2018-08-25

Ariana Grande: Sweetener (2018)

Ariana Grande

Ha valaki azt mondta volna nekem cirka öt évvel ezelőtt, hogy a V, mint Viktóriából kikerült Ariana Grande lesz az évtized egyik legnépszerűbb énekesnője, akkor bizonyára kinevettem volna. De még a korábban kiadott Problemből, Focusból vagy a Break Free-ből se tűnt úgy, hogy komolyan kellene venni az énekesnőt. Aztán a 2016-os Dangerous Womannel felnőtt a feladathoz, az album tele volt szuperebbnél szuperebb dalokkal. A Sweetener megjelenése előtt menedzsere azt nyilatkozta, hogy Grande kész szintet lépni. Nos, ez itt és most elmaradt.

Az egész érát hatalmas érdeklődés követte a kezdetektől, hogy az énekesnő a tavalyi tragikus esemény után (a manchesteri koncertje után terrortámadás történt) hogyan folytatja tovább. A felvezető no tears left to cry ugyan aranyos, de eléggé tinglitangli lett, valamint a második God is a woman se indított spekulációkat arról, hogy Isten tényleg nő-e. Az album nagyjáért Pharrell Williams felelt, aki az utóbbi időszakban nagyon vegyeseket alkotott (elég csak Justin Timberlake idei albumát elővenni), ez egyszer is kiélhette magát. Az általa fémjelzett blazed méteres lépésekben távolodik el az intrótól, a raindrops (an angel cried)-tól, legalábbis a nyitás után nem gondolnánk, hogy ilyen fordulatot vesz az anyag. A the light is coming izgalmas és kétségkívül érdekes, az énekesnő kisebb-nagyobb sikerrel próbál illeszkedni Williams zagyva stílusához, viszont az R.E.M már nem működőképes egyik fél részéről sem. A successfullal és a címadó sweetenerrel Meghan Trainor talán jobban járt volna, mert Grande ezt a fajta játékosságot nem tudja olyan könnyedén hozni, mint kolléganője. Cuki (lehet, hogy néhány év múlva már ciki lesz...), hogy vőlegényének is szánt egy dalt, a pete davidsont, de közepes lett, akárcsak a Missy Elliott-tal közös borderline, melyet a rappernő betétje tesz vérszegénnyé. Grande akkor a legjobb, amikor a ritmusok hagyják érvényesülni az énekét: az everytime, a get well soon és a breathin mind kitűnnek a listáról, és közelítenek ahhoz az elképzeléshez, amit ezzel a lemezzel közvetíteni akart. Utóbbi határozza meg legjobban az alkotás eredeti, álmodozós témáját, amikor is ő szorongással küzd, majd megtalálja azt a személyt, akihez a problémájával fordulhat: „Néha nehéz megtalálni az utamat a felhőkhöz / Kapcsold ki, olyan hangosak tudnak lenni / Arra az időre emlékeztetsz, amikor a dolgok nem voltak annyira bonyolultak / Csak látnom kell az arcodat”.
Egészében az érzelmek átadását megakadályozza az összhang hiánya, így aztán Ariana Grande művészi fejlődése se érik be. Kissé zűrzavaros az album, viszont a második fele tartogat néhány szép pillanatot.

Értékelés: 5/3


Ariana Grande: Sweetener
Cím: Sweetener
Előadó: Ariana Grande
Kiadó: Republic Records
Megjelenés: 2018. augusztus 17.
15 dal, 47 perc


Fotó: Dave Meyers

Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

2018-08-24

Liam Payne: First Time (2018)

Liam Payne

A One Directionből ismert Liam Payne számos kislemez után előrukkolt egy négydalos EP-vel, a First Time-mal, amely teljes hosszúságú LP-jét szándékozik felvezetni.

Míg a One Direction tagjai, Harry Styles, ZAYN és Niall Horan mind megkaparintották az albumeladási listák első helyét, és a kritikusok is viszonylag szerették a megjelenéseiket, addig a többiek, Louis Tomlinson és Liam Payne még mindig a nyomukban loholnak. Payne első szólódala, a Strip that Down top tizes lett az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is, ám a szakma közel sem volt lágyszívű; a Time felrakta azt a 2017 legrosszabb dalainak listájára. A kritikusok többször kitértek arra, hogy Payne Justinosítani szeretné magát, az EP-t hallva a kérdés inkább az, hogy melyik Justinra akar hasonlítani: Timberlake-re vagy Bieberre? Mivelhogy az egész mű olyan, mintha másokról és másokat másolna. A címadó First Time ott folytatja, ahol előző kislemeze, a Familiar félbemaradt: latinos ütemeken keresztüli vágyakozás az áhított nő iránt. A refrént Bieber What Do You Mean?-jéből is kölcsönözhette volna, sok különbséget nem lehet felfedezni a kettő között. „Túl sok bolond hallgat itt” – szól az R&B-s Home with You-ban, a legértékelhetőbb dalban az ittlévők közül, igaz, ez sem túl egyedi. Először énekel balladát Payne a Depends on It formájában, itt az explicit tartalomtól se zárkózik el. A Slow-ban véget vet kapcsolatának, valószínűleg ezt Cherylnek címezte, akivel néhány hónapja szakítottak. Arra elég lesz, hogy a bulvár kissé szétszedje.

Értékelés:


Liam Payne: First Time
Cím: First Time
Előadó: Liam Payne
Kiadó: Capitol Records, Hampton Records
Megjelenés: 2018. augusztus 24.
4 dal, 12 perc


Fotó: Conor Butler

Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

2018-08-23

Janet Jackson & Daddy Yankee: Made for Now (2018)

Janet Jackson

Janet Jackson nemrégiben azzal okozott szenzációt, hogy ötven felett adott életet fiának. Terhessége megszakította előző albumának, az Unbreakable-nek a népszerűsítését. Egy évnyi szabadság után folytatja az éneklést, ezúttal Daddy Yankee társaságában.

Jackson egyértelműen túl van a karrierje fénypontján, de a Made for Now-ból egyáltalán nem az jön le, mint aki befejezte volna a pályafutását, és csak gyengébb dalokra futná tőle, hogy fenntartsa valamelyest a hírnevét – előző lemeze legalábbis ilyennek tűnt. Azért ez a dal se egy magnum opus, de elég ahhoz, hogy megállapítsuk, az énekesnő tudja hozni a ritmusokat, ha kell. A Made for Now reggaetónt, popot és dancehallt kever össze, ezek együtt ugyebár nagyon népszerűek lettek az elmúlt években, azonban ő nem követi a trendet, hanem inkább magára szabja azt. Nem kizárt, hogy sláger lesz belőle, bár (az énekesnő kora miatt) kétlem, hogy kapkodni fognak utána a rádiók...
Új erőre kapott a sztár, de hogy ez az erő az albumig ki fog-e tartani, az már más kérdés. Mindenesetre Jacksonnak nagyon kellett egy kis vérfrissítés, és ez be is jött neki.

Értékelés:


Janet Jackson & Daddy Yankee: Made for Now
Cím: Made for Now
Előadó: Janet Jackson és Daddy Yankee
Kiadó: Rhythm Nation, Cinq
Megjelenés: 2018. augusztus 17.
3 perc

Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

Jennifer Lopez 10 legjobb videoklipje

Jennifer Lopez

Jennifer Lopez hétfőn kapta meg az MTV Video Music Awards Michael Jackson Életműdíját, amit azok nyernek el, akik évek, évtizedek során számos lenyűgöző zenés kisfilmmel örvendeztettek meg minket. Azt lehet mondani, hogy az énekesnő nagyon is megérdemelten lett kitüntetve, hiszen közel húszéves karrierje alatt sorra gyártotta a jobbnál jobb videókat. Ezek közül tízet emelek most ki.

10. Do It Well (2007)

A megjelenésekor hatalmas botrányt kavart a klip, melyben az énekesnő egy szexnightklubból ment ki egy kisfiút (a fiát?), akit a konyhában dolgoztatnak. Ő akciófilmsztárokat megszégyenítő módon leszámol az ellenséggel; a rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig győzedelmeskedik.

9. Get Right (2005)

Jennifer Lopez hét alteregóba bújik bele a Get Right videoklipjében, a legjobb mégis az, amikor saját magát hozza a szürkés háttér előtt. Tizenhárom évvel ezelőtt mindenki azt a fekete szőrmés kabátot és azt az izzadt szürke pólót akarta beszerezni magának. A koreográfia szintén nagyon király.

8. Jenny from the Block (2002)

'02-ben Jennifer Lopez volt a legnagyobb celeb a tengerentúlon, a magazinok állandóan Ben Affleckkel való kapcsolatáról cikkeztek, a paparazzók a nyomukban jártak. Francis Lawrence rendező ezt vette alapul a Jenny from the Block klipjében: betekintést nyerhetünk a hírességek hétköznapi világába, Lopeznek még a jachton sincs nyugta, mert a kíváncsi tekintetek állandóan rá szegeződnek.

7. Ain't Your Mama (2016)

Eleinte magával a dallal nem tudtak mit kezdeni a kritikusok, és a közönség is érdekesnek találta, hogy Lopez soulosabb irányba ment el. A Meghan Trainor írta Ain't Your Mama a feminizmusról szól, a klip négy évtized női figuráit demonstrálja, a végén pedig mai hölgyek táncolnak a jogaikért.

6. First Love (2014)

A First Love a szerelmet és a ragaszkodást hirdeti, mivel különböző helyzetekben (szélben és vízben az isten háta mögött) mutatja be egy nő és egy férfi kapcsolatát, ami azt jelentheti, hogy a szerelem mindent túlél, ha egy olyan partnert találunk, aki a legnehezebb helyzetekben is kitart mellettünk.

5. I'm Glad (2003)

Lopez az I'm Gladdel bizonyította be, hogy ő egy kitűnő táncos. A klipben az 1983-as Flashdance-et dolgozták át, és igazították az I'm Glad dallamaihoz, olyannyira, hogy ha újraforgatnák a filmet, Lopez eséllyel pályázhatna a főszerepre.

4. I'm Gonna Be Alright (2002)

A bronxi Jennifer Lopez hitelesen tudja adni a bronxi Jennifer Lopezt. Nagyon minimalista, de önfeledt, láthatóan Lopez büszke a származására, és szívesen tér vissza a gyökereihez. A smink, a ruhák, a frizurák és a helyszínek is kivétel nélkül mind szuperek a videóban.

3. Play (2001)

A maga korában rendkívül impozáns volt, ma már inkább mosolygunk rajta, hogy az évezred elején milyenek voltak a speciális effektek. Mindenesetre néhány jelenet még most is megfelelne, a Play igenis ütős. A dalnak alapból van egyfajta atmoszférája, amit a kisfilm tökéletesen átad, hiszen minden a zenéről és a táncról szól.

2. Papi (2011)

Erről a klipről aztán elsőre meg lehet állapítani, hogy nem volt egy olcsó mulatság, de legalább megfelelően költötték el azt a sok pénzt. A történet szerint Lopez megeszik egy sütit, majd minden férfi a kegyéért küzd a városon át. Emögött egyébként több van, ugyanis a forgatások előtt két hónappal jelentette be, hogy elválik férjétől, Marc Anthonytól, szóval valószínűleg egy kisebb bosszúnak ér fel az alkotás...

1. Qué Hiciste (2007)

És ha már Marc Anthony, akkor a Qué Hiciste is hozzá köthető, igaz, itt csak dalszerzőként, a videóhoz nem hiszem, hogy túl sok köze volt. A kisfilmben az énekesnő új életet kezd: átfesti a haját, felrobbantja az autóját (ez egyedül a leglátványosabb pillanat a videográfiájában), majd a sivatag kellős közepén nekivág a kalandoknak. A vágások egyébként pazarok, a jelenetek a pörgős riffekhez igazodnak.

Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei listákról!

2018-08-22

Bad Rabbits: Mimi (2018)

Bad Rabbits

A Bad Rabbits (azaz rossz nyulak) névről talán a Def Leppard (vagyis süket párduc) juthat az eszünkbe, pedig a két együttes stílusilag nem is állhatna egymástól távolabb. A Bad Rabbits ugyanis funkot ötvöz rockelemekkel (a Maroon 5 is hasonló műfajban utazott, még mielőtt feláldozták magukat a pop oltárán). Meg ott van az R&B is, szóval az eredményből a két szélsőséges műfaj kedvelői is csemegézhetnek. Papíron.

Merthogy a Mimi inkább az utóbbit hozza, azt is Bruno Mars-féle módon, mármint mintha azokat a dalokat nyúlták volna le, amiket Mars meghagyott más előadóknak. Az Ain't a Crime teljesen olyan, mint az énekes That's What I Like-ja kevésbé rádió-kész változatban. De az Eyes on You-t és a Dollars & Change-et még ő is megirigyelné magának: a polarizált groove-okat fülbemászó formában tárják elénk, nem kérdés, hogy ezek a lemez legjobbjai. Az első három dal sajnos nem tartogatja azt a bombasztikus hatást, mint az album utolsó fele; a címadó Mimi refrénje különösen idegesítő, az F on the J-O-B kissé kilóg az üde felhozatalból, a Mysterious pedig inkább demónak hangzik.
Talán, ha a Mimi több lenne hét dalnál, akkor máshogy alakulna az értékelése. Egy kicsivel változatosabb hangszerelés több lelket adna, de legalább az esze a helyén van.

Értékelés:


Bad Rabbits: Mimi
Cím: Mimi
Előadó: Bad Rabbits
Kiadó: Bad Records
Megjelenés: 2018. augusztus 9.
26 perc

Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha értesülni szeretnél a legfrissebb zenei értékelésekről!

2018-08-16

30 napos dalkihívás – 3. rész

Jennifer Lopez

A harmadik, vagyis az utolsó rész máris találva. Ha lemaradtál volna az eddigiekről, akkor az első részt itt, a második részt pedig itt olvashatod el és hallgathatod meg. Ha pedig kedvet kaptál a kihíváshoz, nyugodtan posztold te is a közösségi platformokon, illetve a saját blogodon!

21. nap: Egy dal, aminek a címében név van

Jennifer Lopez: Jenny from the Block (feat. Jadakiss & Styles P) (2002)

Ő még mindig Jenny a blokkból.


22. nap: Egy dal, ami segít túllépni

Avril Lavigne: Everybody Hurts (2011)

Avril Lavigne-re mindig lehet számítani egy kis jó szóért.

23. nap: Egy dal, amit szerinted mindenkinek meg kellene hallgatnia

Wynter Gordon: TKO (feat. The Oxymorron) (2012)

Kapásból húsz dalt fel tudnék sorolni, azonban egy olyat teszek ide, ami alulértékelt avégett, hogy kevés ember hallotta.

24. nap: Egy dal egy bandától, akiktől azt kívánod, hogy bárcsak még mindig együtt lennének

The Verve: Bitter Sweet Symphony (1997)

Megint vissza kell utalnom az 1998-as listámra.


25. nap: Egy dal egy előadótól, aki már nem él

Tim Berg: Seek Bromance (2010)

R.I.P. Avicii.


26. nap: Egy dal, amitől szerelembe akarsz esni

Justin Timberlake: Mirrors (2013)

Amikor egy férj a feleségéről énekel, az édes.


27. nap: Egy dal, ami összetöri a szívedet

Lindsay Lohan: Over (2004)

Azt hiszem, hogy szakítós dalok terén hiányosságaim vannak, mert elég sokat törtem a fejemet rajta.

28. nap: Egy dal egy előadótól, akinek szereted a hangját

Nickelback: Savin' Me (2007)

Chad Kroeger a világ legjobb énekese. Ennyi.


29. nap: Egy dal, amire a gyerekkorodból emlékszel

Shaggy: It Wasn't Me (feat. RikRok) (2000)

Már korábban ellőttem már három dalt, amiket imádtam a gyerekkoromban, de itt egy újabb az ált' isiből. (Persze, ekkor még nem tudtam, hogy miről is szól valójában. De ha tudtam volna, akkor is hallgattam volna.)


30. nap: Egy dal, ami saját magadra emlékeztet

Catfish and the Bottlemen: Kathleen (2014)

Név szerint nekem írták. Hát nem rendesek?

2018-08-13

A legjobb dal Madonna minden albumáról

Madonna

Énekesnő, dalszerző, színésznő, rendező, üzletasszony, aktivista, melegikon, legenda, popkirálynő. Megannyi szakmával, titulussal lehetne jellemezni a héten hatvanéves Madonnát, minden idők legsikeresebb női előadóművészét. Harminchat éves karrierje során tizenhárom albumot jelentetett meg. A poszt bemutatja a legjobb dalát minden egyes lemezéről.

1. Holiday (Madonna, 1982)

Madonna: Madonna
Madonna
Noha őt nevezik a pop királynőjének, pályafutása meglehetősen nehezen indult be. Az 1982-es debütáló albumáról az első két kislemez, az Everybody és a Burning Up képtelen volt felkapaszkodni a világ legjelentősebb slágerlistáira, az áttörést a Holiday hozta meg számára. Az albumról jobb dalt nem is lehetett kiválasztani: Madonna az Earth, Wind & Fire inspirálta nótában egy nyaralással egybekötött ünneplésre invitál meg minket, a dallamok hallatán szívesen elfogadjuk a meghívását.
Említést érdemel: Burning Up


2. Like a Virgin (Like a Virgin, 1984)

Madonna: Like a Virgin
Like a Virgin
Like a Virgin című dalával ekkor már popikon volt a szó legszorosabb értelmében, így aztán az azonos címre keresztelt album is óriási népszerűségnek örvendett. Ez volt az a pillanat, amikor Madonna a szexualitás köré kezdte gyártani a szerzeményeit, habár itt még pont a szexuális aktus elé helyezte magát. A Like a Virgin meglehetősen szarkasztikus, sokféle értelmezése létezik, a magyarázatot Madonna egyénileg ránk hagyja. Fülbemászó dallama, viszonylag egyszerű szerkezete megjegyezhető teszi, ezért aztán ez az egyik legemlékezetesebb dala is.
Említést érdemel: Material Girl, Stay


3. Jimmy Jimmy (True Blue, 1986)

Madonna: True Blue
True Blue
Madonna a két évvel későbbi True Blue-val aztán elindult a felvilágosulás útján, de azért még nem teljesedett ki teljesen. Több dalban vitázott az apjával (a legismertebb a Papa Don't Preach), amiért ő más eszméket követ. „Az apám azt mondja, neked csak egy jó verésre van szükséged” – énekli az additív refrénű Jimmy Jimmyben, a lemez legjobb darabjában. Az Oh Jimmy Jimmy sor állandó ismételgetése egy életre beleég az agyunkba.
Említést érdemel: Open Your Heart, La Isla Bonita


4. Like a Prayer (Like a Prayer, 1989)

Madonna: Like a Prayer
Like a Prayer
A vallás és a szex két olyan téma, ami mindenkit érzékenyen érint, és amiről mindenkinek megvan véleménye. Ő ezt a kettőt vegyítette Like a Prayer című dalában, habár maga a lemez egésze a cím ellenére nem éppen erről szól: megemlékezik édesanyjáról (Promise to Try), bemutatja apjával való kapcsolatát (Oh Father), nőket buzdít nyitottságra (Express Yourself). Csakhogy a Like a Prayert (a dalt) egyfajta ördögi erő lengi körbe – nem csoda, hogy Madonna egyszerre volt a legünnepeltebb és a legvitatottabb énekesnő is a 80-as évek legvégén.
Említést érdemel: Till Death Do Us Part, Cherish


5. Erotica (Erotica, 1992)

Madonna: Erotica
Erotica
A legendás Like a Prayer után bármivel előrukkolhatott volna, nehezen tudta volna felülmúlni előző anyagát, legalábbis kereskedelmileg biztosan. Ő tovább döntötte le a szextabukat az Eroticával, tehát sok meglepetést nem okozott a korábbi anyagaihoz képest. Itt is a címadó tétel a lemez legkiemelkedőbb darabja: az énekesnő éneklés helyett beszéddel kelt erotikus hangulatot.
Említést érdemel: Fever, Waiting


6. Secret (Bedtime Stories, 1994)

Madonna: Bedtime Stories
Bedtime Stories
Nem csak Bedtime Stories, hanem a teljes diszkográfiájának is az egyik legjobb dala a Secret. Éneklése rendkívül erőteljes, ily módon kompenzálja a minimális hangszerelést. Legyen az a gitár, a tempósabb refrén vagy a hümmögés a szövegrészek között, ezek együtt egy kerek produkcióként kellemes élményt nyújtanak a hallójáratoknak. Mellesleg nagyon érezhető benne az 1990-es Justify My Love lenyomata.
Említést érdemel: Survival, Inside of Me


7. Frozen (Ray of Light, 1998)

Madonna: Ray of Light
Ray of Light
A Frozen a Secret szexmentes párja. (Vagy az előzménye, esetleg a folytatása?) A kritikusok még mindig a Ray of Lightot tartják a híresség magnum opusának, és akárhogy is vitatkoznék velük, inkább nem teszem. Mindenesetre Madonna a legjobb formáját hozza a Frozenben, akárcsak William Orbit, akinek az elektronikus ütemei ma már a védjegyének számítanak.
Említést érdemel: Candy Perfume Girl, The Power of Good-Bye, Swim


8. Don't Tell Me (Music, 2000)

Madonna: Music
Music
Mennyire klisé elnevezni egy albumot Musicnak? (Egy évvel később az NSYNC Celebrity albumcímmel és Pop dalcímmel nyomult, szóval nem lehet azt mondani, hogy nem volt hatással másokra.) Meglepő, hogy egy ennyire sokszínű (pop, elektropop, folk, country, rock) lemez egységet tud képezni, de Madonna (vagyis a kiadó képviselete) felismerte, hogy az ezredfordulókor a zenei placcon megtalálható volt mindenféle tarkabarkaság, miért ne lehetne őket felrakni egy lapra? A pörgős, elektropopos Music után a nyugisabb, countrys Don't Tell Me egy különös folytatás volt, mivel a két dal ég és föld, mégis a Don't Tell Me country és a dance ötvözete mindenből hoz valamit, ezáltal jobban szolgáltatja a dallamokat is.
Említést érdemel: Runaway Lover, Gone


9. Die Another Day (American Life, 2003)

Madonna: American Life
American Life
Az American Life-fal megtapasztalta, hogy a csúcsról könnyen a mélybe lehet zuhanni. Az amerikai társadalmat erősen kritizálta a dalokban, amiket a 2001-es terrortámadás után nem mindenki tudott könnyen befogadni. A Die Another Day 2002-ben a James Bond: Halj meg máskor című film betétdala lett, majd felkerült az egy évvel későbbi lemezére. Műfajilag elektroclash, ami futurisztikussá varázsolja a produkciót (igen, még tizenhat évvel később is jövőbelinek érződik), az énekesnő hangja is hozzáilleszkedően eltorzult. A szimfonikus aláfestés drámai, mégis kiváló az elektronikához.
Említést érdemel: Hollywood, Nothing Fails


10. Jump (Confessions on a Dance Floor, 2005)

Madonna: Confessions on a Dance Floor
Confessions on a Dance Floor
Jobbkor nem is érkezhetett volna meg a digitális korba, amikor is a fizikai eladásokat kezdték átvenni a letöltések, ő a Hung Uppal méltóképpen visszatért – egyike volt a legkelendőbb digitális kislemezeknek '05-ben. Persze, itt a kiadó A&R-jét is óriási dicséret illeti, amiért az énekesnőt ki tudta húzni az American Life gödréből, és újra a legfényesebben ragyogó popcsillaggá tette őt. A Confessions on a Dance Floor legjobb vallomása a Jump, melynek kirobbanó energiái igazolják, hogy Madonna örök ifjú, a kor pedig csak egy szám.
Említést érdemel: Sorry, Push


11. Devil Wouldn't Recognize You (Hard Candy, 2008)

Madonna: Hard Candy
Hard Candy
A 2000-es évek végén Nelly Furtadótól 50 Centig szinte mindenki Timbalanddel akart együtt dolgozni, ebből pedig ő sem maradhatott ki. A Hard Candyt felvezető 4 Minutesben Timbaland előadóként is közreműködött Justin Timberlake mellett, ám a Devil Wouldn't Recognize You-ban mindketten dalszerzőkként (illetve Timberlake háttérvokalistaként is) meghagyták az énekesnőnek a rivaldafényt. A Devil mintha Timberlake FutureSex/LoveSoundján lévő Losing My Way párja lenne: melankolikus dallamok, misztikus hatás, mélyreható dalszöveg – ezek mind jól mennek Madonnának.
Említést érdemel: 4 Minutes, Miles Away


12. Girl Gone Wild (MDNA, 2012)

Madonna: MDNA
MDNA
Habár egy kicsit egysíkú és az autotune használata is szembeötlő, de hasonlóan énekel a Girl Gone Wildban, mint a karrierje elején. Na, nem emiatt ez a legjobb nóta az MDNA-en: egyfajta emlékeztető arra, hogy Madonna még mindig a melegközösség legnagyobb istennője, úgyhogy csajok (és pasik), irány a táncparkettre megvadulni!
Említést érdemel: Masterpiece, Beautiful Killer


13. Hold Tight (Rebel Heart, 2016)

Madonna: Rebel Heart
Rebel Heart
Négy évtizeden át a legkülönbözőbb műfajokba kóstolt bele, a Rebel Hearttal egy új szintre emelte magát előadóművészként. (Pedig aztán jól megszívta, mert három hónappal a kiadása előtt kiszivárgott az internetre.) Ikonikusan és ironikusan (Iconic) saját magát ünnepeli (Bitch I'm Madonna, Holy Water) a lemezen, karrierjének mélységeiről és magasságairól (Veni Vidi Vici) is beszámol. Hiába van rajta Avicii, Mike Tyson vagy Kanye West, Madonna a nyers valójában az igazi. Ha hinni lehet a krediteknek, a Hold Tightot egymaga producelte: egy rendkívül könnyed, ugyanakkor felemelő remekmű, amely felhelyezi a koronát mind a lemezre, mind Madonna fejére.
Említést érdemel: Ghosttown, Best Night, Holy Water


Kövesd a blogot Facebookon vagy Twitteren, ha szeretnél értesülni a legújabb zenei listákról!

Rendszeres olvasók