A londoni bázisú Chlöe Howlt tizennyolc évesen már a következő Lily Allenként emlegették, pedig hangban ő inkább Joss Stone mása (de akár Adele is szóba jöhet). Új EP-jét, a Worköt hallva kiadói háttér nélkül is remekül boldogul.
Ráadásul úgy, hogy a színvonal folyamatosan emelkedik, még ha a tavalyi Do It Again után kérhettük volna tőle, hogy azt ne csinálja újra. A középlemezt felvezető Work nyers és kevésbé szájbarágós, mint sok más sláger e cím alatt, majd a 23-ben levetkőzi fitymálós stílusát, és huszonhárom évesen azon kesereg, hogy régen minden jobb volt. Howl öt év alatt olyannyira meggyúrta az elektropopot, hogy mostanra már egy érettebb szakaszba ért a munkássága. Noha a Losing Sleep és az Out of Luck kissé túl lettek effektezve a szintetizátorral, elődöt nem a brit, hanem inkább a skandináv oldalról kellene keresni (konkrétan Robynt).
Értékelés:
Cím: Work Előadó: Chlöe Howl Kiadó: saját kiadású Megjelenés: 2018. november 29. 4 dal, 15 perc
Ha R&B-sztárokra gondolunk, akkor elsőre Beyoncé neve ugorhat be, pedig van még egy énekesnő, aki ugyanott és -akkor kezdte, mint ő: a Destiny's Childban örökös második Kelly Rowland, aki öt év utáni első dalát magáról nevezte el.
Rowland tevékenységét 2014-ben terhessége szakította meg, és ezidáig viszonylag inaktív maradt (kivéve néhány kikerülhetetlen kollaborációt, mint a másik DC-tag, Michelle Williams vallási Say Yes című opuszát). Az énekesnő úgy hagyta itt a zenét, hogy előző albuma, a Talk a Good Game is még tocsogott az elektronikában (erről a Kisses Down Low diszkográfiai mélypont), szóval szükséges volt a csere egy népszerűbb műfajra, és ezúttal a hiphopra esett a választás. A Kellyben (a borítón csak Kely) Rowland önimádatról énekel egyesszám harmadik személyben: „Kellynek van tudása, Kellynek van feneke [...] Kellynek van háza, egy nagy háza a dombon”. Hangzásban gyanúsan hasonlít Beyoncé és JAY-Z APESHIT című idei dalára, de Rowland jobban rappel, mint Carterné, azonban ez a hierarchiában mit sem változtat. Go Kelly go!
Értékelés:
Cím: Kelly Előadó: Kelly Rowland Kiadó: saját kiadású Megjelenés: 2018. november 23. 3 perc
Hangolódnál a karácsonyra? Egy hónap van hátra az év legcsodálatosabb időszakáig, ünnepi albumokból pedig akad bőven, ezért készítettem egy lejátszási listát rajta húsz előadó húsz számával a 2000-es és a 10-es évekből egyaránt! (Alább megtalálod beágyazva, vagy ide kattintva is elérheted.)
Számlista:
Jessica Simpson: It's Christmas Time Again (2004, ReJoyce: The Christmas Album)
Destiny's Child: 8 Days of Christmas (2001, 8 Days of Christmas)
Carly Rae Jepsen: Last Christmas (2015)
Kylie Minogue: Stay Another Day (2016, Kylie Christmas: Snow Queen Edition)
LeAnn Rimes & Aloe Blacc: That Spirit of Christmas (2015, Today Is Christmas)
Mariah Carey: Oh Santa! (2010, Merry Christmas II You)
Gwen Stefani: Jingle Bells (2017, You Make It Feel Like Christmas)
Jessie J: Man with the Bag (2018, This Christmas Day)
NSYNC: Merry Christmas, Happy Holidays (2002, The Meaning of Christmas)
Christina Aguilera: Christmas Time (2000, My Kind of Christmas)
Ariana Grande: Santa Baby (feat. Liz Gilles) (2013, Christmas Kisses)
Colbie Caillat: Happy Christmas (2012, Christmas in the Sand)
Hilary Duff & Christina Milian: I Heard Santa on the Radio (2002, Santa Claus Lane)
Sarah Connor: A Ride in the Snow (2006, Christmas in Heart)
Josh Groban: Thankful (2017, Noel)
Sia: Snowman (2017, Everyday Is Christmas)
Train: Shake Up Christmas (2017, Christmas in Tahoe)
John Legend: What Christmas Means to Me (feat. Stevie Wonder) (2018, A Legendary Christmas)
Kelly Clarkson: Underneath the Tree (2013, Wrapped in Red)
Meghan Trainor: I'll Be Home (2014, I'll Be Home for Christmas)
Miután a Weezer kijött az ez évtizedi legjobb lemezével (White Album, 2016), azt egyből követte a legrosszabb (Pacific Daydream, 2017). A statisztika szerint most megint valami élvezetes következik. A 2019-es cím nélküli, de színezett Black Albumot a dupla Can't Knock the Hustle (ez külön már októberben megjelent, most viszont össze lett kötve) és Zombie Bastards vezetik fel.
Hogy mi az a Weezeresség, azaz mit hordoz magában a River Cuomo vezette négyes, talán azt úgy lehetne megközelíteni, hogy ők az ötventől karnyújtásnyira még mindig szerencsétlen tinédzsereknek érzik magukat, akiken átnéz a suli legmenőbb csaja, vagy akikkel simán lerészegedne az ember. A Pacific Daydream ott hasalt el, hogy ők nem kitagadott geekek, hanem jól fésült férfiak voltak rajta. De új nap virradt, a Weezerből megint kocka lett. A Zombie Bastardsban az együttes vicces kedvében van, de bemerülve valami olyasmit jelenthet, hogy a dzsungel metaforájú világban valakinek az életét a zene menti meg. A dal mintha a fehér albumról maradt volna le, ahogyan a másik szerzemény, a JAY-Z-t (neki 2003-ban szintén volt egy fekete albuma [poénból a webboltjukban elkezdték azt árulni a sajátjuk meg más előadók fekete kiadványai mellett]) idéző Can't Knock the Hustle (klipjében a Fall Out Boy-os Pete Wentz!) is okosan bugyuta. Szövegében spanyolos kifejezések mellett az őket kritizálóknak szól be Cuomo (talán csak nem a Pacific Daydream közel sem meleg fogadtatására gondol?): „Hagyj egy ötcsillagos kritikát, és én is hagyni foglak téged” – azt azért nem, mert ha már fekete, akkor valami borúsabbra számítanánk. (De ha a lemez több sötétséget fog tartalmazni, akkor jöhet a maximális értékelés.)
Értékelés:
Cím: Can't Knock the Hustle / Zombie Bastards Előadó: Weezer Kiadó: Atlantic Records Megjelenés: 2018. november 21. 5 perc
A koszovói-brit Rita Ora hat évet ült második (Amerikában a debütáló!) lemezén, ám még mindig nem keltek ki a kiforrottságra utaló tulajdonságok. A Phoenixet csak Rita Ora karaktere húzza ki az érdektelenségből.
A túl sok stílust egybegyúró bemutatkozás, az ORA egy furcsa hibridje volt Rihanna akkori albumainak. Egykori mentora, JAY-Z soha nem rejtette véka alá, hogy a barbadosi csillag utánpótlásának szánta Orát (pont akkor indította őt útjára, amikor Ririvel nézeteltérése támadt), holott az Egyesült Államokban még azzal az R.I.P.-vel sem tudott betörni, amit eredetileg Drake Rihannának írt. Ezután Ora megelégelte a másodszerepet, megszabadította magát a Roc Nationtől, átigazolt az Atlantic Recordshoz, és próbált kirepülni a rávetődött árnyék alól.
Eleinte sokan azt remélték, hogy egyből meg fogja találni a saját hangzását, de a reklámra többet költöttek, mint a tényleges munkálatokra: egyszerre akarták őt laza R&B-s csajként, elektropop-dívaként és rockszenzációként eladni. A folytatásnál gondolhatnánk, hogy a maga köré gyűjtött embereivel már sikerült megalkotnia az imázsát, azonban Ora megint esszencia nélkül akar bizonyítani, habár mostanra eldöntötte, hogy az elektronikus irányzat az ő terepe. A számokat egymásután végighallgatni olyan, mintha ez a kiadó se tudna mit kezdeni vele, inkább a producerekre bízzák a sorsát, hátha ők össze tudnak hozni neki valami jövőbeli sikert. Pedig Ora személyisége vibrál, csak képtelen kibontakozni a muzsikai kötöttségektől.
A Phoenix két verzióban kapható, s ezúttal is a deluxe-szal járunk jobban (egyébként érdemes megvenni, mert dobozos csomagolásban adják), mert az előzetesen megjelent kislemezes dalok kivételével csak öt új szerzeményt kapunk a sztenderd kiadáson, rajta többek között A szabadság ötven árnyalata soundtrackről áthozott For You-val Liam Payne-nel, valamint az Avicii nevével fémjelzett Lonely Togetherrel. A korong az Anywhere-rel indít, amellyel Alesso nagyon ráérzett az énekesnő kvalitásaira, de a DJ-producer csak egyszer van jelen a kiadványon, tehát a következőkben ne számítsunk ehhez hasonlóra. További néhány darab még szintén megfelelő: Ora az Only Want You-t keresztülragyogja hangjával (ez potenciális kislemezmatéria), előtte még kisebb kilengéseket leszámítva a Let You Love Me is kellemes, később a Julia Michaels-es Keep Talking a legjobbat hozza kollaborációk tekintetében, a Hell of a Life vonósokkal megtámogatott utolsó fél perce minőségi munka, a kibővített változaton meg a Cashmere-t találhatjuk kedvencnek. Ed Sheeran a Your Songot cipelte ide, ami valójában jobban mutatott volna a saját katalógusában, mivel Ora látszólag kényelmetlenül érzi magát benne. A hobbibiszexuális, három kolléganővel (Charlie XCX-szel, Bebe Rexhával és Cardi B-vel) együttműködött Girls a nagy áttörés lehetősége lett volna odaát, ám a felháborodott reakciók után mindenki el akarta felejteni eme törekvéseket. Talán ha a demóban vendégszerepelt MØ-val és Starrah-val hozták volna ki, akkor kevésbé tűnt volna hatásvadásznak. A sokak által várt rudimentalos Summer Love csalódáskeltő lehet, mivel mérnöki oldalról hiányzik belőle a húzóerő. A többi szám jobb esetben középmezőny – kivéve a partikelléknek szánt, ütős Lonely Togethert, amely amúgy nem is Ora dala, emiatt érthetetlen, mit keres itt –, szóval a Rihanna-i (f)elsőrendűség csak egy következő korongon jöhet el.
Értékelés:
Cím: Phoenix Előadó: Rita Ora Kiadó: Atlantic Records Megjelenés: 2018. november 23. 12 dal, 40 perc / 16 dal, 55 perc
Mielőtt 2018 véget érne, úgy néz ki, minden Fifth Harmony-tag bemutatkozik szólóban is. Camila Cabello, Dinah Jane és Lauren Jauregui után elérkezett Normani ideje. (Ugyanekkor Ally Brooke kijött a Last Christmas ezredik feldolgozásával, arról hadd ne értekezzek.)
Normaninak már volt egy korábbi dala Khaliddal, a Love Lies (meg egy másik Calvin Harrisszel, akivel egy kétdalos EP-t is megjelentetett) – de ez az első önálló projektje –, melyet bírtak a kritikusok, ezért aztán Cabello után körülötte alakult ki a legnagyobb felhajtás. Egyesek azt emlegették, hogy ő lesz az új Beyoncé, mi több, túl is fogja őt szárnyalni! A Wavest hallva erre ne számítsunk, mert egyelőre csak a szárnyait próbálgatja. De jó hír Normani számára, hogy két csapattárs debütálását, a Bottled Upot és az Expectationst lemosta a pályáról (bár nem volt túl nehéz).
A 22 éves dalos pacsirta a fekete zenében képzeli el a jövőjét, tehát a Wavest színtiszta R&B-ben fürdette, miközben 6LACK rappel színesíti a műt. A szeretlek is meg nem is tematikát boncolgatva az énekesnő hálát ad a hétvégéért, majd bevallja, hogy ha mással van, úgy érzi, mintha megcsalná a párját, pedig szakítani akar vele, de „ha elmész, akkor akarlak téged igazán”. Meglehet, hogy ez a műfaj látott már szebb napokat is, de Normani könnyűszerrel visszaszivárogtathatja azt a slágerlistákra, főleg, hogy a fent megnevezett nagy példakép idén a hiphopnak lódult neki.
Értékelés:
Cím: Waves Előadó: Normani featuring 6LACK Kiadó: RCA Records Megjelenés: 2018. november 14. 3 perc
Lena Meyer-Landrut azóta a német popzene jelentős alakja, hogy 2010-ben hazavitte az Eurovízió győzelmi trófeáját az egyesített Németországnak. Eddigi négy albuma nem adta alább a top kettőnél az ottani listán, az ötödik Only Love, L pedig áprilisban ölt hallgatható formát. Erről a Thank You mint első kislemez már megjelent.
Úgy tűnik, hogy a hangban megtévesztésig Ellie Gouldingra hasonlító énekesnőt utólag éri el az aktuális trend szele, ugyanis a 2011-es Good News soulos beütése stílusilag öt évet késett, a 2015-ös Crystal Sky meg az elektropoppal volt lemaradásban. Most a tropikus house korszakát éli, aminek a zenében már abszolút nincs létjogosultsága, de korábban a Traffic Lightsszal bebizonyította, hogy ha régi műfajt vesz elő, akkor azt magasabb szinte tudja emelni. (A tavalyi Lost in You vészjóslóan jelezte, hogy lesznek itt gondok, de az utána lévő If I Wasn't Your Daughter egyensúlyba billentette a kilógó hiányosságokat.) Lena a Thank You-ban már sokat hallott beateken keresztül énekli, hogy ő erős, amiért a nehéz időkben is önmaga tudott maradni, majd a fokozott refrénben sokszor köszönetet mond egy általunk ismeretlen személynek. Sajnos, a dal frissessége ellenére (mármint úgy értve, hogy alig néhány órája jött ki) is elcsépelt, és ez nem feltétlenül a műfajtól van így, hanem mert szövegben szimplán közhelyes. Ezzel nem biztos, hogy megnyerne még egy versenyt.
Értékelés: 5/3
Cím: Thank You Előadó: Lena Kiadó: Universal Music Megjelenés: 2018. november 16. 3 perc
