Hangolódnál a karácsonyra? Egy hónap van hátra az év legcsodálatosabb időszakáig, ünnepi albumokból pedig akad bőven, ezért készítettem egy lejátszási listát rajta húsz előadó húsz számával a 2000-es és a 10-es évekből egyaránt! (Alább megtalálod beágyazva, vagy ide kattintva is elérheted.)
Számlista:
Jessica Simpson: It's Christmas Time Again (2004, ReJoyce: The Christmas Album)
Destiny's Child: 8 Days of Christmas (2001, 8 Days of Christmas)
Carly Rae Jepsen: Last Christmas (2015)
Kylie Minogue: Stay Another Day (2016, Kylie Christmas: Snow Queen Edition)
LeAnn Rimes & Aloe Blacc: That Spirit of Christmas (2015, Today Is Christmas)
Mariah Carey: Oh Santa! (2010, Merry Christmas II You)
Gwen Stefani: Jingle Bells (2017, You Make It Feel Like Christmas)
Jessie J: Man with the Bag (2018, This Christmas Day)
NSYNC: Merry Christmas, Happy Holidays (2002, The Meaning of Christmas)
Christina Aguilera: Christmas Time (2000, My Kind of Christmas)
Ariana Grande: Santa Baby (feat. Liz Gilles) (2013, Christmas Kisses)
Colbie Caillat: Happy Christmas (2012, Christmas in the Sand)
Hilary Duff & Christina Milian: I Heard Santa on the Radio (2002, Santa Claus Lane)
Sarah Connor: A Ride in the Snow (2006, Christmas in Heart)
Josh Groban: Thankful (2017, Noel)
Sia: Snowman (2017, Everyday Is Christmas)
Train: Shake Up Christmas (2017, Christmas in Tahoe)
John Legend: What Christmas Means to Me (feat. Stevie Wonder) (2018, A Legendary Christmas)
Kelly Clarkson: Underneath the Tree (2013, Wrapped in Red)
Meghan Trainor: I'll Be Home (2014, I'll Be Home for Christmas)
Miután a Weezer kijött az ez évtizedi legjobb lemezével (White Album, 2016), azt egyből követte a legrosszabb (Pacific Daydream, 2017). A statisztika szerint most megint valami élvezetes következik. A 2019-es cím nélküli, de színezett Black Albumot a dupla Can't Knock the Hustle (ez külön már októberben megjelent, most viszont össze lett kötve) és Zombie Bastards vezetik fel.
Hogy mi az a Weezeresség, azaz mit hordoz magában a River Cuomo vezette négyes, talán azt úgy lehetne megközelíteni, hogy ők az ötventől karnyújtásnyira még mindig szerencsétlen tinédzsereknek érzik magukat, akiken átnéz a suli legmenőbb csaja, vagy akikkel simán lerészegedne az ember. A Pacific Daydream ott hasalt el, hogy ők nem kitagadott geekek, hanem jól fésült férfiak voltak rajta. De új nap virradt, a Weezerből megint kocka lett. A Zombie Bastardsban az együttes vicces kedvében van, de bemerülve valami olyasmit jelenthet, hogy a dzsungel metaforájú világban valakinek az életét a zene menti meg. A dal mintha a fehér albumról maradt volna le, ahogyan a másik szerzemény, a JAY-Z-t (neki 2003-ban szintén volt egy fekete albuma [poénból a webboltjukban elkezdték azt árulni a sajátjuk meg más előadók fekete kiadványai mellett]) idéző Can't Knock the Hustle (klipjében a Fall Out Boy-os Pete Wentz!) is okosan bugyuta. Szövegében spanyolos kifejezések mellett az őket kritizálóknak szól be Cuomo (talán csak nem a Pacific Daydream közel sem meleg fogadtatására gondol?): „Hagyj egy ötcsillagos kritikát, és én is hagyni foglak téged” – azt azért nem, mert ha már fekete, akkor valami borúsabbra számítanánk. (De ha a lemez több sötétséget fog tartalmazni, akkor jöhet a maximális értékelés.)
Értékelés:
Cím: Can't Knock the Hustle / Zombie Bastards Előadó: Weezer Kiadó: Atlantic Records Megjelenés: 2018. november 21. 5 perc
A koszovói-brit Rita Ora hat évet ült második (Amerikában a debütáló!) lemezén, ám még mindig nem keltek ki a kiforrottságra utaló tulajdonságok. A Phoenixet csak Rita Ora karaktere húzza ki az érdektelenségből.
A túl sok stílust egybegyúró bemutatkozás, az ORA egy furcsa hibridje volt Rihanna akkori albumainak. Egykori mentora, JAY-Z soha nem rejtette véka alá, hogy a barbadosi csillag utánpótlásának szánta Orát (pont akkor indította őt útjára, amikor Ririvel nézeteltérése támadt), holott az Egyesült Államokban még azzal az R.I.P.-vel sem tudott betörni, amit eredetileg Drake Rihannának írt. Ezután Ora megelégelte a másodszerepet, megszabadította magát a Roc Nationtől, átigazolt az Atlantic Recordshoz, és próbált kirepülni a rávetődött árnyék alól.
Eleinte sokan azt remélték, hogy egyből meg fogja találni a saját hangzását, de a reklámra többet költöttek, mint a tényleges munkálatokra: egyszerre akarták őt laza R&B-s csajként, elektropop-dívaként és rockszenzációként eladni. A folytatásnál gondolhatnánk, hogy a maga köré gyűjtött embereivel már sikerült megalkotnia az imázsát, azonban Ora megint esszencia nélkül akar bizonyítani, habár mostanra eldöntötte, hogy az elektronikus irányzat az ő terepe. A számokat egymásután végighallgatni olyan, mintha ez a kiadó se tudna mit kezdeni vele, inkább a producerekre bízzák a sorsát, hátha ők össze tudnak hozni neki valami jövőbeli sikert. Pedig Ora személyisége vibrál, csak képtelen kibontakozni a muzsikai kötöttségektől.
A Phoenix két verzióban kapható, s ezúttal is a deluxe-szal járunk jobban (egyébként érdemes megvenni, mert dobozos csomagolásban adják), mert az előzetesen megjelent kislemezes dalok kivételével csak öt új szerzeményt kapunk a sztenderd kiadáson, rajta többek között A szabadság ötven árnyalata soundtrackről áthozott For You-val Liam Payne-nel, valamint az Avicii nevével fémjelzett Lonely Togetherrel. A korong az Anywhere-rel indít, amellyel Alesso nagyon ráérzett az énekesnő kvalitásaira, de a DJ-producer csak egyszer van jelen a kiadványon, tehát a következőkben ne számítsunk ehhez hasonlóra. További néhány darab még szintén megfelelő: Ora az Only Want You-t keresztülragyogja hangjával (ez potenciális kislemezmatéria), előtte még kisebb kilengéseket leszámítva a Let You Love Me is kellemes, később a Julia Michaels-es Keep Talking a legjobbat hozza kollaborációk tekintetében, a Hell of a Life vonósokkal megtámogatott utolsó fél perce minőségi munka, a kibővített változaton meg a Cashmere-t találhatjuk kedvencnek. Ed Sheeran a Your Songot cipelte ide, ami valójában jobban mutatott volna a saját katalógusában, mivel Ora látszólag kényelmetlenül érzi magát benne. A hobbibiszexuális, három kolléganővel (Charlie XCX-szel, Bebe Rexhával és Cardi B-vel) együttműködött Girls a nagy áttörés lehetősége lett volna odaát, ám a felháborodott reakciók után mindenki el akarta felejteni eme törekvéseket. Talán ha a demóban vendégszerepelt MØ-val és Starrah-val hozták volna ki, akkor kevésbé tűnt volna hatásvadásznak. A sokak által várt rudimentalos Summer Love csalódáskeltő lehet, mivel mérnöki oldalról hiányzik belőle a húzóerő. A többi szám jobb esetben középmezőny – kivéve a partikelléknek szánt, ütős Lonely Togethert, amely amúgy nem is Ora dala, emiatt érthetetlen, mit keres itt –, szóval a Rihanna-i (f)elsőrendűség csak egy következő korongon jöhet el.
Értékelés:
Cím: Phoenix Előadó: Rita Ora Kiadó: Atlantic Records Megjelenés: 2018. november 23. 12 dal, 40 perc / 16 dal, 55 perc
Mielőtt 2018 véget érne, úgy néz ki, minden Fifth Harmony-tag bemutatkozik szólóban is. Camila Cabello, Dinah Jane és Lauren Jauregui után elérkezett Normani ideje. (Ugyanekkor Ally Brooke kijött a Last Christmas ezredik feldolgozásával, arról hadd ne értekezzek.)
Normaninak már volt egy korábbi dala Khaliddal, a Love Lies (meg egy másik Calvin Harrisszel, akivel egy kétdalos EP-t is megjelentetett) – de ez az első önálló projektje –, melyet bírtak a kritikusok, ezért aztán Cabello után körülötte alakult ki a legnagyobb felhajtás. Egyesek azt emlegették, hogy ő lesz az új Beyoncé, mi több, túl is fogja őt szárnyalni! A Wavest hallva erre ne számítsunk, mert egyelőre csak a szárnyait próbálgatja. De jó hír Normani számára, hogy két csapattárs debütálását, a Bottled Upot és az Expectationst lemosta a pályáról (bár nem volt túl nehéz).
A 22 éves dalos pacsirta a fekete zenében képzeli el a jövőjét, tehát a Wavest színtiszta R&B-ben fürdette, miközben 6LACK rappel színesíti a műt. A szeretlek is meg nem is tematikát boncolgatva az énekesnő hálát ad a hétvégéért, majd bevallja, hogy ha mással van, úgy érzi, mintha megcsalná a párját, pedig szakítani akar vele, de „ha elmész, akkor akarlak téged igazán”. Meglehet, hogy ez a műfaj látott már szebb napokat is, de Normani könnyűszerrel visszaszivárogtathatja azt a slágerlistákra, főleg, hogy a fent megnevezett nagy példakép idén a hiphopnak lódult neki.
Értékelés:
Cím: Waves Előadó: Normani featuring 6LACK Kiadó: RCA Records Megjelenés: 2018. november 14. 3 perc
Lena Meyer-Landrut azóta a német popzene jelentős alakja, hogy 2010-ben hazavitte az Eurovízió győzelmi trófeáját az egyesített Németországnak. Eddigi négy albuma nem adta alább a top kettőnél az ottani listán, az ötödik Only Love, L pedig áprilisban ölt hallgatható formát. Erről a Thank You mint első kislemez már megjelent.
Úgy tűnik, hogy a hangban megtévesztésig Ellie Gouldingra hasonlító énekesnőt utólag éri el az aktuális trend szele, ugyanis a 2011-es Good News soulos beütése stílusilag öt évet késett, a 2015-ös Crystal Sky meg az elektropoppal volt lemaradásban. Most a tropikus house korszakát éli, aminek a zenében már abszolút nincs létjogosultsága, de korábban a Traffic Lightsszal bebizonyította, hogy ha régi műfajt vesz elő, akkor azt magasabb szinte tudja emelni. (A tavalyi Lost in You vészjóslóan jelezte, hogy lesznek itt gondok, de az utána lévő If I Wasn't Your Daughter egyensúlyba billentette a kilógó hiányosságokat.) Lena a Thank You-ban már sokat hallott beateken keresztül énekli, hogy ő erős, amiért a nehéz időkben is önmaga tudott maradni, majd a fokozott refrénben sokszor köszönetet mond egy általunk ismeretlen személynek. Sajnos, a dal frissessége ellenére (mármint úgy értve, hogy alig néhány órája jött ki) is elcsépelt, és ez nem feltétlenül a műfajtól van így, hanem mert szövegben szimplán közhelyes. Ezzel nem biztos, hogy megnyerne még egy versenyt.
Értékelés: 5/3
Cím: Thank You Előadó: Lena Kiadó: Universal Music Megjelenés: 2018. november 16. 3 perc
A Little Mix nevű brit csajbanda az X Factor-győzelmük óta egy év kihagyást leszámítva minden novemberben adott ki lemezt. Az LM5 már az ötödik a sorban. És az első az RCA gondozásában.
Nem lőttem félre, amikor a Woman Like Me-nél azt írtam, hogy a Little Mix lányai továbbállnának Simon Cowell cégétől, a Sycótól. Állítólag ez nem volt tudatos döntés, mivel menedzsmentjük az RCA Recordsszal jutott megállapodásra, ezért kénytelenek voltak váltani. De az LM5-ot még a Syco felügyelte.
A csapat ezek után valószínűleg nem fogja olyan szédületes ütemben szállítani az új dalokat, mint eddig, mert az esztendőkénti (és kizárólag karácsony közeli) megjelentetések csak a Syco sajátossága (lásd még One Direction vagy Fifth Harmony). Ilyenkor az egyszerű zenei fogyasztó felteheti a kérdést: egy év alatt mit lehet összehozni? Elsősorban olyat, ami kézről kézre vándorolt, és végül náluk kötött ki. Ilyen a már említett, Jess Glynne és Ed Sheeran által szerzett Woman Like Me, amely nem több egy mezei slágernél. (Rosszízű pletykák szerint nem is akarták azt rögzíteni, plusz a kiadó Cardi B-t rakta volna be melléjük Nicki Minaj helyett.)
A lemez a legkülönbözőbb stílusokat teríti ki, és csak kapkodjuk a fejünket, miként lépnek egyikről a másikra: a Ricky Martint idéző, füstös latin (Love a Girl Right) után egy akusztikus gitárt megszólaltató siratót (Told You So) hallhatunk, de van olyan is, amikor egy dalon belül a spanyolos ritmusokat Girls Aloudra (vagyis a Sound of the Undergroundra) hajazó betétre cserélik le (Wasabi). A tagokat a latin pop egyébként a korábbiakhoz képest még inkább a hatalmába kerítette (talán ez a tavalyi, CNCO-val közös Reggaetón Lento után nem meglepetés).
Továbbra is hangot adnak a női erőnek (egyenjogúságnak, önelfogadásnak, testvériségnek, stb.), azonban a téma köré gyűjtött mondanivalót most némileg hiányos. Mint például a Joan of Arc vagy a Strip, melyek mind szövegben, mind hangzásban szarkasztikusak, ám tanácsot kérhettek volna Christina Aguilerától, hogyan kellene ezt jól csinálni. Mindenesetre dicséretes, hogy habár az LM5 egységesnek egyáltalán nem, viszont annál változatosabbnak mondható, mégis a szerzemények a maguk módján többé-kevésbé működnek. Ettől még nem fogja megváltani a popvilágot – a deluxe verzió számai amúgy is rontanak az összképen –, de fényévekkel jobb, mint az amerikai oldalon rivális, éppen szünetet tartó Fifth Harmony bármelyik műve.
Értékelés: 5/3
Cím: LM5 Előadó: Little Mix Kiadó: Syco Records Megjelenés: 2018. november 16. 14 dal, 44 perc / 18 dal, 56 perc
Mariah Carey diszkográfiája olyan, mint egy hullámvasút gigászi mélységekkel és kiugró magasságokkal, mert sohasem tudhatjuk előre, hogy a jelen állapottól van-e feljebb, vagy hogy be kell-e magunkat kötni egy előre nem látható lejtőhöz. Mostani, tizenötödik stúdióalbuma, a Caution szólhat egyfajta figyelmeztetésként, hogy az aranytorkú művésznő nem találja helyét a 10-es évek végi R&B-rengetegben.
Körülbelül a 2009-es Memoirs of an Imperfect Angel óta Mariah Carey két lépéssel hátrébb próbálja követni a világ történéseit, ezért műfaji úttörőként immáron csak múlt időben beszélhetünk róla. A Cautionről elsőként kikerült GTFO szintén azt mutatta, hogy az énekesnő a modernitás hatására inkább lágyabb énekhanggal kíván érvényesülni, minthogy a padlást a nyakunkba zúdítsa, és ez elnézhető lett volna (mert egyébként maga a dal jó, csak Carey-től nem megszokott). Az már viszont nem, hogy az egész lemez tele van tűzdelve minden személyiséget nélkülöző számokkal: eseménytelen balladaként a With You nem ér fel régi klasszikusaihoz, az A No No valóban nemet jelent (egyénfüggő, hogy ezt szükséges-e fokozni a duplájára), a The Distance-t pedig távol kellett volna tartani bármilyen kézzelfogható formátumtól. Aztán ott van még a címadó Caution, amely egyáltalán nem ad ki vörös riasztást, sőt, még attól sem kell tartanunk, hogy bármi bajunk lesz tőle, legfeljebb jobb szerzemény reményében várhatunk a következő trackre való ugrásig.
Carey-nek két alkalommal azért sikerül életet lehelnie magába. A puhány rapbetét ellenére a Giving Me Life a legjobb refrént szállítja, ahogyan ő különböző hangtónusokban énekel, a Portrait meg elegánsan visszatekint munkássága elejére. De közel három évtizedes zenei tevékenység után nem nagyítóval kellene keresni ezeket a megkapó pillanatokat (és csak harmincnyolc percről beszélünk)...
Értékelés:
Cím: Caution Előadó: Mariah Carey Kiadó: Epic Records Megjelenés: 2018. november 16. 10 dal, 38 perc
