nótával vezeti fel drámai oldalát. Shark akár a következő Alanis Morissette is lehetne (habár az elmúlt húsz évben sokan bejelentkeztek az utódjaként): jó pár dalban (The Idiot, Never Coming Back, Leave Us Alone) úgy hangzik és ad reményt másoknak (többnyire bátortalan nőknek), mint ahogy azt a kanadai énekesnő tette két évtizeddel ezelőtt. A sötét kontextust ellensúlyozza az általában fesztelen gitáros aláfestés, ezáltal egy nagyon könnyen fogyasztható albumot kapunk. Jack Antonoff (Taylor Swift) az All Loved Uppal és Joel Little (Lorde) a Never Coming Backkel a legjobb pillanatokat hozzák el, viszont a blink-182-s Mark Hoppus a Psychóban kissé lehúzza az amúgy magasan lévő színvonalat. Ha emellett elnézünk, a Love Monster gyakran a lemezlejátszónkban landolhat.

Értékelés:


Amy Shark: Love Monster
Cím: Love Monster
Előadó: Amy Shark
Kiadó: Wonderlick Entertainment
Megjelenés: 2018. július 13.
47 perc

2018-07-13

Ariana Grande: God is a woman (2018)

Ariana Grande

Egy hónap múlva jelenik meg Ariana Grande új albuma, a Sweetener, előtte még kiadta soron következő kislemezét, a God is a womant, melyben a popkirálynő Madonna hangja is hallható egy monológ erejéig.

Grande előző dala, a no tears left to cry a negyedik top 10-es felvezető kislemeze lett a Hot 100-en, így aztán úgy tűnik, hogy ismét egy fényes korszak elébe néz az énekesnő. Ezután egyszerre két dallal is előrukkolt Nicki Minajzsal közösen, ahol az egyikben Grande a főénekes, a másikban meg Minaj. Ugyan a the light is coming (ez Grandéjé) sokkal érdekesebb produkció, mint az ide-odarángatott, minimális szövegtartalommal rendelkező no tears left to cry, Pharrell Williams producerként igencsak odatette magát az erős basszusokkal, de akinek alacsony az ingerküszöbe, az valószínűleg nehezebben is tudja befogadni. A God is a woman mérsékeltebben közelít felénk, már-már túlságosan is mérsékelten. Hiába dolgoztak szupermesterek (Max Martin és Ilya) a dalon, egyáltalán nem hangzik garantált slágernek. Grande viszont nagyon jól énekel, bár ez nem újdonság, de nélküle ez a szerzemény csak egy lenne a milliónyi sablon-R&B-ből.

Értékelés:


Ariana Grande: God is a woman
Cím: God is a woman
Előadó: Ariana Grande
Kiadó: Republic Records
Megjelenés: 2018. július 13.
3 perc

Kedvenc dalaim 2008-ból

Rihanna

Még mielőtt belefognék a legjobb tíz dalba, egy kicsit mesélek arról, hogy zenei téren mi történt 2008-ban. Akárcsak 2007-ben, ekkor is tombolt a dance-pop-láz, ellentétben a rockzenével, ami utoljára volt a mainstream közegben (és jelenleg is nagyon hiányzik!). Debütált Lady Gaga és Katy Perry, még mindig Rihannától és Timbalandtől volt hangos minden, utolsó albumát adta ki Ashlee Simpson.
2008-ban számos rekord került felállításra és megdöntésre: Rihanna megszerezte ötödik number one-ját a Billboard Hot 100-en a T.I.-jal közös Live Your Life-fal, majd Beyoncé is a Single Ladiesszel, ők lettek azok a szólóénekesnők, akiknek öt daluk is felért a csúcsra az előző évtizedben. Leona Lewis húsz év után az első brit női előadóként listavezető lett az Egyesült Államokban a Bleeding Love-val. Britney Spears Womanizer című dala kilencvenöt helyet ugrott a Hot 100 tetejéig, ez volt a legnagyobb ugrás a lista történetében. Madonna elindult Sticky & Sweet elnevezésű turnéjára, ami minden idők legsikeresebb koncertturnéjává vált.
Szóval most is, mint a 1998-as listámat bemutató bejegyzésben, tíz olyan dalt ismertetek veletek, amik 2008-ban jelent meg (nem azok, amik 2007-ben jelentek meg, de csak 2008-ban váltak népszerűvé), és a kedvenceim voltak.

10. Lady Gaga: Just Dance (feat. Colby O'Donis)

Lady Gaga alig múlt 22, amikor a debütáló Just Dance-szel meghódította a világot, és az előző évtized dance-pop műfajának egyik klasszikussá vált. Még Akon fedezte fel őt 2007-ben, amikor vokálozott egyik dalában. Elintézte, hogy leszerződtessék őt az Interscope Recordshoz, a folytatást meg úgyis tudjátok. A Just Dance még mindig az énekesnő legjobb kislemeze, ami még további öt évre megalapozta a dance-pop jelenlétét, plusz őt is felemelte a legnagyobbak közé.

9. Natasha Bedingfield: Pocketful of Sunshine

Ahogy Emma Stone mondta a Könnyű nőcskében, ennél a dalnál nincs idegesítőbb a világon. Aztán rájössz, hogy annyira jó, hogy még csengőhangnak is beállítanád. Bedingfield úgy tud fülbemászó dalokat készíteni, hogy a bőröd alá csúsztatja azokat. Ebből az is következhetne, hogy nyilván ez azért történik meg, mert szimplán gagyik. Pedig nem. Nótái (akárcsak az Unwritten) pozitív üzenetet hordoznak, és többek egyszerű mezei popdalocskáknál.

8. Kelly Rowland: Daylight (Karmatronic Remix) (feat. Travie McCoy)

Micsoda??? Kelly Rowland itt van, de Beyoncé nincs? Hát, Beyoncé akkor alkotta meg karrierjének leggyengébb lemezét, ezért nem volt nehéz elé kerülni. Bizonyára kevesen tudják, hogy Rowlandnek volt egy EP-je, ami a 2007-es Ms. Kelly után a Ms. Kelly: Diva Deluxe címet kapta, rajta a Daylighttal. Ezt remixelte meg a félig magyar Karmatronic, ami sokkal jobb lett, mint az eredeti verzió. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy mikor sikerül ennyire jól egy újrakeverés. Így lett a soulos muzsikából (amit maximum múzeumokban tudok elképzelni háttérzenének) egy faldöngető partihimnusz.

7. The Verve: Love Is Noise

1998-as feloszlásuk után a The Verve újra összeállt 2008-ban, bár nem volt hosszú életű, mert egy évvel később örökre elbúcsúztak a közönségtől. Ugyanúgy, mint albumuk, a Forth, a Love Is Noise is frenetikusan jó (és brutálisan alulértékelt, ahogy egy YouTube-felhasználó írta). A szerelem zaj, ezt nem csak dalszövegben, de hangzásban is visszaadja a huhogásokkal, amiken Richard Ashcroft (alias az egyik legjobb férfi énekes a szakmában) hangja keresztül hatol. Felszabadító és hátborzongató is egyben.

6. Britney Spears: Blur

A legjobb egyéjszakás kaland utáni józanságról szóló dal evör. És Britney Spears egyik legjobb balladája is. Szexi, mégis félénk, búskomor, mégis keserédes. Circus című albumának fénypontja a Blur, melyben Spears vokális teljesítménye kimagasló. A különleges urbános hatású, kissé visszhangzó ütem tökéletesen átadja azt az elhomályosult pillanatot, amikor egy örömteli és alkohollal teli este után úgy ébredünk, hogy nem emlékszünk semmire, még a mellettünk fekvő férfira sem...

5. Maroon 5: If I Never See Your Face Again (feat. Rihanna)

Az egyik legfurcsább duett? Nos, a Maroon 5 akkori stílusából kiindulva mondhatom, hogy igen. De ezért működik annyira jól! Rihanna, mint újonc szupersztár hozta magával a frissességet és a szexiséget, aminek Adam Levine nem igazán tudott ellenállni... A reményekhez képest csekély sikere volt a listákon, de mivel akkoriban Rihanna sorban pakolgatta ki kislemezeit újonnan kiadott harmadik albumáról, a Good Girl Gone Bad: Reloadedről, ennek a dalnak esélyt sem adott egy esetleges top hármas pozícióra. Remélem, az én ötödik helyem valamelyest kárpótolja.

4. Janet Jackson: Feedback

Egyáltalán nem vagyok tisztában Janet Jackson diszkográfiájával, de amit ismerek tőle, az sem éppen tetszik. Egy kivétellel. A Feedbackre teljesen véletlenül akadtam rá, méghozzá egy fórumon, ahol éppen a videoklipjét pocskondiázták. Az tényleg nem lett jó, de mindent a fülnek, semmit a szemnek, ilyen esetekben ez a mottóm. Jackson autotune hanggal futurisztikusan vár visszajelzésre a szexpartnerétől. És habár végig autotune mögött rejtőzik vékony hangja, ez teszi érdekessé az egész produkciót, enélkül nem biztos, hogy a legjobbak között listáznám.

3. Kat DeLuna: Run the Show (feat. Busta Rhymes)

Amikor egy előadóművész debütál a zenei téren, akkor általában sikerül kiválasztania a legjobb dalt a már meglévők közül, amivel bemutatkozik. Kat DeLuna úgy volt vele, hogy van két nagyon erős szerzemény a tarsolyában, elsőként ellövi poposabbat, harmadikként meg az R&B-sebbet. Végül a poposabb sikeresebb lett, pedig az R&B-sebb többet érdemelt volna. DeLuna tíz éve nagyon tudta, hogyan kell csinálni a show-t (ma már nem igazán), az első másodpercektől magával ránt. Dinamikáját bármelyik popénekesnő megirigyelhetné.

2. Flo Rida: Elevator (feat. Timbaland)

Először is hadd szögezzem le, hogy Flo Rida nem csinál jó zenét, de Timbaland egy isten, így aztán az Elevator is mennyei. Ez a dal az egyik legjobb példa arra, hogy nem kell ahhoz női vokál, hogy valaki minőségben is nyújtani tudjon. Még akkor se, ha Flo Rida teszi ezt. Csakúgy, mint az If I Never az ötödik helyen, ez se lett túlzottan népszerű, és már megint az volt a gond ezzel is, hogy beszorult két sikerdal, konkrétan a Low és a Right Round közé. Mint látható, a Low sehol sincs a listán, tehát az Elevator győzött végső soron.

1. Timbaland: Scream (feat. Keri Hilson & Nicole Scherzinger)

Miután kigyönyörködtem magamat Timbalandben, itt az ideje a saját dalát felrakni az első helyre. Timbaland és producertársa, Danja mögött mindig ott volt Keri Hilson, aki miközben építgette a saját karrierjét, párszor besegített Timbo barátjának, például az ittlévő Screamben is. Nicole Scherzingerrel négyen valami olyan tüzes produkciót raktak le elénk, hogy a nadrágszárunk belobban. A bridge-t hallva meg elégünk! Egyébként az albumverziót senkinek ne jusson eszébe meghallgatni, mert annak az outrójában Timbaland elmebeteg jelleggel rámászik Scherzingerre. Ezt leszámítva a (kislemezverziós) Scream egy mestermű.
 

Legközelebb decemberben jövök egy hasonló listával a 2018-asbeli kedvencekkel (aztán utána valószínűleg 1997-től az összes évet posztolni fogom [az összes évből megvan a lista], mert ugye évtized vége lesz jövőre), addig is összegzés alább.

    2000-es évek
  • 2008
    Timbaland: Scream (feat. Keri Hilson & Nicole Scherzinger)

    1990-es évek
  • 1998
    The Goo Goo Dolls: Iris

2018-07-11

Beyoncé albumai: 2003–2016

Beyoncé

Idén tizenöt éve, hogy Beyoncé szólókarrierbe kezdett. Másfél évtized alatt hat stúdióalbumot adott ki 2003-tól 2016-ig, ezek kerültek rangsorolásra, tehát a Destiny's Childból származó és a JAY-Z-vel közös lemezei nem kaptak most helyet a listán.

6. 4 (2011)

Beyoncé: 4
4
Beyoncé visszatért az R&B-gyökerekhez negyedik albumán, csakhogy a poporientáltságot teljesen hátrahagyta. Az még úgy rendben is lett volna, hogy kevésbé kommersszel akart szolgálni, de nem igazán sikerült élvezhetőt alkotnia. Az egész lemez iránytalanul vezet a semmibe.
Amiket érdemes lepörgetni... Best Thing I Never Had, End of Time
Hanyagolhatók... 1+1, Party, Countdown




5. Lemonade (2016)

Beyoncé: Lemonade
Lemonade
Vannak jó és kevésbé jó dalok rajta, de a probléma elsősorban a koncepciója. Beyoncé évek óta védi a magánéletét, nem ad interjúkat, ritkán jár rendezvényekre, a paparazzók alig tudják lencsevégre kapni őt, itt viszont kitárulkozik arról, hogy a férje mekkora egy szemétláda, mert megcsalta őt. Nem lenne könnyebb elválni, minthogy életünk végig azt hallgassuk, hogy mennyire mérges rá? (Ráadásul azóta már ki is békültek.) (Mondjuk, a Don't Hurt Yourself eléggé jó lett, de...)
Amiket érdemes lepörgetni... Don't Hurt Yourself, All Night
Hanyagolhatók... Daddy Lessons, Sandcastles, Love Drought



4. I Am... Sasha Fierce (2008)

Beyoncé: I Am... Sasha Fierce
I Am... Sasha Fierce
Az énekesnő itt kezdte komolyabban venni magát, és megmutatni, hogy milyen is ő a popsztárimázs mögött. Jöttek is a slágerek, mint a Halo, a Sweet Dreams vagy a Single Ladies, azonban előbbi kettőből észrevehető, hogy azokat nem neki írták, ő csak lecsapott rájuk. (A Halo alapját Ryan Tedder nem csak Beyoncénak, de Kelly Clarksonnak is eladta.) Az I Am... Beyoncé című albuma mellett kényszerítettnek tűnik, mert ez minden, csak nem személyes.
Amiket érdemes lepörgetni... Halo, Diva, Why Don't You Love Me
Hanyagolhatók... Broken-Hearted Girl, Video Phone, Ego




3. Dangerously in Love (2003)

Beyoncé: Dangerously in Love
Dangerously in Love
A Crazy in Love-ot a Rolling Stone szakértői az évezred legjobb dalának választottak, ám sokan úgy tartják, hogy a hozzátartozó Dangeriously in Love Beyoncé leggyengébb munkája. Nyilván Beyoncé sohasem fog jobb dalt készíteni a Crazy in Love-nál, és ha a többi számot nézzük, akkor többségében már azokat túlszárnyalta. A Dangerously in Love nem egy rossz album, mert az erősebb (és emlékezetes) pillanatai felülkerekednek a gyengébbeken.
Amiket érdemes lepörgetni... Crazy in Love, Baby Boy, Hip Hop Star
Hanyagolhatók... Me, Myself and I, Be with You, The Closer I Get to You




2. Beyoncé (2013)

Beyoncé: Beyoncé
Beyoncé
Hogy elkerüljön egy újbóli, 4-hoz hasonló csetepatét (a lemez hetekkel a megjelenés előtt kiszivárgott, akárcsak a felvezető Run the World), az énekesnőnek a legvadabb ötlete támadt, ami nem csak a karrierjét rakta egyenesbe, de zenei szakemberek is lenyűgöző lépésnek nevezték azt, hogy bármiféle bejelentés nélkül dobta piacra 2013 karácsonyán ötödik albumát. Van szó rajta szerelemről (XO), anyaságról (Blue), feminizmusról (Pretty Hurts), szexről (Partition), fájdalomról (Heaven), szinte csak személyes témákat vonultatott fel, így a Beyoncé cím teljes mértékben megilleti az anyagot. Érezhetően Beyoncé egyszer nem a biztonságra ment.
Amiket érdemes lepörgetni... Pretty Hurts, Partition, 7/11
Hanyagolhatók... Blue, Rocket




1. B'Day (2006)

Beyoncé: B'Day
B'Day
Az éra, ami nagyon nehezen tudott slágert kitermelni. Szerencsétlenség, hogy pont a lemez legműanyagabb dala, az Irreplaceable ért fel az amerikai Billboard Hot 100 csúcsára, és lett a 2007-es év egyik legkelendőbb kislemeze, miután a Déjà Vu és a Ring the Alarm befürödtek. Beyoncé a B'Dayen 70-es és 80-as évekbeli funkot kevert R&B-vel, ugyanitt jött rá, hogy a feminizmusról való éneklés szólóban is jövedelmező lehet. És habár tényleg hasonlít a Dangerously in Love-ra (például a Déjà Vu a Crazy in Love-ról húz le még egy bőrt), ő sok mindenben fejlődött, hangja is sokkal magabiztosabban szól, tele van stílusos dalokkal, sőt, majdhogynem egy hibátlan lemezt készített el.
Amiket érdemes lepörgetni... Beautiful Liar, Freakum Dress, Suga Mama, Get Me Bodied
Hanyagolhatók... Irreplaceable



Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei listákról!

2018-07-09

7 dal a felnőtté válásról

Britney Spears
Új rovat indul a Popuszon, méghozzá minden hétfőn hét dalt, albumot, előadót vagy egyebet fogok bemutatni egy adott téma alapján. Az első bejegyzésben hét olyan dalról lesz szó, amiben az előadó a gyerekkorát elhagyva a felnőttlét felé vezető úton megtalálta a szabadságát.

1. Britney Spears: Overprotected

I don't need nobody telling me just what I wanna
What I, what, what, what I'm going to
Do about my destiny
A dalszöveg azt taglalja, hogy Spearsnek nincs szüksége senkire, hogy beleszóljon az életébe.

2. Shinedown: Second Chance

Tell my mother, tell my father
I have done the best I can
To make them realize
This is my life
A zenekar legnagyobb slágerében arra ösztönöz bennünket, hogy éljünk az álmainknak, és hallgassunk a szívünkre – még akkor is, ha a szüleink ellene vannak.

3. Lady Gaga: Hair

I've had enough, this is my prayer
That I'll die livin' just as free as my hair
Lady Gaga már gyerekként is tudta, hogy olyan szabadnak született, mint a haja.

4. Janet Jackson: Control

Got my own mind
I wanna make my own decisions
When it has to do with my life, my life
I wanna be the one in control
Jackson karrierjét gyerekkorától kezdve az apja irányította, de most, hogy felnőtt, már a saját kezébe veheti az életét.

5. Kelly Clarkson: Breakaway

I'll spread my wings, and I'll learn how to fly
I'll do what it takes till I touch the sky
And I'll make a wish
Take a chance
Ballagások, bankettek, szalagavatók örök klasszikusa a lakóhely elhagyásáról és az álmok megvalósításáról.

6. Britney Spears: I'm Not a Girl, Not Yet a Woman

But if you look at me closely
You will see it in my eyes
This girl will always find
Her way
Az énekesnő azt is kijelentette, hogy ne kezeljék őt többé gyerekként, mert tinédzserként már közelebb van a felnőttséghez.

7. Julia Jacklin: Coming of Age

See I had a life in my head
I'd be pushing up that hill
Until those toes bled
Now I gotta learn this new stage
Habár Jacklint meglepte az, hogy felnőtt, gyerekként voltak álmai arról, hogy hogyan szeretné élni az életét, és most végre megteheti.

Fotó: Xray

2018-07-07

RAYE: Friends (2018)

RAYE

2017 egy fontos mérföldkőnek számított az akkor 19 éves RAYE életében A Jax Jonesszal közös You Don't Know Me-t Európa-szerte és azon túl is felkapták a rádiók, amivel az énekesnő karrierje felfelé kezdett ívelni. Idén januárban szerzett egy dalt Madison Beernek, májusban megjelentette saját EP-jét, a Side Tape-et, most júliusban a Friendsszel biztosítaná magát a legnépszerűbb brit előadók között. Erre minden esélye megvan.

Ha nem a Friendsszel lép Jess Glynne, Ellie Goulding vagy Dua Lipa nyomdokaiba RAYE, akkor semmivel. Vagy az is előfordulhat, hogy Charli XCX-szel az alternatív és a mainstream között ragad meg félúton. Mondjuk, RAYE soha nem volt alternatív, de második lehetőségként még akár az is ott van, hogy annak a rétegnek zenéljen, ha már tavaly XCX-szel is kollaborált egyet. Az énekesnő törekvései nagyobbak ennél. A Friendsről ordít, hogy fel akarja venni a versenyt a popzene óriásaival. Hogy észrevegyék, ő is itt van. A dal több, mint barátságról szóló szövege és bollywoodi hatást keltő aláfestése olyan, mintha Rihanna Umbrellája találkozna Dua Lipa New Rulesával. A Friendsnél slágergyanúsabb szerzemény eddig nemigen volt RAYE repertoárjában, el tudom képzelni, hogy a kezébe nyomták a siker receptjét.

Értékelés:


RAYE: Friends
Cím: Friends
Előadó: RAYE
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 2018. július 6.
3 perc

2018-07-04

Justin Timberlake: SoulMate (2018)

Justin Timberlake

Napra pontosan majdnem öt hónapja adta ki Justin Timberlake legutóbbi albumát, a Man of the Woodsot, ám úgy tűnik, ő máris továbblépett, és új érát kezd dalával, a SoulMate-tel.

Annak ellenére, hogy a Man of the Woods az egyik legkelendőbb album idén az Egyesült Államokban, a kritikusok ízeire szedték Timberlake-et. Talán Super Bowl-fellépése több vizet zavart, mint az akkor megjelent lemeze, ami egyébként nem lett jó, így tehát érthető, hogy azt a múltba temetné az énekes. Arról nincsenek hírek, hogy a SoulMate esetleg egy következő album előfutár-e, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Timberlake jelenleg Drake-kel stúdiózik. A SoulMate is Drake producerének, Nineteen85-nak a keze munkája, és szerencsére eltávolodik a Man of the Woodstól. A szerzemény keveri a The 20/20 Experience lazaságát a FutureSex/LoveSounds elektronikus ütemeivel, mindez megtűzdelve tropikus elemekkel, hogy azért az évszaknak megfeleljen. A végeredmény egy pezsgő nóta, ami hangszerelésileg lehűt, dalszövegileg felforrósít. Első hallgatásra nem feltétlenül fülbemászó, csak azt lehet megállapítani róla, hogy több lejátszást igényel. És valóban megérdemli, hogy újra lenyomjuk a gombot.

Értékelés:


Justin Timberlake: SoulMate
Cím: SoulMate
Előadó: Justin Timberlake
Kiadó: RCA Records
Megjelenés: 2018. július 3.
3 perc

Rendszeres olvasók